Csontváry Kosztka Tivadar: Önéletírás
Felolvassa: Schnell Ádám
A felvételt Horváth János és Urbán Péter készítette.
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata (7/7.)
Köztéri installációt állítottak fel a rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából a Március 15. téren. Az oszlop négy oldalán rövid szövegek, szemléletes fotók emlékeztetnek a sorsfordító országos és szombathelyi eseményekre: taxisblokád, a határzár lebontása, a Lenin-szobor letakarása, tüntetés a téren.
Már gimnazista korában a Szombathelyi Televíziónál dolgozott, ahol megtanulta a kommunikáció és a hírgyártás alapjait. Ezeket az ismereteket remekül hasznosítja a hálózati kapcsolattartásban, amit mostanában művel. Egy sokoldalú PR- és kommunikációs szakember, Tengelits András portréja.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Megtelt a szombathelyi székesegyház Horváth József pápai prelátus gyémántmiséjére október 11-én. József-én atya 1935-ben született Zalaszentgróton, 1960-ban szentelték pappá. Hivatását először Rábakethelyen gyakorolta, később több Vas és Zala megyei plébánián is szolgált. 1973-ban került Szombathelyre, 1977-től a Szent Kereszt lelkészség, a Kálvária templom lelkésze.
közéleti elemző műsor
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Időközi országgyűlési képviselőválasztást tartottak Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókörzetében. A Fidesz jelöltje, Koncz Zsófia került be az országgyűlésbe. Vele szemben a baloldali pártok jelöltjeként Bíró László indult. Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzők véleményét hallják.
Teljesen megújul a kisbéri Nagyboldogasszony Plébánia épülete. Az erről szóló tájékoztatón részt vett Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke is. Vele beszélgetünk.
A bécsi önkormányzati választást értékeli elsőként Nógrády György, a Corvinus Egyetem tanára.
Az idei iskolakezdési szezonban is országos tanszergyűjtést szervezett áruházaiban az Auchan a Nagycsaládosok Országos Egyesületével együttműködésben. Kardosné Gyurkó Katalinnal, a NOE elnökével beszélgetünk.
A Könyvtárosok napjáról Fodor Péterrel, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójával beszélgetünk.
Több mint 70 civil szervezet követeli tavaink Alaptörvény által garantált védelmét. A közös állásfoglalást a „Fertő tó barátai" elnevezésű szervezet kezdeményezte. Kun Zoltánt hallják.
2020-ban négy vidéki helyszínen, hat alkalommal tartottak fogászati szűrést a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes fogorvosai. Edvi Péterrel, a szervezet elnökével beszélgetünk.
szerkesztő: Gadácsi János
zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Már a megjelenésük is tiszteletet parancsol. Ahol ők őrködnek, nyugodtan alhat a gazda. Nemzeti kutyafajtáink közül a kuvasz és a komondor a biztonság megtestesítője. Ezek a nagytestű terelők a magyarság ősi társai, akik a jószágra vigyáztak már a honfoglalás előtti évszázadok óta. Fehér szőrük miatt a pásztorok a sötétben is meg tudták különböztetni a őket a támadó vadállatoktól, ezért ezt a vérvonalat tenyésztették tovább. A komondorról és a kuvaszról a fajtákkal foglalkozó szakemberek, Hegedűs Orsolya és Hajnal Gyöngyi mesél műsorunkban. A beszélgetéshez telefonon csatlakozik olimpiai bajnok úszónk, Czene Attila is.
Köztéri installációt állítottak fel a rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából a Március 15. téren. Az oszlop négy oldalán rövid szövegek, szemléletes fotók emlékeztetnek a sorsfordító országos és szombathelyi eseményekre: taxisblokád, a határzár lebontása, a Lenin-szobor letakarása, tüntetés a téren.
Már gimnazista korában a Szombathelyi Televíziónál dolgozott, ahol megtanulta a kommunikáció és a hírgyártás alapjait. Ezeket az ismereteket remekül hasznosítja a hálózati kapcsolattartásban, amit mostanában művel. Egy sokoldalú PR- és kommunikációs szakember, Tengelits András portréja.
Károli Gáspár, Balogh Pista bácsi, hordó és barack. Szabó László gönci plébánosnál vendégeskedünk.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A vasárnap muzsikusa ma ismét az 1883 és 1969 között élet svájci karmester, Ernest Ansermet. Ernest Bloch, Nikisch Artúr és Wilhem Furtwängler zenei pártfogoltja, akit leginkább Sztravinszkijjal és a Gyagilev-féle orosz balettel folytatott úttörő munkája révén ismert meg a nagyvilág, 1918-ban megalapította saját zenekarát, a La Suisse Romande együttesét. Hogy méltán váltak a huszadik századi klasszikusok élvonalbeli interpretátoraivá, ezt Debussy Képek-sorozatának most következő felvétele is igazolja.
