Műsorújság

Világvége? Végítélet? Alig telik el úgy esztendő, hogy ne kapna lábra a hátborzongató, ám fanntáziánkat bizsergető híre annak, hogy biztos források, ősi, de csak most meglelt jóslatok, égi üzenetek, magukat tudományos szenzációnak álcázó prognózisok szerint rövidesen elérkezik a világvége. Néhány hete a média egyenesen Ferenc pápát hozta gyanúba, mint aki karácsonyi homiliájában világunk közeli végét vízionálta; utóbb kiderült ugyan, hogy a hír merő kacsa, de közzététele kellően felborzolta a kedélyeket. Hiszen a szenzációra mindig éhes média, a babonák, hiszékenységek és áltudományok módfelett gazdag világa kapva kap minden ilyen híresztelésen. A legnépszerűbb, a leghálásabb ilyenkor heteken, hónapokon belül elérkező kozmikus katasztrófát vizionálni; a becsapódó üstökös nyomán tomboló tűzvihar, a mindent elsöprő tengerár képei, a maroknyi túlélő bátorságának, szerencséjének és nyomorúságának bemutatása, a világunkat az utolsó pillanatban megmentő hősök felvonultatása, a világvége-üzlet százmilliókat szegez képernyők elé. Világvégére lehet üzletet kötni és fogadni, szekértőként tudományosnak látszó rémhíreket terjeszteni, erkölcsi intelmeket dörögni, vagy - és ma ez a valódi üzenet - azt hirdetni: élj a mának - hiszen úgysem lesz már holnap. Ha csak a közelmúltból idézünk fel néhány alkalmat: emlékezzünk, hogy Nostradamus vagy Malakiás püspök jóslata szellemében többször is búcsúztattuk világunkat, 1999 és 2000 szilveszterén pedig - mert a média-guruk még abban sem tudtak megegyezni, hogy mikor is van az ezredforduló, meg duplán félni az igazi - kétszer is rettegtünk, hogy ránk szakad az ég, és elsöpör minket megbokrosodott számítógépeink lázadása. De nem csupán egy pillanat alatt bekövetkező katasztrófákról szól a vészmadarak közbeszéde; a környezetvédők szép, folyamatos pusztulást - klímaváltozást, üvegház-hatást emlegetnek, a biológusok járványokat, elszabaduló vírusokat, mutáns, sérült géneket jósolnak, a demográfusok hol népességrobbanást, hol népességfogyást, lassú kihalást ígérnek. Az ő aggodalmaik legalább hosszú távon reálisak, mert amit jeleznek, rajtunk múlik, de csak annyi foganatja van, hogy megrémülünk, aggódva és hiszékenyen számoljuk a hátralévő napokat, éveket, ütős filmeket és alapos tanulmányokat, prognózisokat készítünk, de az égvilágon semmi mást nem teszünk azért, hogy ne miattunk legyen előbb-utóbb vége annak, amit mi világnak, az ember világának nevezünk. A pusztulástól való emberi rettegés persze nem új jelenség. A fantázia a világ végét régen is apokaliptikus, többnyire kozmikus történésként, természeti katasztrófák sorozataként gondolta el, amikor tűzeső vagy vízár pusztít, leszakad az ég, örök sötétség borul a földre, és minden, ami van, visszasüllyed az őskáosz világába. Mai ismereteink szerint az tény, hogy sem a nap, sem a föld, sem a földi élet nem marad fenn örökké, és lehet, hogy az univerzum sem örökkévaló, de ettől félni, ezt számlálgatni hisztériakeltés, önámítás, pótcselekvés, értelmetlen dolog. Világunk végétől való régi és mai félelmeink okai sokkal közvetlenebbek; az itt és most elérkező, személyes életünket, emberi, társadalmi közegünket érő pusztulástól riadunk meg igazán, ami mögött alapvetően erkölcsi bizonytalanságaink és érzelmi ürességünk, kilátástalanságunk, rossz lelkiismeretünk tünetei mutatkoznak. Ezt a közérzetünkbe lopózó félelmet csak erősítik a természet időről időre bekövetkező drámai történései, emberlétünk kis és nagy tragédiái. De tudnunk kellene, hogy amikor egy kor, egy társadalom, egy kultúra válságot él át, akkor vizionál arról, azzal vígasztalja magát, hogy nem neki, hanem a világnak lesz vége, majd megkönnyebbült csalódottsággal tér napirendre a fölött, hogy semmi sem történt. Nem véletlen, hogy a halál, a pusztulás felett is diadalmaskodó örök élet értelmét és szépségét hirdető keresztény hagyomány a világvégét kezdettől nem egyszerű és végérvényes pusztulásnak, hanem végítéletnek, az ember dolgai égi, isteni rendbetételének, nem természeti vagy történelmi, hanem lelki történésnek, egy új, jobb világ megszületésének tekintette. Akik ma, akár egy pápa nevével visszaélve is világvége híresztelésekkel játszadoznak, ezt a fenyegetés mellett reményt, kezdetet is jelentő jövőt, az új ég és új föld ígéretét teszik komolytalanná, merő horrortörténetté formálva a végítélet nagyon is bíztató igéretét. Hiszen ha egyszer úgy lenne vége a világnak, ahogyan azt sokan hiszik, az következmények nélküli esemény volna, ami - bár elpusztít, de - felment minket annak a felelőssége alól, hogy egy új kezdet reményében próbáljuk rendbetenni, újragondolni a dolgainkat. Végiggondolni azt, hogy ezt az időre szóló ajándékként kapott világot nem a természet vak erői, vagy sátáni hatalmak, hanem egyedül mi, emberek vagyunk képesek igazán, egyik napról a másikra, soron kívül, szép fokozatosan, szinte észrevétlenül, felelőtlenségből, gonoszságból, butaságból, mohóságból vagy szórakozásból tönkretenni.

