pillanatképek a média világából
szerkesztő: Szikora József
Ötvenéves a Mérleg című folyóirat, lapok és könyvek szemléje. 1965-ben emigráns magyar katolikusok, a Pax Romana–KMEM (Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom) tagjai a II. Vatikáni Zsinat utolsó évében Münchenben megalapítják a Mérleg – folyóiratok és könyvek szemléje című periodikumot. A „zakózsebre” tervezett folyóirat a bécsi Herder Kiadó gondozásában jelenik meg, az első szám 1965. áprilisában. 1968 és 2004 között a Mérleg főszerkesztője Boór János tudományfilozófus, a müncheni Filozófiai Főiskola előadó tanára. Az ötvenéves jubileum alkalmából Boór Jánossal beszélgetünk.
a lehetőségek magazinja
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Coworking - közösségi munkavégzés
Coworking, közösségi munkavégzés közösségi munkahelyen, egy nem is olyan új kifejezés, amit érdemes megjegyezni.
A coworking irodák olyan munkahelyek, ahol egyazon térben többen, egymástól függetlenül dolgozhatnak, és munka közben ismerkedhetnek, tapasztalatot cserélhetnek. Az internetes definíció szerint ezek a közösségi munkaterek átmenetet képeznek egy bérelhető iroda, egy klub és egy kávéház között. Elsősorban, de nem kizárólag távmunkások, neonomádok és szabadúszok fordulnak meg ezeken a helyeken.
Az első közösségi munkahely Amerikában nyílt meg 2005. augusztus 9-én. Egy másik, verőfényes augusztus 9-én a budapesti Duna parton gyűltek össze dolgozni a fővárosi coworkingelők.
közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Az alapellátási törvényt 2015-ben fogadta el a parlament, a szakma azóta is várja az erre vonatkozó részletes szabályozást. Most úgy tűnik, a szakpolitika behozza a lemaradást –írta az egyik internetes portál. Vagyis készülnek a rendeletek az alapellátási törvényhez. Erről kértük elsőként Balaton Péternek, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége főtitkárának véleményét.
Még tart az üldözött közel-keleti keresztények megsegítésére, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett országos gyűjtés. Veres Andrással, az MKPK elnökével, győri megyéspüspökkel beszélgetünk.
Mintegy 40 ezer fős antirasszista tüntetés volt Bostonban egy olyan aznapi jobboldali gyűlés ellen, amelyet a szólásszabadság nevében hirdettek meg. A gyűlést a Bostoni Szólásszabadság Koalíció nevű szervezet hirdette meg, és nyilvánosan elhatárolta magát a neonáciktól, a fehér fajgyűlölőktől és mindenkitől, aki erőszakot szított augusztus 12-én Charlottesville-ben. MI történik az Egyesült Államokban? Elsőként erről kérdezzük Nógrády Györgyöt, a Corvinus Egyetem tanárát.
A felsőoktatás távlati lehetőségeiről írt tanulmányt Simai Mihály akadémikus, a Corvinus Egyetem tanára. Vele beszélgetünk.
Hátrányos helyzetű csángó gyerekek nyaralhattak a Balatonnál a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésében. A eseményekről Edvi P éter, a szervezet elnöke számol be.
Augusztus 23 –a, - az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának évfordulója - a totalitárius diktatúrák áldozatainak hivatalos emléknapja. Az Európai Unió minden országában megemlékeztek a héten azokról is, akik nem a náci, hanem a kommunista diktatúrák áldozatai voltak. Huber Szebasztián politikai elemzővel beszélgetünk.
Augusztus végén zárul a Számon tartva" című kiállítás, amely a kommunista egyházüldözés papi áldozatait mutatja be Kecskeméten. A Katona József Múzeum kiállításának kurátora Hajagos Csaba történész-muzeológus.
Egy friss kimutatás készült a már létező, a tervezés, illetve az építés alatt álló szénerőművekről. E szerint 62 országban közel 1900 új erőművi blokkról van szó. Petz Ernőnek, a budapesti Műszaki Egyetem címzetes tanárának véleményét hallják.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is akkreditált lovasterapeuta képzést indít a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány. Elnökét, Bozori Gabriellát hallják. Erdélybe indul az Udvari Kamaraszínház. A részleteket Andrási Attila művészeti vezető mondja el.
szombathelyi összeállítás
szerkesztő Ferenczy Gyöngyi, zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa
Tehetséges szombathelyi fiatalokat mutatunk be a műsor első részében: megismerkedhetnek Jagadics Eszter regényíróval és Hajdú Franciska hegedűművésszel. Ezután pedig az első vasi megyenapról számolunk be a rádióhallgatóknak.
Lúdas Matyi
Fazekas Mihály elbeszélő költeménye alapján írta Schwajda György
A főbb szerepekben: Balkay Géza, Benedek Miklós, Törőcsik Mari, Kállai Ferenc és Garas Dezső
Szerkesztő: Varga Andrea (2/1.)
Műsorunkban két megunhatatlan klasszikus örökzöld csendül föl Herbert von Karajan vezényletével, a Berlini Filharmonikusok előadásában. Elsőként Beethoven 5., c-moll, „A Sors” melléknéven ismert szimfóniája.
