2025. 09. 25. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

A Notre Dame-i toronyőrből készült musical bemutatója, Maczkó Erzsébet kiállítás, Slam Poetry
Szerkesztő: Fülöp Tamás
A slam poetry egy alulról szerveződő előadói költészeti műfaj, ahol a résztvevők, a "slammerek" saját verseiket adják elő pár percben, gyakran a zene és a színpad elemeit is felhasználva. Célja a szórakoztatás, a gondolatébresztés és az elgondolkodtatás, a modern hétköznapi témákat az utca nyelvén, gyakran rap-szerűen, de zene nélkül tálalva. A versenyeken a publikum vagy a zsűri pontozza az előadásokat, amelyek a közösségi élményt és a költészeti önkifejezést helyezik előtérbe. A slam poetry története 1984-ben indult, amikor egy építőipari munkás, Marc Smith, önjelölt költő és barátai a kedvenc klubjukban felolvasó esteket szerveztek egymás szórakoztatására. Később a szervezők több csapatot is meghívtak az eseményre, amely így komolyabb versennyé nőtte ki magát. A hangsúly itt már nem a versek hangulatáról szólt, hanem sokkal inkább performansz lett. Nagyobb esteken, amikor több csapat, illetve egyén indult, akkor az egész egyfajta párbajjá alakult át, ahol a közönségé volt a döntő szó. Molnár Péter, Európa-bajnok slammert, a Földalatti Slam Akadémia alapítóját-és főszerkesztőjét, szólásszabadság kutatót, volt országgyűlési képviselőt Fülöp Tamás kérdezte.

Az Ars Sacra fesztiválhoz kapcsolódva szeptember 17-től egy hónapig láthatók Maczkó Erzsébet fotó- és képzőművész alkotásai "Remény" című kiállításán a Polgármesteri Hivatal földszintjén. A művészt a rajz, a művészettörténet, az építészet és a fotózás világa kísérte gyermekkora óta, mindehhez a természet szeretete adott mély, belső inspirációt. – taglalta Maczkó Erzsébet példaértékű életútját és alkotói pályáját Kocsik Tekla alpolgármester a tárlatmegnyitón. Ihletettség és elkötelezettség érződik minden munkáján. Tanulmányait komoly szakmai alapokra helyezte, a képzőművészet, az építészet és a bölcsészettudományok felől is közelítette a művészetet. Ez a sokszínű tudás és látásmód különleges gazdagságot ad alkotásainak, melyek egyszerre tükröznek szakmai igényességet, érzékenységet és emberközpontú látásmódot. 1992 óta számos hazai és külföldi csoportos bemutatón vett részt, de a 12. kerületben is rendszeresen kiállít. Művészeti menedzserként, kurátorként, újságíróként, és rendezvényszervezőként is dolgozik, közel száz kiállítás szervezésében vett részt, ezáltal nemcsak saját alkotásaival, hanem közösségépítő munkájával is gazdagítja a kulturális életet. Ez a kiállítás, hasonlóan korábbi munkáihoz, nem csupán képek sorozata, hanem utazás is a világ szépségein, a mindennapok apró csodáin, és az emberi lélek mélységein belül. A megnyitón Zsoldos Szilvia járt.

A Budapesti Operettszínház 2025 októberében mutatja be a Disney musicalváltozatát, A Notre Dame-i toronyőr (eredeti címén The Hunchback of Notre Dame) című darabot, Homonnay Zsolt rendezésében. Ez a musical Alan Menken, Stephen Schwartz és Peter Parnell műve, Victor Hugo regényéből és a Disney rajzfilmjéből merít inspirációt. A darab érzékenyen mesél a szeretetről, a kitartásról és az önfeláldozásról. Esmeralda, a szegény cigánylány és Quasimodo, a torz külsejű, ám önzetlen harangozó története könnyeket csal mindenki szemébe. Az előadás rendezőjével, Homonnay Zsolttal Ungvári Judit beszélgetett.

Zenei szerkesztő: Varga Ramona

A műsor további adásai

2025. 10. 02.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Időutazás egy operaelőadással
Mentőakció és varázshatalom – programajánló
A zene és a MI

Szerkesztő: Nagy György András

2025. 10. 01.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kiss Ernő népművelő
Chameleon Jazz Band koncertek és új album
Győri Orsolya háziszörp-készítő
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 09. 30.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

-Vizivárosi séták
-A Váci Egyházművészeti Gyűjtemény tárlata
-Az MMA tagozati díja Lőte Attilának
Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 09. 29.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Jókai, a polihisztor - a PIM kiállítása,
Gvárdián Ferenc szobrai,
Händel-dallamok Pannonhalmán

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 09. 26.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

Épp ezt az adást nézed
2025. 09. 24.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Balatonfüredi Esterházy-kastély: Nyaralástörténeti kiállítás
Haraszti Andor csokoládémester
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 09. 23.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- Vizivárosi séták 1.: az Ágoston-rend
- Lázár Balázs a Quasimodo Költőversenyen
- A Tűzoltó Múzeum
Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 09. 22.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Tárogató és cimbalom a Zene Világnapján,
Weiner Liturgikus Könnyűzenei Képzés,
Kultúrmorzsa

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 09. 19.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Bartók Ünnep
Japán árnyalatai
Kerekdomb Fesztivál
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2025. 09. 18.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Édes szavú hangszerek versenye
Egy primadonna emlékei és szerepei
300 év oktatás Pesten: piaristák
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 09. 17.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

10. Kerekdomb Fesztivál
Fotókiállítás: Japán Árnyalatai
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 09. 16.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Indul az 5. eSzínház Fesztivál
Különleges tárlatvezetések a Prónay-kastélyban
Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Csuth Judit

2025. 09. 15.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Ars Sacra: Pestszentimrei Plébánia,
Bartók Ünnep Budapesten,
Szahara - Balástya sötét mítosza

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 09. 12.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Táncházak Éjszakája ÉLÖ AJÁNLÓ
Szerkesztő: Csuth Judit

2025. 09. 11.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Telefontalanság díjazva
Szlovák Júlia és magyar Rómeó
Kiállítás nem sallangmentesen
Szerkesztő: Nagy György András