irodalom virrasztóknak
Karek Capek: A repülő ember
Fordította: Zádor András
Felolvassa: Helyey László
Hangmérnök Horváth János, zenei szerkesztő Dévény Mária, rendezte E. Román Kata.
pillanatképek a média világából
szerkesztő: Szikora József
Molnár Pál újságíróval, a preshaz.eu hírportál szerkesztőjével, számos díj alapítójával, korábbi rádiós főszerkesztővel beszélgetünk. Egy aktuális interjú címe a Présházról: Európa romokban. Többek között erről is beszélgetünk Molnár Pállal -- valóban romokban?
a lehetőségek magazinja
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Vöröskereszt budapesti Szolgáltatóháza
A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete 2009-ben nyitotta meg Szolgáltatóházát. A programmal a hajléktalanságban élő embereknek kívánnak segítséget nyújtani a társadalomba való visszailleszkedéshez, az öngondoskodás képességének elsajátításához. A Szolgáltatóház a folyamatos foglalkoztatás mellett ötvözi a hajléktalan-ellátás több szolgáltatását, a közösségteremtést, a lakhatási támogatást, a készség-, és személyiségfejlesztést is. Mai műsorunk vendége Péter István, a Szolgáltatóház projektmenedzsere és Kiss László, a Vöröskereszt madridi úti hajléktalanszállójának szakmai vezetője.
Idén az ökumenikus imahét január 21-én kezdődött, és január 28-áig tart. Az imahét anyagát a karibi keresztyén testvérek állították össze, amelynek a központi igéje így hangzik: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével”. Veres András győri megyéspüspök értelmezi az igét:
A Világgazdasági Fórum a svájci Davosban ülésezett, ahová 110 országból érkeztek többek között államfők, gazdasági szakemberek, média személyiségek. Simai Mihály akadémikussal, a Corvinus Egyetem tanárával beszélgetünk a fórumról.
A következő ciklusra további béremelésekkel kivezethetővé válhat a hálapénz és büntethetővé elfogadása-hangzott el az Egészségügy 5 Dimenzióban című szakmai konferencián. A rendezvény kapcsán Balaton Péterrel, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének főtitkárával beszélgetünk.
A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusának fővárosi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a WHO adatai alapján a pszichiátriai zavarok gyakorisága korábban soha nem látott módon emelkedik, és ez óriási egészségügyi és gazdasági terhet jelent. Molnár Károllyal, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökével beszélgetünk.
Választási kudarc esetén lemond az MSZP elnöki tisztéről Molnár Gyula- ezt maga a szocialista párt elnöke jelentette be. Mindeközben Andor László volt uniós biztos vezetésével megalakult Karácsony Gergely tanácsadói testülete. A nyilatkozatról Lesti Árpád politikai elemző véleményét kértük:
A Rákóczi Szövetség csatlakozik a FUEN Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéséhez: vagyis az egymillió aláírás összegyűjtése annak érdekében, hogy az Európai Unió aktívan bekapcsolódjon az európai kisebbségek életminőségének javításába. A részleteket Csáky Csongor főtitkártól kérdeztük.
Az ELTE Eötvös Collegium egyhetes „táborozást” szervezett érettségi előtt álló középiskolás diákoknak. A rendezvény céljáról Horváth Lászlót, az Eötvös Collegium igazgatóját kérdeztük.
Ötödször rendezték meg a Regionális Egészségügyi Szakmai Versenyt, erről beszélgetünk a szombathelyi csapat felkészítő tanárával és egy csapattaggal. Decemberben tárgyalta és fogadta el a közgyűlés Szombathely Megyei Jogú Város Civil Koncepcióját. Az anyag a már elért eredményeket tartalmazva mutatja be a szombathelyi civil helyzetképet, valamint újabb célokat fogalmaz meg a következő öt évre az önkormányzat számára.
Kereszturiné Pintér Mária helytörténeti kutatóval beszélgetünk, majd a vasi horgászszövetéség vezetője számol be arról, milyen fejlesztések valósulnak meg a közeljövőben vasi vizeken.
Ötödször rendezték meg a Regionális Egészségügyi Szakmai Versenyt, erről beszélgetünk a szombathelyi csapat felkészítő tanárával és egy csapattaggal. Decemberben tárgyalta és fogadta el a közgyűlés Szombathely Megyei Jogú Város Civil Koncepcióját. Az anyag a már elért eredményeket tartalmazva mutatja be a szombathelyi civil helyzetképet, valamint újabb célokat fogalmaz meg a következő öt évre az önkormányzat számára.
A 3. Pajta Színházi Szemle ezen a hétvégén, tehát január 27-én és 28-án zajló előadásai kapcsán, Szabó Ágnes a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke mesél az amatőr színjátszás örömünnepének történetéről és hangulatáról.
Arany éven innen és túl – a PIM 2018-as kiállításaiból Prőhle Gergely főigazgatóval ajánlunk
Az V. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó alkalmával több mint 25 külföldi és magyar előadás helyszíne lesz a budapesti Nemzeti Színház. Összeállításunkban megszólal: Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház igazgatója és Hegedűs D Géza színművész.
Rejtélyes történelem, a Magyarországot érintő nagy történelmi feladványok a témái Csorba László beszélgetéssorozatának a Várkertbazárban.