Gyerekkorunkban biztos sokat énekeltünk a csicseriborsóról, a babról, a lencséről, vagy a borsóról, és rendszeresen ettünk is belőlük az óvódában. Felnőttként azonban méltatlanul elfelejtjük őket: a szárazhüvelyesek ritkán kerülnek az asztalunkra. A déli országok jellegzetes eledeléről, a csicseriborsóról Marosi Kinga készített összeállítást Életmód-jegyzetében.

Már rég nem titok a lakk összetétele és az sem, hogy manapság kereskedők ajánlják és hozzák a hegedűnek való faanyagot.Sok összetevője változott a hegedű elkészítésének az elmúlt évtizedekben, de az biztos, hogy a "profi" muzsikusok még mindig a klasszikus hangszereket szeretik és keresik, miközben zajlanak az új meg új kísérletek miből lehet hangszert készíteni és hogyan lehet még különlegesebbé tenni látványban és hangzásban egyaránt. Lélek nélkül márpedig nem lehet- és ez a hegedűre is igaz..Kónya Lajos mesternél jártunk - hogy a végére járjunk. ( korábbi felvételünk ismétlése)

Remek évet tudhat maga mögött a zalaegerszegi Göcseji Múzeum. A visszatekintésre Kaján Imre igazgatót kértem, aki a múltidézés mellett az idei fejlesztésekről, tervekről is beszélgettünk.

A Thököly úti Rózsafüzér Királynéja templom történetéről a domonkos szerzetesekről és egy templomtűzről is mesél Capdeboné Szabó Viktória a kommunikációs munkacsoport felelőse. Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművésznő is elárulja milyen családi emlékek kötik ehhez a templomhoz, amely színészi pályájának is első színtere, bölcsőhelye volt.

Kéznyújtás régi századok felé - Dowland, Purcell, J.S.Bach, Schubert zenéje STING tükrében. Közreműködik: Nikl János

Ma a Mini egüttes, a Camel zenekar és a Rumblin Orchestra felvételei forognak.

A Szent István Rádió Kávéház című műsorában beszélgetést hallhatnak dr. Kecskeméti Tibor, Széchenyi Ferenc- és Pulszky Ferenc-díjas geológussal. Az összeállítás végén a A nap imája hangzik el. Zenei szerkesztő: Vasvári Bernadett Műsorvezető: Kriston Tamás

Január elején, immár 24. alkalommal rendezték meg a Gabora gála jótékonysági teremfoci tornát. Az esemény állandó helyszíne Salgótarján, a gála bevételét pedig – mint mindig – most is a gyerekek támogatására fordítják a szervezők. Gabora János a torna megálmodója, főszervezője neves csapatokat hív meg minden évben, idén többek között részt vett a gála történetében először külföldiként a felvidéki Dunaszerdahely csapata valamint a Fradi, az Újpest és a Debrecen öregfiúk csapata és az Olimpikonok válogatottja is színesítette a résztvevők névsorát. A tornát a Ferencváros nyerte, miután az elődöntőben hatméteresekkel múlta felül az Újpestet egy parázs mérkőzésen, majd a Debrecent győzte le szoros, 4-3-as meccsen. A loki kitűnő kapusa – Fekete Róbert (képünkön) ezen a tornán csatár erényeket csillogtatott. Kovács „Kokó” István (képünkön) az Olimpikonok csapatát erősítette, nem véletlen hogy a vele való beszélgetésünkben fontos szerepet kapott a riói olimpiai is. A 70x-es válogatott Kiprich József (képünkön) pedig azt emelte ki, hogy még jobban segítené a magyar labdarúgás helyzetét, ha a vidéki foci-fellegvárak visszatérnének az NB1-be. Színpompás ünnepség keretében, telt ház előtt rendezték meg Az Év Sportolója Gála díjátadó ünnepséget a Nemzeti Színházban. A Magyar Sportújságírók Szövetsége 58. alkalommal választotta meg az esztendő legjobbjait. A férfiak közt Cseh László úszó vitte el a pálmát, akit a díjátadó után Fábián István kollégánk kért mikrofon elé. Cseh László (képünkön) először a klubváltásról beszélt, mint ismert - tavaly Egerbe tette át a székhelyét, és visszatért gyermekkori edzőjéhez Plagányi Zsolthoz. Jövő héten a Gabora gálán készített riportjaink második részét hallhatják, valamint egy interjút Károlyi Béla tornász edzővel, aki kilenc olimpiai bajnok felkészülését is segítette.

„Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!" (1Pt 2,9). Péter első leveléből való a Krisztus-hívők egységéért végzett ökumenikus imahét alap-igéje. A keresztény egyházak és közösségek a nyitó istentisztelet január 17-én tartották, a Deák téri evangélikus templomban. Katolikus részről Erdő Péter bíboros prédikált. Előtte a bemutatták „A szembenállástól a közösségig" című könyvet, amely evangélikus-római katolikus közös megemlékezés az együtt megtett útról. Összeállításunkban Fabiny Tamás evangélikus püspököt, Kránitz Mihály római katolikus teológust, Kocsis Fülöp görög katolikus érseket és Erdő Péter bíborost hallják. Lukács Jézus irgalmasságának tanúja. Az újszövetségi Szentírás négy evangéliuma közül talán a Lukács evangelista által írt harmadik evangélium mutatja be leginkább Jézus irgalmasságát az akkori kor kitaszítottjai felé. Lukács evangéliumáról Kocsis Imre teológia tanárt hallják.

