2023. 05. 13. 09:04 24 perc egyéb műsorok

Őrtüzek

III. Károly király, az Egyesült Királyság és 14 további nemzetközösségi ország uralkodója
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
III. Károly az utóbbi években folyamatosan készült arra, hogy anyja örökébe lépjen mint brit államfő. Több területen rendszeresen megnyilvánult – ilyen a klímaváltozás és a környezetvédelem, valamint a jótékonykodás –, de egyes protokollfeladatokat is átvett a királynőtől, például a lovaggá ütések gyakorlását vagy a külföldi hivatalos utak többségét.
Saját véleményének kinyilvánítására ugyan alkotmányos korlátok miatt nem lesz lehetősége, de egyes politikai kérdésekben várhatóan éreztetni fogja gondolatait.

A Brexit kapcsán a The New York Times felidézi: Károly tudatosan kerülte a kilépéssel kapcsolatos megnyilvánulást, de 2020-ban a német törvényhozásban tartott beszéde árulkodó lehet. Ebben a brit és német együttműködés lehetőség szerinti változatlan fenntartását kérte, hangsúlyozva, valójában egyetlen ország sem sziget.

2022. júniusban, a Nemzetközösségi Játékokon elhangzott nyitóbeszédében érzékelhető volt: Károly nem készül arra, hogy a Nemzetközösség országaiban beindult folyamatokat fékezze. Elmondta, minden tagállam alkotmányos berendezkedésének kialakítása, legyen bár köztársaság vagy monarchia, saját döntési joga.

Dr. Gálik Zoltánnal, a budapesti Corvinus Egyetem docensével III. Károly király államfői szerepéről, az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség kapcsolatáról beszélgettünk.

A műsor további adásai

2023. 07. 22.
szombat
9:04

Őrtüzek

Franciaországi zavargások – Párhuzamos társadalmak Franciaországban
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2023. 07. 08.
szombat
9:04

Őrtüzek

A Wagner-lázadás
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2023. 06. 24.
szombat
9:04

Őrtüzek

A katolikus tábori lelkészek napja
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2023. 06. 10.
szombat
9:04

Őrtüzek

A magyar hősök emléknapja
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2023. 05. 27.
szombat
9:04

Őrtüzek

Energiaválság, infláció, a Brexit és a Nemzetközösség - Aktuális gazdasági és politikai kérdések az Egyesült Királyságban
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

Épp ezt az adást nézed
2023. 04. 29.
szombat
9:04

Őrtüzek

A historizáló építészet és festészet Magyarországon II.
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2023. 04. 15.
szombat
9:04

Őrtüzek

A Nagy Háború fronthúsvétjai, húsvéti fegyverszünetek
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2023. 04. 01.
szombat
9:00

Őrtüzek

A historizáló építészet és festészet Magyarországon
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2023. 03. 18.
szombat
9:00

Őrtüzek

A böjt a középkorban
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2023. 03. 04.
szombat
9:30

Őrtüzek

Kultúrtörténeti utazás Bánki Éva íróval
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2023. 02. 18.
szombat
11:04

Őrtüzek

A velencei karnevál története
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2023. 02. 04.
szombat
11:04

Őrtüzek

XVI. Benedek pápa Európája a kultúrák válságában
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2023. 01. 21.
szombat
11:04

Őrtüzek

XVI. Benedek pápa öröksége
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2023. 01. 07.
szombat
11:04

Őrtüzek

Frontkarácsony és karácsonyi fegyverszünet az első világháborúban
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 10. 27.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség kapcsolata II. Erzsébet uralkodása alatt
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás