Zenei kincsestár

Kedves Hallgatóink! A Zenei Kincsestárban ismét a tél hangjai szólalnak meg. Ha velünk tartottak tegnap, Haydn Az évszakok című oratóriumának téli képeiben, megdöbbentő összehasonlítást tehetnek azonos téma időben nem is olyan távol eső zenei megformálásai között. Schubert csak negyedszázaddal Haydn után, 1827-ben komponálta a Téli utazást, ezt a Wilhelm Müller nevű költő 24 versét megéneklő dalciklust. De micsoda különbség a természet megzenésítésében! Haydn korának –Rouseeau-nak, a felvilágosodásnak- szenvtelen és vegytiszta természet-képe mesze már. A romantika sűrűjében járunk: Schubert tele nem az isteni terv szerint precízen funkcionáló kozmosz jelensége, hanem szimbolikus, szubjektív lelki élmény: a magány, a csalódás, az elhagyatottság és a gyötrelem szimbolikus ideje, amelyben végzetes erők küzdenek meg az ember védtelen lelkében. Schubert hatszáznál is több dala –és különösen a ciklusba rendezettek, mint a Szép Molnárlány, A halál és a lányka vagy a Téli utazás dalai- szoros harmonikus és kompozíciós kapcsolatban állnak Schubert szimfóniáival és kamarazenéjével: szerzőjük az első volt a zenetörténetben, aki a szövegekben található lelki szituációknak olyan egyetemes zenei szimbólumokat talált, amelyek a szöveg ereje nélkül is tökéletesen kifejezik a szubjektumban munkálkodó erőket. Már a schubertiádák vendégei is megrendülten számolnak be a Téli utazás házibemutatójáról: Schubert olyan átéléssel adta elő barátainak a frissiben megírt ciklust, hogy hallgatói nem csak a maguk és komponista barátjuk lelki megpróbáltatásait fedezték fel a dalokban, de talán a nagy, összegző művek letisztultságát és megkérdőjelezhetetlenségét is – a Téli utazás szerzőjét egy év múlva, 31 évesen eltemették. Az érzékeny komponista vallomásait a tenorista Ian Bostridge (ájn bosztridzs) és a zongorista Julius Drake (dzsuliusz drék) romantikusan szélsőséges felvételéről halljuk, amely David Alden lírai filmetüdjének alapjául szolgált. A kiválasztott dalokat ciklikus egységben mutatjuk be Hallgatóinknak, éppen az érzelmi tónusok kontrasztjai érdekében, ezért a kilenc dalt itt soroljuk fel: a Jó éjszakát még bizakodó hangvétellel indít bennünket téli utazásunkra – ám hamarosan kiderül: a dalok áradó melódiái egy elveszített szerelem sajgó emlékképei. Fagyos könnycseppek peregnek a költő szeméből a hűtlen kedves miatt – a második dal zongoraszólama nagyon érzékletes-, aki a hóban keresi a kettejük lábnyomát szerelmes útjaikon. Schubert és a romantika kedvelt vándora tehát a cslódások útjain zarándokol magányosan – Schubert dalai gyötrelmesen szépek: kíméletlenek és elragadóak egyszerre. Mind közül legszebb talán a Tavaszi álom a már említett, tűnő boldogság-motívummal. A semmivé lett májusok az Egyedüllét és a Kintornás című dal szomorúságába vesznek: megejtő, amilyen egyszerű és kifejező monotóniával lüktetnek a fájdalom lemondó gesztusai a kutyák által körülszaglászott kintornás zenegépén, amely végül örökre elhallgat.