Műsorújság

Bucsy Levente: Gyászban Igen sok kijutott a nehéz és szomorú pillanatokból, nevesítve a gyászból az utóbbi hetekben a környezetemnek, édesapját veszítette a közelemben két nagycsalád is. Arra gondoltam, hogy amint mindkét családnak a kibeszélés látszik segíteni, megosztanám a kedves hallgatókkal, mi minden forgolódik ilyenkor bennem, hogyan és mi megy végig, vagy csak hogyan kellene, hogy lefolyjanak a dolgok belül. Mert az nem lehet, hogy ne tudjunk a gyász érzésével valamit kezdeni. Szóval amikor bekövetkezik a legfájóbb pillanat, ami ember és ember között a földi élet során jöhet, vagyis hogy az egyik elveszíti a másikat, szinte természetesnek tartjuk, hogy minden porcikánkba behatolóan nagy fájdalom lesz úrrá bennünk. Sajnáljuk, hogy már nem toldható meg a közös emlékek sora, legrosszabb vagy legközelebbi esetben talán nincs is többé kivel megosztani azokat a dolgainkat, amiket csak az akkor elhunyttal tudtunk megosztani... Mennek most már a nagyböjti keresztutak. Amikor Jézus a síró asszonyokkal találkozik, felcsendül a keresztúti énekben, hogy „Jaj, rám is szól, ami rátok, / Magatokat sirassátok.” Nagyon kényelmetlen erről beszélni, de valahogy mindig, amikor valakinek az elvesztésén szomorkodunk, a saját magunk emberi fogalmai szerinti hiányérzetéből indulunk ki az elveszítettel kapcsolatosan. Magunk siratása mindazonáltal nem azt kéne, hogy jelentse, hogy nekünk milyen rossz, és ez legyen minél egyértelműbb mások számára is. Igen, valaminek, valakinek a tényleges hiánya és az ezt kísérő hiányérzet önmagában nagy fájdalom, de ha komolyan vesszük a hittartalmat, hogy halottaink jelentős része azonnal a szentek táborában ver sátrat, akkor szomorúságunk egy részét máris alapvetően indokolatlannak kellene tartanunk. Magunkat siratni pedig sokkal inkább azért kéne, hogy a tisztító záporon keresztül átgondoljuk, a mi bűnös életünkben mire és hogyan figyelmeztet elhunytunk élete és halála, vagy annak körülményei. Ha sikerülne ilyen formán valamennyire zöld ágra vergődnünk a gyász első fázisával, a szomorkodás cselekményeivel, könnyebben be tudnánk engedni a következőt, amire szerintem amúgy is hajlamosak volnánk, csak a sírásban néha mind nagyon elúszunk, vagyis annak a tényleges feldolgozását, hogy milyen üzenetet kaptunk az illető elveszítésével. Ha szép életet élt, az üzenet egyszerű: kikeresgéljük benne a hangsúlyokat, mitől volt az a földi út szép és termékeny, hogyan haladt emberünk a göröngyökön, hogyan állt a nehézségekhez, hogyan lett úrrá rajtuk, milyen fontos megállapításai voltak, és mi az, amit csak létével, szimbolikus cselekedeteivel csöndben üzent. Ha nem mondhatjuk, hogy szép életet élt, a figyelmeztető üzenetek akkor is pontosan ugyanazok, hiszen az ember tanul: a mondás szerint az okos ember a más kárán, a buta viszont a sajátján sem. Egyik mostani halottam most annyira közeli például, hogy szinte meg vagyok róla bizonyosodva, hogy hová kerül a halál után, és ez a bizonyosság még kifejezetten erőt ad. Még emlegettük is, hogy most már Szent Ferenccel, II. János Pállal, sőt, Szent Istvánnal együtt van valahol, és milyen jó lehet neki, míg mi itt még bénázunk, ki tudja, mennyi időt. Szóval az üzenet létrejön mindenkinek a halálával, aki valamennyire közel állt hozzánk, inkább azt látom kérdésnek, feladványnak, feldolgozandónak, hogy kezdünk-e valamit az üzenettel, markáns esetekben szül-e bennünk akár elhatározásokat is. Ha felfedezzük a szépet a véget ért földi életben, a gyász órái, napjai nagyon megerősítőek is tudnak lenni, hiszen biztosak leszünk abban, hogy „ez így volt kerek”, és esetleg a tanulságok kimondásába beengedhetünk másokat is, akik megerősítőleg hathatnak a nehéz időszakban. Az élet egy-egy boldog momentumának felelevenítése, vagy úgy az egésznek az áttekintése segít feldolgozni a teljes földi pályafutást, és csökkenteni a hiányérzetet is, amit egyfajta gazdagságtudat is felválthat, illetve a hála, hogy részesei lehettünk a Teremtés egyik remekművének. A hiányban születő szomorúság természetes és nehezen leküzdhető emberi érzés. De semmi sem történik a mi egyes életeinkben értelem nélkül. Az üzeneteket folyamatosan kapjuk – most éppen én egy kicsit sűrűbben. Ha halljuk, halljuk. Ha látjuk, látjuk.

