Zenei kincsestár

Kevéssé ismert tény, hogy a spanyol zenei idiómát anyanyelvi szinten ismerő Maurice Ravel életművében román hatás is fölfedezhető. Korai, 1897-ben írott, és csak a komponista halála után közreadott, egytételes szonátájának drámai hangvétele mögött nem nehéz fölismerni a kelet-európai hatást. A magyarázat abban keresendő, hogy a 21 esztendős Ravel Gabriel Fauré zeneszerzés-osztályának növendékeként megismerkedett egy mindössze 14 éves román fenoménnal, akiből később a huszadik század egyik legjelesebb hegedűművész-komponistája vált. Az ifjú tehetséget George Enescunak hívták, és hamarosan sikeres kamarapárost alkottak Ravellal, mely művészi együttműködést 30 évvel később Ravel 2. hegedűszonátája koronázta meg. Az ifjú román művész magával vitte Párizsba a román cigány hegedűs, Nicolas Chioru iránti rajongását, és az sem kétséges, hogy barátját is bevezette ebbe az egzotikus világba. Ennek tanúbizonysága a posztumusz Ravel-szonáta, amelyet Leonidas Kavakos és Nagy Péter bravúros fölvételéről hallunk.

Ahogyan az elhangzott egytételes szonáta, Ravel Tzigane című virtuóz kompozíciója is a cigány hegedűsök játékának hatására keletkezett. Ezúttal, 1924-ben azonban nem Enescu volt a szerzemény ihletője, hanem egy Arányi Jelly nevezetű magyar hegedűvirtuóz – aki mellesleg Hubay-növendékként és Joachim József oldalági leszármazottjaként hódította meg a világot. Maga Ravel úgy fogalmazott: olyan briliáns futamokat komponált a művésznő tiszteletére, hogy ő maga sem bizonyos afelől, egyáltalán lejátszhatók-e hegedűn… Leonidas Kavakos és Nagy Péter sikeresen küzd meg a szinte lehetetlennel!