Ernest Ansermet és a La Suisse Romande Zenekar felvételeitől mára Schumann a-moll koncertjének Allegro affettuoso nyitótételével búcsúzunk. A szólista Clara Haskil.
közvetítés a Nógrád megyei Pusztaberkiből a Szent Mihály templomból.
A szentmisét bemutatja Máthét György prépost, esperes, plébános.
Harmóniumon kísér Csatári Tibor, kántor
A MKR és a MTVA közösen közvetít
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Kép: A beszélgetésben is elhangzó mlinci. A tésztát nagyobb, szabálytalan daraboka törik, leöntik forró vízzel, majd összekeverik pecsenyezsírral. /Nagy György András felvétele/
Dobar tek! - azaz Jó étvágyat! Ennyit a legtöbb magyar turista megtanul horvátul.
A Horvát Idegenforgalmi Közösség volt vezetőjének mást kellett elsajátítania, amikor annak idején gyakorlatilag háborús menekültként Budapestre érkezett. Egyrészt azt a szakmát, amiben a neve ismertté lett, másrészt a gasztronómiát. Merthogy főzni tulajdonképpen családi okokból nem tud, de az ételeket ismeri, sőt ismerteti. Bár Marin Skenedrovic 2018-ban nyugdíjba ment, ez mégsem jelentett visszavonulást, hiszen sokak szemében ő még mindig Gospodin Jadran azaz Adira úr, Horvátország magyarhangja.
Műsorunkban az irodalmat át- meg átszövő, itt-ott megjelenő rejtett vagy nem annyira rejtett témákról gondolunk vendégeinkkel. Elsőként a nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület kötetsorozatával, a Modus Hodiernus könyvekkel ismerkedünk meg, és a Nagy az Isten állatkertje, Állat(ság)ok a magyar irodalom- és művelődéstörténetben című kötetről bővebben is beszélgetünk. Ezután pedig felemeljük a fedőt, hogy az ínyünket is megcsiklandozó gasztronómiai témákat keresgéljük ki a Petőfi Irodalmi Múzeum kötetéből, nem feledkezve meg a legfontosabbról, a receptmellékletről.
Műsorunk vendége Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, aki évről évre ott szerepel a legbefolyásosabb magyar nők listáján.
A témák között szerepel, hogy mit jelent számára a siker, mennyire feleltethető meg egymásnak a siker és a boldogság. Az is kiderül a műsorból, hogy mi a legfontosabb az életében.
(fotó: www.portfolio.hu)
anyanyelvi műsor
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Fizikus, hegymászó, fotográfus és nem mellesleg költő - A megfejtés egy mai egyetemünk névadója
Félre vagy telibe – A fordítás rejtelmei egy Nobel-díj kapcsán
Játékunkban egy tragikus évfordulót idézünk meg
Kép: Az akkor 15 éves Eötvös Loránd verse édesanyjához (forrás: Országos Széchényi Könyvtár)
- Diákkorában kicsapták a gimnáziumból - mert egy társával fellázadt a kötelező német tanítási nyelv ellen – igaz ezek után vissza is vették. Valószínűleg nem ez a forradalom évében született Eötvös Loránd életének legismertebb pillanata, ám jól jellemzi a kort. Vélhetően azt is kevesen tudják, hogy a világhírű természettudós verseket is írt, ha úgy teszik kezdeti lépéseit apja nyomdokain tette meg ezen a téren. A költeményeket és fordításokat Kis Domokos Dániel történész, levéltáros, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa gyűjtötte egy most megjelent kötetbe.
- Amikor a svéd akadémia október 8-án bejelentette: kié idén az irodalmi Nobel-díj, még igencsak kevesen ismerhették Magyarországon a nyertes, Louise Glück műveit. Az amerikai szerző a díjat - a hivatalos indoklás szerint - összetéveszthetetlen költői hangjáért kapta, amely zord szépségével egyetemessé teszi az emberi létezést. Egyik fordítója, Gerevich András költő azt mondja: szikár és tömör szövegekről van szó, amelyek intenzitása azonban könnyen elsodorja az olvasót. De, hogy ez valóban így is legyen, át kell lendülni a nyelvi korlátokon.
Emlékezés Charles Gounodra halálának 127. évfordulóján.
Szerkesztő: Szakács Emese
A francia lírai opera megteremtőjének Faust című operájából
a Nyitányt, Valentin imáját, Faust kavatináját és a Walpurgis éj
jeleneteit idézzük fel. Közreműködik a Párizsi Opera Zenekara,
Miller Lajos, Ilosfalvy Róbert, és a Magyar Állami Operaház Zenekara.
Vezényel: André Cluytens, Lehel György, Lukács Ervin és Sándor János.