Magyar Animáció 100. Kiállítás a Pesti Vigadóban. A tárlat az első amatőr trükkfilmkísérletektől a videómegosztókon nézőcsúcsokat döntögető kortárs animációs kisfilmekig mutatja be a magyar animáció sokféle és változatos történetének legfontosabb állomásait, máig kiemelkedő filmjeit, a technika fejlődését és a filmek mögött álló alkotókat. A kiállítás kurátorával, Orosz Anna Idával jártuk végig a nem mindennapi tárlatot, mely március 29-ig tekinthető meg a Pesti Vigadóban. Lépjünk be együtt Grabowski, Szaffi és a Fehérlófia birodalmába!

Sokan mondják, hogy a böjt csak vallásosan becsomagolt fogyókúra vagy méregtelenítés, amiről lehántható a külső, vallásos kéreg és megmarad a valódi értelme. A keresztény böjtnek azonban ennél szélesebb a horizontja. Az első Húsvét óta az egyház legfőbb gondja, hogy az emberekben élő maradjon a feltámadásba vetett hit. A nagyböjti időszak lényege, hogy közelebb segítsen bennünket ehhez az igazsághoz. Köszöntöm a hallgatókat! Berta Kata vagyok! A székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban nagyböjti lelki napot tartottak a családoknak. Az előadás után diákokkal, pedagógusokkal beszélgettem arról mit jelent számukra a készület és Húsvét ünnepe.

A mai adásban Nagy János szombathelyi pedagógus költőt szólaltatjuk meg, akinek az elmúlt két évtizedben tíz verseskötete látott napvilágot. A nyolcvan éves alkotó a mai első beszélgetésben mesél fiatal korának viszontagságairól, s többek között megtudjuk azt is, miért kellett éjfélkor egybekelnie szeretett feleségével.

az Eszterlánc mesezenekar életrehívója, Kárász Eszter a vendégünk

Adásunkban kiderül, vajon mit tanulhat a XXI. század embere az egykori huszártisztektől és, hogy az ő örökségük mivel gyarapíthatja a mai Magyarország vidéki közösségeit. Szólunk a 16. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál előkészületeiről, illetve arról, hogy az idei seregszemlén már nemcsak a párlatok és likőrök, hanem a lekvárok, befőttek, sőt a gyümölcsös sütemények is felvonulnak majd. Első összeállításunkat azonban a környezetvédelem témakörében készítettük. Folytatódik ugyanis az abasári vízszennyezés okainak feltárása, mint ahogyan a nagy sikerű országos szemétgyűjtési akciónak, a TeSzeddnek is lesz idei felvonása.