Gárdonyi Géza: Az én falum

Világvége? Végítélet? Alig telik el úgy esztendő, hogy ne kapna lábra a hátborzongató, ám fanntáziánkat bizsergető híre annak, hogy biztos források, ősi, de csak most meglelt jóslatok, égi üzenetek, magukat tudományos szenzációnak álcázó prognózisok szerint rövidesen elérkezik a világvége. Néhány hete a média egyenesen Ferenc pápát hozta gyanúba, mint aki karácsonyi homiliájában világunk közeli végét vízionálta; utóbb kiderült ugyan, hogy a hír merő kacsa, de közzététele kellően felborzolta a kedélyeket. Hiszen a szenzációra mindig éhes média, a babonák, hiszékenységek és áltudományok módfelett gazdag világa kapva kap minden ilyen híresztelésen. A legnépszerűbb, a leghálásabb ilyenkor heteken, hónapokon belül elérkező kozmikus katasztrófát vizionálni; a becsapódó üstökös nyomán tomboló tűzvihar, a mindent elsöprő tengerár képei, a maroknyi túlélő bátorságának, szerencséjének és nyomorúságának bemutatása, a világunkat az utolsó pillanatban megmentő hősök felvonultatása, a világvége-üzlet százmilliókat szegez képernyők elé. Világvégére lehet üzletet kötni és fogadni, szekértőként tudományosnak látszó rémhíreket terjeszteni, erkölcsi intelmeket dörögni, vagy - és ma ez a valódi üzenet - azt hirdetni: élj a mának - hiszen úgysem lesz már holnap. Ha csak a közelmúltból idézünk fel néhány alkalmat: emlékezzünk, hogy Nostradamus vagy Malakiás püspök jóslata szellemében többször is búcsúztattuk világunkat, 1999 és 2000 szilveszterén pedig - mert a média-guruk még abban sem tudtak megegyezni, hogy mikor is van az ezredforduló, meg duplán félni az igazi - kétszer is rettegtünk, hogy ránk szakad az ég, és elsöpör minket megbokrosodott számítógépeink lázadása. De nem csupán egy pillanat alatt bekövetkező katasztrófákról szól a vészmadarak közbeszéde; a környezetvédők szép, folyamatos pusztulást - klímaváltozást, üvegház-hatást emlegetnek, a biológusok járványokat, elszabaduló vírusokat, mutáns, sérült géneket jósolnak, a demográfusok hol népességrobbanást, hol népességfogyást, lassú kihalást ígérnek. Az ő aggodalmaik legalább hosszú távon reálisak, mert amit jeleznek, rajtunk múlik, de csak annyi foganatja van, hogy megrémülünk, aggódva és hiszékenyen számoljuk a hátralévő napokat, éveket, ütős filmeket és alapos tanulmányokat, prognózisokat készítünk, de az égvilágon semmi mást nem teszünk azért, hogy ne miattunk legyen előbb-utóbb vége annak, amit mi világnak, az ember világának nevezünk. A pusztulástól való emberi rettegés persze nem új jelenség. A fantázia a világ végét régen is apokaliptikus, többnyire kozmikus történésként, természeti katasztrófák sorozataként gondolta el, amikor tűzeső vagy vízár pusztít, leszakad az ég, örök sötétség borul a földre, és minden, ami van, visszasüllyed az őskáosz világába. Mai ismereteink szerint az tény, hogy sem a nap, sem a föld, sem a földi élet nem marad fenn örökké, és lehet, hogy az univerzum sem örökkévaló, de ettől félni, ezt számlálgatni hisztériakeltés, önámítás, pótcselekvés, értelmetlen dolog. Világunk végétől való régi és mai félelmeink okai sokkal közvetlenebbek; az itt és most elérkező, személyes életünket, emberi, társadalmi közegünket érő pusztulástól riadunk meg igazán, ami mögött alapvetően erkölcsi bizonytalanságaink és érzelmi ürességünk, kilátástalanságunk, rossz lelkiismeretünk tünetei mutatkoznak. Ezt a közérzetünkbe lopózó félelmet csak erősítik a természet időről időre bekövetkező drámai történései, emberlétünk kis és nagy tragédiái. De tudnunk kellene, hogy amikor egy kor, egy társadalom, egy kultúra válságot él át, akkor vizionál arról, azzal vígasztalja magát, hogy nem neki, hanem a világnak lesz vége, majd megkönnyebbült csalódottsággal tér napirendre a fölött, hogy semmi sem történt. Nem véletlen, hogy a halál, a pusztulás felett is diadalmaskodó örök élet értelmét és szépségét hirdető keresztény hagyomány a világvégét kezdettől nem egyszerű és végérvényes pusztulásnak, hanem végítéletnek, az ember dolgai égi, isteni rendbetételének, nem természeti vagy történelmi, hanem lelki történésnek, egy új, jobb világ megszületésének tekintette. Akik ma, akár egy pápa nevével visszaélve is világvége híresztelésekkel játszadoznak, ezt a fenyegetés mellett reményt, kezdetet is jelentő jövőt, az új ég és új föld ígéretét teszik komolytalanná, merő horrortörténetté formálva a végítélet nagyon is bíztató igéretét. Hiszen ha egyszer úgy lenne vége a világnak, ahogyan azt sokan hiszik, az következmények nélküli esemény volna, ami - bár elpusztít, de - felment minket annak a felelőssége alól, hogy egy új kezdet reményében próbáljuk rendbetenni, újragondolni a dolgainkat. Végiggondolni azt, hogy ezt az időre szóló ajándékként kapott világot nem a természet vak erői, vagy sátáni hatalmak, hanem egyedül mi, emberek vagyunk képesek igazán, egyik napról a másikra, soron kívül, szép fokozatosan, szinte észrevétlenül, felelőtlenségből, gonoszságból, butaságból, mohóságból vagy szórakozásból tönkretenni.

