Édesanyám főztje

Zsarátnok- a szó, amit régiesnek és irodalminak minősítenek a lexikonok, olyan parazsat jelent, ami a felületén már elhamvadt, kihunyt - és csak belül izzik. Mondhatni megőrzi a tüzet. Vannak, akik ilyen őrzőként tekintenek a paprikára. Ezt a szemléletet csak erősíti, hogy a csípőset a magyaros ízvilághoz tartozónak érezzük, s annak tudatában vagyunk így ezzel, hogy a világ néhány táján bizony ránkvernek ebben. Viszont azok a híres fajták - például a chilik - nem helyhez kötöttek, tehát itthon is sokan próbálkoznak a termesztéssel. Ha van elég fény, páratartalom, meg türelem, akkor pedig a siker sem marad el. Innen már csak egy lépés, hogy az ember nem pusztán magának készít házi szárítmányokat, hanem gondosan kimunkált szószokkal próbája másokkal is megosztani az élményt. Ami megint nem kizárólag a lángokádást jelenti, hiszen ehhez a fűszerhez annyi minden társulhat: gyümölcsök, gyömbér, csokoládé, rum, menta. Vendégem egy Tiszaföldváron élő őstermelő – a kérdés egyik szakértője: Pató Zsolt