Minek nevezzelek… Bemutatjuk Tímár Sára Prima Primissima Junior, Levente- és Ex Libris-díjas énekesnő első szóló lemezét.
A 375 éves győri bencés templom jezsuita múltjáról Fazekas István történésszel beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor. Zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa.
Óz, a nagy varázsló
Lyman Frank Baum meseregényéből Szőllősy Klára fordításának felhasználásával írta:Schwajda György
Főbb szereplők:
Oz: Haumann Péter
Dorka: Csellár Réka
Totó: Kaszás Gergő
Madárijesztő: Székhelyi József
Bádogember: Gelley Kornél
Oroszlán: Sztankay István
(4/4.)
Sir Simon Rattle birminghami felvételeitől a későromantika remekeivel veszünk búcsút. Elsőként a megkésett angol romantikus, az 1857 és 1934 között élt Edward Elgar szenvedélyes és elragadó Csellóversenyét halljuk. 1919-ben, amikor Elgar utolsó nagylélegzetű kompozíciója keletkezett, a zene avantgárd irányzatai túlléptek már a magával ragadó szólóra és széles ecsetkezelésű zenekari szövetre építő versenymű tradícióin, de a mű sikerének ez inkább használt, mintsem hogy ártott volna. Akárcsak Rahmanyinov, Elgar is rendületlenül halad a romantikusok nyomában, a sodró erejű érzelmek útján. A szólista Truls Mork.
Elgar Csellóversenye után következzék két csodálatos tétel a Sir Simon Rattle és a birminghamiek védjegyének is számító Mahler-sorozatból. Előbb a Dal a Földről sorozat második dalát, az Őszi magányt halljuk Thomas Hampsonnal, majd a Mahler-szimfóniák szinte kötelező tételformája, a Nachtmusik szólal meg a 7. szimfóniából.
szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
vendég: Almási Gábor, a Pálinka múzeum igatgatója és Nagy Árpád, az Árpád Pálinka főzőmester-tulajdonosa
Van, aki lekvárba és van, aki pálinkába főzi a finom gyümölcsöket. De hogyan is alakult ki ez? Mióta főzünk mi magyarok pálinkát? Kik főzték és kik fogyasztották? Milyen szokások kapcsolódnak hozzá?
Ezekre a kérdésekre csakis egy helyen találjuk meg a válaszokat: a Pálinka múzeumban! Almási Gáborral vezetővel a nyitás előtt álló múzeum ötletéről és megvalósulásáról beszélgetek, valamint Nagy Árpád, főzőmesterrel az elmúlt évek legjobb párlatait is megidézzük.
szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
vendég: Kis Mónika, a Remodel nonprofit vállalkozás alapítója
Emlékeznek Önök a dédmama tálalószekrényére? Vagy a nagypapa karosszékére? Esetleg édesanyjuk komódjára? Nos, lehet, hogy ezek régi bútorok, de könnyen maivá tehetők.
Kis Mónika olyan nonprofit társadalmi vállalkozást vezet, ahol használt, régi és antik jellegű bútorok felújításával, újragondolásával foglalkoznak. A felújításokat hátrányos helyzetű pályakezdő fiatalok végzik, mesterek útmutatása alapján.
Egyetemen tanít, nyilatkozik, cikkeket ír, évente jelenik meg könyve, mégis szakít időt a szépirodalomra. Szereti a szép magyar szót, a választékos kifejezésmódot, a klasszikus lírát, de regények és szociológiai igényű útleírások is halomban állnak az ágya mellett. Ám ezek a művek is minduntalan visszavezetik a gondolatait a közgazdasághoz; ahhoz, hogy hogyan lehetne a világ során, s benne hazánk sorsán javítani. Legkedvesebb szerzőiről: Ignácz Rózsáról, Eötvös Károlyról és legfőképpen Széchenyi Istvánról beszélgetünk.
Móra Ferenc: Furfangos Cintula
Főbb szereplők: Gábor Miklós, Bod Teréz, Horváth Gyula, Győrffy Gyula, Basilides Zoltán és Végvári Tamás
Szerkesztő: Varga Andrea
Szóról-szóval
alapító szerkesztő: Deme László, szerkesztő: Kerekes Barnabás és Vadász Zsuzsa
"Ez nagy szentség valóban"
szerkesztő: Madocsai Bea
Anyanyelvi műsorunkban ma Eőry Vilma jegyzetét is hallhatják.
Új példánk, melynek megfejtését 2018. február 7-ig várjuk a Magyar Katolikus Rádió szerkesztőségébe: 1062. Bp. Délibáb u. 15-17. a következő:
"A fekete halálnak nevezett pestisjárvány Ázsiában mindíg gyakori volt, de a tizennyolcadik századig Európában is többször végigsöpört. Hatása komoly társadalmi és gazdasági következményekkel járt."
Egy újra felfedezett magyar zongoravirtuóz és zeneszerző - Bodó Alajos.
Az 1869-1931 között élt muzsikus szerzeményeit
nagyfokú virtuozitás, szalonos elegancia, könnyedség
és humor jellemzi, harmóniavilága a kor sokszínű roman-
tikájából táplálkozik. A műsorban az op.15-ös Ballabiles
és az op. 26-os Nippes musicales sorozat darabjai csen-
dülnek fel Székely István tolmácsolásában. A hangfelvételek
a korabeli szalon-, és koncertélet jellemző hangszerén,
Bösendorfer zongorán készültek.