Már rég nem titok a lakk összetétele és az sem, hogy manapság kereskedők ajánlják és hozzák a hegedűnek való faanyagot.Sok összetevője változott a hegedű elkészítésének az elmúlt évtizedekben, de az biztos, hogy a "profi" muzsikusok még mindig a klasszikus hangszereket szeretik és keresik, miközben zajlanak az új meg új kísérletek miből lehet hangszert készíteni és hogyan lehet még különlegesebbé tenni látványban és hangzásban egyaránt. Lélek nélkül márpedig nem lehet- és ez a hegedűre is igaz..Kónya Lajos mesternél jártunk - hogy a végére járjunk. ( korábbi felvételünk ismétlése)

„Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!" (1Pt 2,9). Péter első leveléből való a Krisztus-hívők egységéért végzett ökumenikus imahét alap-igéje. A keresztény egyházak és közösségek a nyitó istentisztelet január 17-én tartották, a Deák téri evangélikus templomban. Katolikus részről Erdő Péter bíboros prédikált. Előtte a bemutatták „A szembenállástól a közösségig" című könyvet, amely evangélikus-római katolikus közös megemlékezés az együtt megtett útról. Összeállításunkban Fabiny Tamás evangélikus püspököt, Kránitz Mihály római katolikus teológust, Kocsis Fülöp görög katolikus érseket és Erdő Péter bíborost hallják. Lukács Jézus irgalmasságának tanúja. Az újszövetségi Szentírás négy evangéliuma közül talán a Lukács evangelista által írt harmadik evangélium mutatja be leginkább Jézus irgalmasságát az akkori kor kitaszítottjai felé. Lukács evangéliumáról Kocsis Imre teológia tanárt hallják.

Kovács Zoltán: Elégia és tangó klarinétra és zongorára Előadja: Maczák János klarinéton és Klebniczki György zongorán. Tóth Péter: Balkán concertante 2 hegedűre és mélyhegedűre Előadja: Szecsődi Ferenc és Farkas Erzsébet hegedűn, Nagy Enikő mélyhegedűn. Horváth Márton Levente: Erotic Contaminations Előadja: Szabó Norbert fuvolán, Kerényi Mariann zongorán és Mucsi Gergő bongón. A hangfelvételt Klebniczki György készítette.