Mai vendég a Lélekhangok, az Anima Soni zenekar.

A Széchenyi-díjas népzenész, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója, a táncházarchívum alapítója emlékére készítette el Szomjas legutóbbi filmjét HB – Hosszú búcsú Halmos Bélától címmel. A filmben újabb, régebbi és egészen régi felvételeken mesél az életéről a népzenész, s persze játszik is nekünk. Egykori filmrészleteknek köszönhetően elkísérhetjük erdélyi helyszínekre, és belepillanthatunk táncházakba. A filmben megszólalnak zenésztársai is. Elmondják, mit gondolnak róla. Egyebek közt Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója és Agócs Gergely, a Felvidékről való népzenész, népzenekutató. Halmos felidézi azt az időszakot, amikor ugyancsak építész végzettségű barátjával, Sebő Ferenccel először hallottak igazi széki muzsikát. Mesél a folyamatról, amikor még csak keresték igazi hangjukat, de már közelítettek saját zenei világukhoz. S egy nem túl régi felvételen szavaiból az derül ki, hogy boldog ember volt. A Hagyományok Házának színháztermében Szomjas filmjének vetítése előtt a mikrofonhoz lépett Eredics Gábor, a Vujicsics együttes vezetője. Ő ott mondta el emlékező szép szavait Halmos Béláról. Ezt is hallani fogják. Halmos Béla ifjúkori képe Sebő Ferenc magángyűjteményéből való

Sokan mondják, hogy a böjt csak vallásosan becsomagolt fogyókúra vagy méregtelenítés, amiről lehántható a külső, vallásos kéreg és megmarad a valódi értelme. A keresztény böjtnek azonban ennél szélesebb a horizontja. Az első Húsvét óta az egyház legfőbb gondja, hogy az emberekben élő maradjon a feltámadásba vetett hit. A nagyböjti időszak lényege, hogy közelebb segítsen bennünket ehhez az igazsághoz. Köszöntöm a hallgatókat! Berta Kata vagyok! A székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban nagyböjti lelki napot tartottak a családoknak. Az előadás után diákokkal, pedagógusokkal beszélgettem arról mit jelent számukra a készület és Húsvét ünnepe.