Karajannal és a Berlini Filharmonikusokkal a XVIII. századi Bécsből most a XIX. századi Szentpétervárra vesszük utunkat. Csajkovszkij Diótörő-szvitjét játsszák.
közvetítés Kalocsáról a Nagyboldogasszony Főszékesegyházból. A veni sancte szentmisét bemutatja Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek
A MKR és az MTVA közösen közvetít
szerkesztő: Pozsgai Nóra; zenei szerkesztő: Csiba Lajos
RÉTES
Igazi, kézzel kihúzott rétest sütünk és cigányos húsos káposztát is főzünk Kerecsenden.
Megtanuljuk, miből és hogyan kell meggyúrni a tésztát, és hogyan lehet kézzel abrosz méretűre kihúzni.
Tanítómesterünk nem hivatásos szakács, hanem olyan nagymama, dédnagymama, aki rendes munkahelye, napi fizikai munkája mellett ingyen, szeretetből elvállalja, hogy akár 100 embernek is főz, és egy egész gyerektábort ellát finom ebéddel és ropogós rétessel.
Az Eger melletti Kerecsenden jártunk, az immár 23. akalommal megrendezett cigány hittanos gyermektáborban, ahol Suha Józsefné Farkas Irénkétől - akinek unokái is táborlakók -, és a vezénylete alatt álló asszonycsapattól megtanultuk hogyan is készül a táborzáró ünnepi ebédre a "cigányos húsoskáposzta", és a finom, házi túrósrétes.
A fotókon: Suha Irén munka közben; táborozó kislány; az egyik fotón látható "rongyos" tészta pedig a szerkesztő első önálló próbálkozása - biztatásul, hogy érdemes belevágni, mert azért így is nagyon finom lett...
szerkesztő: Tallián Hedvig
A rántott hús - Bíró Lajos séffel
Bíró Lajos séf a napjainkban zajló sokat kritizált gasztroforradalom igazi fenegyereke. Több sikeres étterem kötődik a nevéhez és a Hold utcai piacon egy kis "kifőzde" a Buja Disznók. A séfet a rántott húsról, az alapanyag ellátásról, a munkaerő kérdésről és egy kicsit saját gyerekkori emlékeiről is faggattuk.
Aki hallgatta egykoron az Egerszegi Krisztina, vagy a Kemény Dénes vezette vizilabda csapat olimpiai győzelméről szóló közvetítéseket, az biztos nem felejtette el.
Legendás sportriportere volt a Magyar Rádiónak, abból az időből, ami - így visszanézve - különleges korszaka volt a rádiózásnak.
Török László a mai műsor vendége.
Leszel a padtársam? Vadadi Adrienn új könyve kedves útitárs az első osztályba készülőknek. Szórakoztató, segít a beilleszkedésben, és többek között nyelvileg is jól megformált meséket tartalmaz. Az írónővel beszélgetünk.
Alap; alap, hogy; alapból; alapban. Nem bizalmas közléshelyzetben is terjednek ezek a szlenges kifejezések. Mit használhatunk helyettük? Megtudhatják H. Tóth Tibor, nyelvész szakértőnk jegyzetéből.
És játszani is fogunk: ezen a héten irodalmi fejtörővel várjuk Önöket.
Kell-e temetnünk Franciaországot? Migránsválság illetve az Európai Unió jövője egy a közélet iránt érdeklődő, strasbourgban élő magyar hölgy, Berthel Katalin szemével. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Válogatott témáim: Tamás Péter, a hazai malmok szerelmesének, újak építőjének és régiek orvoslójának bemutatása. Varga Zsóka 2017.augusztus 8-án, délelőtt elhangzott riportjából való a beszélgetés részlete.
Tóth Sándor, József Attila díjas költő, egyetemi tanár Lipták Gábor műveit idézi meg és ebben is San Marino Köztársaságot. Elhangzott a Miért szeretem c. műsorunkban 2017. július 17-én.
Szóról-szóval
alapító szerkesztő: Deme László, szerkesztő: Kerekes Barnabás és Vadász Zsuzsa
Örökhagyók
szerkesztő: Madocsai Bea
Prodam Guido alakját mutatja be Katona Csaba történész
Anyanyelvápoló műsorunkban ma Gerstner Károly jegyzetét is hallhatják.
Új példánk, melynek megfejtését szeptember 07-ig várjuk a Magyar Katolikus Rádió szerkesztőségébe: 1062. Bp. Délibáb u. 15-17. a következő:
"Szent László alakja még évszázadokkal halála után is példakép volt az őt követő királyok számára. Bölcsessége, keresztény erkölcse és vitézsége egyedülálló a történelemben. Ezeregyszázkilencvenkettőben avatták szentté."
Válogatás Carl Maria von Weber kamaraműveiből.
1.Schäfer panasza
2.B-dúr klarinétötös
Előadja: Varga Laura, Vizsolyi Lívia, Klebniczki György,
valamint Kovács Béla és a Kodály Vonósnégyes.