Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban
A tata kapucinus templom csodái
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Kövesdi Mónika művészettörténész és Szpisják Péter Pál kapucinussal a tatai kapucinus templom titkainak nyomába eredünk.
A szombathelyi Smidt Múzeum gazdag gyűjteményében sokféle érdekesség található, ezek közül a habán kerámiákról lesz szó.
2000. április 1-jén volt Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli című színpadi művének a bemutatója. Azóta bejárta a világot. 2019-ben műsorára tűzte a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház is, most pedig tévéjáték született a Zalaegerszegi Televízióval együttműködésben.
Sajgó Szabolcs útja a jezsuita rendbe
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Párbeszéd Háza jelenlegi igazgatója, Sajgó Szabolcs pesti káplán volt 1981-ben, mikor úgy dönt, hogy disszidál. S a következő évben felvételét kéri a jezsuita rendbe.
kulturális programajánló
A Bartók Emlékház aktualitásai;
márciusi Képmás-estek;
és két kötet: Mezey Katalin rádiós jegyzetrovataiból,
valamint Csengey Dénes írói életútjáról.
Szerkesztő: Tóth János András
A pálos rend- hit és történelem
Szerkesztő: Gadácsi János
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
A pálos rend, mint az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend közel 800 éve tölt be meghatározó szerepet nemzetünk történelmében, kultúrájában, szellemi és lelki életében. A rendet Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította, amikor 1250-ben egyesítette a Patacs-hegyi és a pilisi remetéket. A rend központja jelenleg a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van, a magyar tartomány székhelye pedig Pécsett található. A pálosok által emelt templomok, kolostorépületek, az általuk létrehozott képzőművészeti alkotások, irodalmi művek a magyar kultúra maradandó kincsei. A magyar nyelv története szempontjából külön említést érdemel a pálos szerzetesek által készített két fontos középkori imádságos mű: a Festetics- és a Czech-kódex.A rend múltjáról, jelenéről és jövőjéről Puskás Antal tartományfőnök beszél adásunkban.
a lehetőségek magazinja
Közösségi kezdeményezések a helyi jó ügyekért. Bemutatkozik a Pécsi Közösségi Alapítvány.
Szerkesztő: Kozák Annamária
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
„Helyi forrásból helyi erőket” – ez a jelmondata a Pécsi Közösségi Alapítványnak. A szervezet közösségi részvételen alapuló programokat támogat, adományozókat von be a közösségi forrásteremtésbe, különböző civil együttműködéseket segít létrejönni.
A szervezetet 9 magánszemély hozta létre. Sokan, sokat gondolkodtak már előtte is a közösségépítésről, de az utolsó lökés, vagy inkább inspiráció kívülről érkezett: a budapesti civil szervezet, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány missziójának tekinti a közösségi alapítvány, mint szerveződési forma magyarországi elterjesztését. Ennek köszönhetően 2016-ban megszületett a Pécsi Közösségi Alapítvány.
A képek forrása: https://www.facebook.com/pecsi.kozossegi.alapitvany/
Kinek érdemes szőlész-borász képzésbe kezdenie? - Bak Zsófiával beszélgetünk
Szerkesztő: Pesti Eszter
Kinek érdemes szőlész-borász képzésbe kezdenie? - Bak Zsófiával beszélgetünk, aki munka mellett levelező tagozaton borásznak tanul, de már nem először ül az iskolapadban, és úgy tűnik, hogy tudásszomja csillapíthatatlan, hiszen a borokról mindig újat és újat tanulhatunk.
fotók: facebook és BorSchola
Erdő Zoltán tárogató művész
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A tárogató 2014 óta Hungaricum. Kialakítását, megszólaló hangját mégis kevesen ismerik fel még első hallásra. Általában a klarinéthoz hasonlítják, vagy csak egyszerűen bizonytalanok, amikor a hangszer mibenlétét kellene megtippelni.
Mai műsorunkban Erdő Zoltán tárogató művésszel beszélgetünk az örökségbe kapott tárogatóról, tanításról, megmutatkozási lehetőségekről s hogy miért olyan fontos számára, e hangszer minél szélesebb körökben való megismertetése. Ezt a szép és igen különleges hangú, a magyar lelkivilágot is oly hűen tükröző fafúvóst természetesen meg is szólaltatja majd.
turisztikai magazin
Tavaszi szabadidős kirándulások
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
- Séta a Nyakas hegyre, a Szent Norbert tanösvényen keresztül
- Orfű és környéke egy sikeres TDM modell
- Mi a feladatuk a természetvédelmi őröknek?
- Milyen módszerrel művelik a kert bizonyos részeit a Budai Arborétumban?