Illyés Gyula tanára Madarász József a kép forrása:oszk.hu

Bucsy Levente: Gyászban Igen sok kijutott a nehéz és szomorú pillanatokból, nevesítve a gyászból az utóbbi hetekben a környezetemnek, édesapját veszítette a közelemben két nagycsalád is. Arra gondoltam, hogy amint mindkét családnak a kibeszélés látszik segíteni, megosztanám a kedves hallgatókkal, mi minden forgolódik ilyenkor bennem, hogyan és mi megy végig, vagy csak hogyan kellene, hogy lefolyjanak a dolgok belül. Mert az nem lehet, hogy ne tudjunk a gyász érzésével valamit kezdeni. Szóval amikor bekövetkezik a legfájóbb pillanat, ami ember és ember között a földi élet során jöhet, vagyis hogy az egyik elveszíti a másikat, szinte természetesnek tartjuk, hogy minden porcikánkba behatolóan nagy fájdalom lesz úrrá bennünk. Sajnáljuk, hogy már nem toldható meg a közös emlékek sora, legrosszabb vagy legközelebbi esetben talán nincs is többé kivel megosztani azokat a dolgainkat, amiket csak az akkor elhunyttal tudtunk megosztani... Mennek most már a nagyböjti keresztutak. Amikor Jézus a síró asszonyokkal találkozik, felcsendül a keresztúti énekben, hogy „Jaj, rám is szól, ami rátok, / Magatokat sirassátok.” Nagyon kényelmetlen erről beszélni, de valahogy mindig, amikor valakinek az elvesztésén szomorkodunk, a saját magunk emberi fogalmai szerinti hiányérzetéből indulunk ki az elveszítettel kapcsolatosan. Magunk siratása mindazonáltal nem azt kéne, hogy jelentse, hogy nekünk milyen rossz, és ez legyen minél egyértelműbb mások számára is. Igen, valaminek, valakinek a tényleges hiánya és az ezt kísérő hiányérzet önmagában nagy fájdalom, de ha komolyan vesszük a hittartalmat, hogy halottaink jelentős része azonnal a szentek táborában ver sátrat, akkor szomorúságunk egy részét máris alapvetően indokolatlannak kellene tartanunk. Magunkat siratni pedig sokkal inkább azért kéne, hogy a tisztító záporon keresztül átgondoljuk, a mi bűnös életünkben mire és hogyan figyelmeztet elhunytunk élete és halála, vagy annak körülményei. Ha sikerülne ilyen formán valamennyire zöld ágra vergődnünk a gyász első fázisával, a szomorkodás cselekményeivel, könnyebben be tudnánk engedni a következőt, amire szerintem amúgy is hajlamosak volnánk, csak a sírásban néha mind nagyon elúszunk, vagyis annak a tényleges feldolgozását, hogy milyen üzenetet kaptunk az illető elveszítésével. Ha szép életet élt, az üzenet egyszerű: kikeresgéljük benne a hangsúlyokat, mitől volt az a földi út szép és termékeny, hogyan haladt emberünk a göröngyökön, hogyan állt a nehézségekhez, hogyan lett úrrá rajtuk, milyen fontos megállapításai voltak, és mi az, amit csak létével, szimbolikus cselekedeteivel csöndben üzent. Ha nem mondhatjuk, hogy szép életet élt, a figyelmeztető üzenetek akkor is pontosan ugyanazok, hiszen az ember tanul: a mondás szerint az okos ember a más kárán, a buta viszont a sajátján sem. Egyik mostani halottam most annyira közeli például, hogy szinte meg vagyok róla bizonyosodva, hogy hová kerül a halál után, és ez a bizonyosság még kifejezetten erőt ad. Még emlegettük is, hogy most már Szent Ferenccel, II. János Pállal, sőt, Szent Istvánnal együtt van valahol, és milyen jó lehet neki, míg mi itt még bénázunk, ki tudja, mennyi időt. Szóval az üzenet létrejön mindenkinek a halálával, aki valamennyire közel állt hozzánk, inkább azt látom kérdésnek, feladványnak, feldolgozandónak, hogy kezdünk-e valamit az üzenettel, markáns esetekben szül-e bennünk akár elhatározásokat is. Ha felfedezzük a szépet a véget ért földi életben, a gyász órái, napjai nagyon megerősítőek is tudnak lenni, hiszen biztosak leszünk abban, hogy „ez így volt kerek”, és esetleg a tanulságok kimondásába beengedhetünk másokat is, akik megerősítőleg hathatnak a nehéz időszakban. Az élet egy-egy boldog momentumának felelevenítése, vagy úgy az egésznek az áttekintése segít feldolgozni a teljes földi pályafutást, és csökkenteni a hiányérzetet is, amit egyfajta gazdagságtudat is felválthat, illetve a hála, hogy részesei lehettünk a Teremtés egyik remekművének. A hiányban születő szomorúság természetes és nehezen leküzdhető emberi érzés. De semmi sem történik a mi egyes életeinkben értelem nélkül. Az üzeneteket folyamatosan kapjuk – most éppen én egy kicsit sűrűbben. Ha halljuk, halljuk. Ha látjuk, látjuk.

