Zenei kincsestár

1-4. Jó estét kívánunk, köszöntjük a Zenei Kincsestár hallgatóit! Ma este gambahagok szólnak a Magyar Katolikus Rádióban. Hogy milyenek is a gambahangok? Általában a cselló elődjének tekintjük a viola da gambát, ezt a meleg hangú, térd között tartott vonós hangszert, amely a barokk korban élte utolsó virágkorát. Mire –hosszas tetszhalál után- napvilágra került a gamba számára írt művek sokasága, a gamba kiment a divatból, és a darabokat rendre csellón játszották. Jordi Savall (hordi) és Ton Koopman (kopman), a spanyol és a holland régizenész egyik kiváló lemezéhez leporolt néhány muzeális gambát –ma este egy 1679-ben, Londonban épült hangszercsoda hangjában gyönyörködhetünk-, hogy eredeti hangon szólaltassák meg Bach gambára és csembalóra írt szonátáit. Szándékosan nem beszélünk csembalókíséretről. A két szólam ezekben, az érett Bachtól származó darabokban olyan szervesen forr össze, hogy zeneietlen volna fő és kísérőhangszerről beszélni. Éppen emiatt fontos a gamba hangja! Nikolaus Harnoncourt (arnonkur) írja a gambaszonátákról: „ Bach számos művet írt, amelyeknek zenei üzenete sem technikailag, sem a hangzás terén nem követel meghatározott hangszert. (Ám) a második szonáta tipikusan „gambaszerű”. A gambaszólam más hangszeren nehezen elképzelhető. Ha csellón vagy brácsán halljuk, a csembaló idegen testként hat.” Érdekes még, hogy míg a cselló a reneszánsz violáktól, addig a gamba a hegedűtől eredeztethető. Hallgassák tehát örömmel Bach két gambaszonátáját, elsőként az 1028-as műjegyzékszámú, négy tételes D-dúr szonátát. Jordí Savall gambázik, Ton Koopman csembalózik.

5-7. Következzék az 1029-es számú, g-moll szonáta gambára és csembalóra.