Alapító szerkesztő: Deme László
Anyanyelvi percek Kerekes Barnabással és Kovács Zsuzsával
Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa
Jegyzetíró H. Tóth Tibor
A február 20-ai adás példájának helyes jelölése:
A Putnoki-dombság nyugati^részén, háromszáz^méteres^
magasságban^találhatóak^a Keleméri Mohos-tavak.| A két
lápszemet^csak^a csapadék^és^a talajvíz^befolyásolja.| A
természetvédelmi^terület növénytakarója különlegesen gazdag.
A március 6-ai adás példája:
A Mariana-árok Japán közelében, a Csendes-óceánban található. Az
árok hossza kétezer-ötszáznegyvenkét kilométer, szélessége
százhatvan kilométer. Itt mérhetők a világtenger legnagyobb,
körülbelül tizenegyezer méteres mélységei.
szerkesztő: Gulyás Lóránt
Mai műsorunkban két hosszabb és meglehetősen fajsúlyos témát ajánlunk figyelmükbe.
Adásunk második felében a meg nem született gyermekek kaposvári emlékművéről tudósítunk. Első összeállításunkban pedig leginkább a kiskereskedelem tavalyi esztendejét vesszük górcső alá.
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora
Riport Leányfalusi Vilmos orgonaművész kanonokkal, a kalocsai székesegyház karnagyával
Szerkesztő: Cs. Nagy Tamás
irodalom, zene, színház
Városok zenéje - Párizs
Az 2015. április 24-én elhangzott hangverseny közvetítése felvételről, az Óbudai Társaskörből.
Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Elhangzik:
Honegger: Hymne
Satie: Choses vous á droite et á gauche
Gymnopedie
Ravel: 1. szonáta
Milhaud: 2. vonósnégyes
Debussy: g-moll trió
Közreműködik:
Baksai Réka, Szabó Tamás, G. Horváth László, Homoki Gábor, Inoue Naoko – hegedű
Modrián Ildikó, Bartók Tamás – mélyhegedű
Rohmann Ditta, Háry Péter – gordonka
Gyetvai Gábor, Magyar Csaba – bőgő
Gulyás Márta – zongora
A hangfelvételt Horváth János készítette.
közéleti elemző műsor
Politikai, társadalmi összefoglaló
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
A Szentatya bejelentette döntését, miszerint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére Budapestre jön. elsőként az örömhírről beszélgetünk Veres András győri megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével.
. „Esélyteremtés a köznevelésben” elnevezésű európai uniós projektjének online zárókonferenciáját tartotta az Oktatási Hivatal. Brassói Sándorral, az Oktatási Hivatal megbízott elnökével Kozák Annamária beszélget.
. Tehetségek Szolgálatáért Életműdíjat kapott Horváth Gyula, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatikai Tanszékének címzetes egyetemi docense. Vele beszélgetünk.
.Egy éve kezdődött, és még mindig velünk van a világjárvány. Ezen idő alatt mennyire sikerült alkalmazkodnia a kormánypártnak és az ellenzéknek a válsághelyzethez? Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk.
Kilenc éves fennállását köszöntötte március 15-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Egyben elkészült a 2020-as évértékelője. Erről Bognár Lajos országos főállatorvos nyilatkozik.
Március 15-én az 1848/49-es magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Milyen szerepe volt a pesti tudományegyetemnek a ’48-as forradalom tükrében? Szögi László történészt hallják:
Gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökére és feleségére, Zichy Antóniára emlékezünk Marossy Endre történésszel.
Dénes Andrea, a Pécsi Természettudományi Múzeum botanikusa - Erdőkóstoló blog
Szerkesztő: Pál Amanda
A medvehagyma népszerű és ismert ehető vadnövény, de melyek voltak azok a virágok, rügyek vagy gumók, amelyekkel őseink az ételeiket gazdagították? Dénes Andrea botanikus, az Erdőkóstoló blog szerzője évek óta népszerűsíti a természet adta élelmet. Vele beszélgettünk a felelős növénygyűjtésről, népi hagyományokról.
anyanyelvi rovat
100 éve született Romhányi József író, költő, érdemes művész
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
100 éve született Romhányi József író, költő, érdemes művész, akit kortársai a rímhányóként emlegettek. Munkásságáról lányával, Romhányi Ágnes műfordító, szövegíró, dramaturggal beszélgetünk.
Tarján Péter színművésszel a színészi alázatról lesz szó.
H. Tóth Tibor nyelvész a manapság gyakran használt közéleti szófordulatokról beszél.
Műsorunk végén pedig nyelvi játékra hívjuk önöket.