Hivatalosan Gyertyaszentelő Boldogasszony templom a neve, de mindenki csak dzsáminak nevezi Pécs egyik jelképét. A templomról Farkas Béla plébánost hallják. Az alapítók a világ és az egyház felé is nyitott folyóiratnak szánták a Vigíliát. A folyóirat ebben az évben ünnepli fennállásának nyolcvanadik esztendejét. Az indulásra Lukács László főszerkesztő emlékezik vissza, és beszél a jelenről is. Pázmány Péter prédikációi kerültek elő a gyöngyösi Szent Bertalan-templom kincstára könyvgyűjteményének feldolgozása során. A különleges ritkaság az egyházi év vasárnapjaira és főünnepeire írott beszédeket tartalmaz és először 1636-ban, Pozsonyban adták ki. Pázmány Péter bíborosnak nemcsak prédikációi, hanem imái is nagyhatásúak. Fotó: Thaler

Magyar Animáció 100. Kiállítás a Pesti Vigadóban. A tárlat az első amatőr trükkfilmkísérletektől a videómegosztókon nézőcsúcsokat döntögető kortárs animációs kisfilmekig mutatja be a magyar animáció sokféle és változatos történetének legfontosabb állomásait, máig kiemelkedő filmjeit, a technika fejlődését és a filmek mögött álló alkotókat. A kiállítás kurátorával, Orosz Anna Idával jártuk végig a nem mindennapi tárlatot, mely március 29-ig tekinthető meg a Pesti Vigadóban. Lépjünk be együtt Grabowski, Szaffi és a Fehérlófia birodalmába!

A Széchenyi-díjas népzenész, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója, a táncházarchívum alapítója emlékére készítette el Szomjas legutóbbi filmjét HB – Hosszú búcsú Halmos Bélától címmel. A filmben újabb, régebbi és egészen régi felvételeken mesél az életéről a népzenész, s persze játszik is nekünk. Egykori filmrészleteknek köszönhetően elkísérhetjük erdélyi helyszínekre, és belepillanthatunk táncházakba. A filmben megszólalnak zenésztársai is. Elmondják, mit gondolnak róla. Egyebek közt Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója és Agócs Gergely, a Felvidékről való népzenész, népzenekutató. Halmos felidézi azt az időszakot, amikor ugyancsak építész végzettségű barátjával, Sebő Ferenccel először hallottak igazi széki muzsikát. Mesél a folyamatról, amikor még csak keresték igazi hangjukat, de már közelítettek saját zenei világukhoz. S egy nem túl régi felvételen szavaiból az derül ki, hogy boldog ember volt. A Hagyományok Házának színháztermében Szomjas filmjének vetítése előtt a mikrofonhoz lépett Eredics Gábor, a Vujicsics együttes vezetője. Ő ott mondta el emlékező szép szavait Halmos Béláról. Ezt is hallani fogják. Halmos Béla ifjúkori képe Sebő Ferenc magángyűjteményéből való

1. A spanyol zene nemcsak a legkiválóbb komponistákat, de a legnevesebb zeneművészeket is megérinti izzó temperamentumával, szenvedélyes lüktetésével. Erre nyújt bizonyosságot a Zenei Kincsestár ma esti összeállítása. Mi más is állhatna válogatásunk élén, mint a Bizet Carmenjének témáiból a hegedűművész-zeneszerző, Pablo Sarasate által összeállított egyveleg, más néven a Carmen-fantázia? A virtuóz hegedűszólót Ruggiero Ricci játssza, a Londoni Szimfonikusok élén Piero Gamba. 2. Következzék a Tango, azaz a 2. tétel Isaac Albéniz 1890-ben megjelentetett, Espana című ciklusából. Az eredeti, zongorás változatot halljuk. A zongoránál Alicia de Larrocha. 3-4. Két részlet, a Tűztánc és A molnár tánca képviseli Manuel de Falla balettszvitjét, A háromszögletű kalapot. A Montréali Szimfonikusokat Charles Dutoit dirigálja. 5. Spanyol körutunk végén malagai cigány dal, azaz Malaguena szólal meg Alicia de Larrocha zongoráján, Albéniz feldolgozásában. A kompozíció az Úti szuvenírok sorozatban látott napvilágot, Caletai pletyka alcímen.