2022. 07. 21. 21:04 24 perc egyéb műsorok

Őrtüzek

A magyar gazdaság 1989 után
Az American Expresstől a Széchenyi Tervig

Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás
Kraft Péter közgazdász, aki az első Orbán-kormány alatt a Gazdasági Minisztérium turisztikai helyettes államtitkára volt, Juan Perón második elnöksége alatt született, Buenos Aires-ben. Szülei a „nemzeti emigráció” hullámával érkeztek a bontakozó Rákosi-diktatúra idején, az elől menekülve Argentínába, 1948-ban. Harvardi tanulmányait követően az American Express latin-amerikai divíziójában tevékenykedett. A rendszerváltás évében ő lett a cég magyarországi leányvállalatának alapítója és hosszú ideig első számú vezetője.

Kraft Péter közgazdásszal, az American Express Magyarország alapító vezérigazgatójával, volt helyettes államtitkárral, a Széchenyi Terv turizmusfejlesztési programjának megalapozójával a kelet-közép-európai rendszerváltások hajnalán Magyarország gazdasági-pénzügyi lehetőségeiről, az American Express amerikai pénzügyi vállalat magyarországi sikertörténetéről és a Magyarországot egykor politikai okból elhagyó, s most az országba visszaköltöző magyarok magyarságtudatáról beszélgettünk.

Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

A műsor további adásai

2022. 09. 29.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A pusztinai csalogány Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 09. 15.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Magyarországi Mária, Nápoly királynéja Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 09. 01.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A lélek festője, Botticelli A középkori Magyarország európai nagyhatalmi státusza Portrébeszélgetés prof. dr. Prokopp Mária művészettörténésszel III. rész Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 08. 18.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A fiatal Botticelli Esztergomban – Dante programja Vitéz János esztergomi Studiolójában Portrébeszélgetés prof. dr. Prokopp Mária művészettörténésszel II. rész Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 08. 04.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A középkori magyar művészet és Európa Portrébeszélgetés prof. dr. Prokopp Mária művészettörténésszel I. rész Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

Épp ezt az adást nézed
2022. 07. 07.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Abbázia, az „Adria Nizzája”, a „Szent Korona gyöngye” vonzereje Budapestig elért Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2022. 06. 23.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Argentína és Venezuela gazdaságpolitikája 1950 és 1980 között – A latin-amerikai és az egyesült államokbeli magyar emigráció a 20. század második felében Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 06. 09.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Erdélyi történelmi gyökerek és társadalmi szerepvállalás a családokért és a nőkért a 21. században Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 05. 26.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Az erdélyi történelmi családok öröksége A Bánffy család Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 05. 12.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Hegedűs Endre zongoraművésszel beszélgettünk közelgő hangversenye előtt. Május 15-én este a Vigadóban hallgathatják meg lenyűgöző játékát az érdeklődő zeneszeretők, ezúttal Chopin műveiből válogat. Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 04. 28.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Nagyszombat és húsvét vigíliája Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 04. 14.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Nagycsütörtök és nagypéntek liturgiája és teológiája A IV. Károly király emlékkálvária Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2022. 03. 31.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A böjt a katolikus és a református közösségekben és a népi vallásosságban Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2022. 03. 17.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848–49-ben Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2022. 03. 03.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A szenvedésről, mint testi, lelki, szellemi kínról beszél dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvos. Szerkesztő: Kékesi Enikő