Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: Eb ura fakó!
Langyos tavaszi este a budai Várban. Állok egy hosszú sorban, várom az unokámat, mert együtt akarjuk megnézni Szinnyei Merse Pál művészetét gazdagon bemutató kiállítást. Vasárnap van, a kiállítás utolsó napja. Ahogy elnézem, nem vagyunk egyedül, vagy 100 -120 magyar áll a sorban, ráérősen beszélgetve. Este 7 óra, rövidesen kiadják az utolsó jegyet is. Láthatóan senki sem siet, még jó, hogy egy héttel meghosszabbították a tárlat nyitvatartását, de ha még egy héttel meghosszabbítanák, akkor is ennyien lennénk.
Idén szilveszterkor lesz éppen kétszáz éve, hogy megszületett legismertebb költőnk, Petőfi Sándor, aki 175 esztendeje megírta halhatatlan hőséről azt a költeményt, amelynek minden szakasza úgy végződik: „Közbe vágott Pató Pál úr: Ej, ráérünk arra még!” Petőfi ezzel a versével rátapintott a magyarok egyik fontos lelki attitűdjére, mert – magamat is beleértve – nap mint nap tapasztalom a magyarok halogató, jól van ez így, majd ráérünk azzal foglalkozni, van még idő magatartását. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a közismert Kossuth nóta: „Kossuth Lajos azt üzente / elfogyott a regimentje / Ha még egyszer azt üzeni / Mindnyájunknak el kell menni / Éljen a magyar szabadság, éljen a haza”.
Szegény Kossuth hiába üzente meg, hogy elfogyott a regimentje, elsőre semmire se megy a magyarokkal, hiszen ráérősen, magyarosan reagálunk, majd, ha újra üzen, akkor viszont mindannyian megyünk. Hogy közben mi történik, arról Kossuth Lajos tudna mesélni….
Vagy múltkor hallom, a Kossuth rádióban nyilatkozik egy hangjából ítélve meglett korú férfiú, hogy most már ő is eljött, hogy felvegye az első COVID ellenes oltást. Nem a harmadikat, nem a másodikat, hanem az elsőt, merthogy ő úgy gondolja. jobb a betegséget elkerülni. Most gondolja úgy, két évvel az első oltás megjelenése után. Kár, hogy a nevét nem kérdezték, de megmondom én: ő volt Pató Pál, az ötmillió magyar Pató Pál egyike.
Ha már a magyar néplélekben kívánunk elmerülni, akkor ne álljunk meg itt, épp a héten tűnt fel nekem egy érdekes összefüggés. Egyre jobban kitetszik, hogy Brüsszel erősen be kíván avatkozni a bő egy hónap múlva megrendezendő magyar parlamenti választásba. Nem csak Brüsszel, de az Amerikai Egyesült Államok kormánya is egyre kihívóbb, sőt illegális módon támogatja az egységbe forrt magyar ellenzéket, titkosszolgálati eszközöket is felhasználva. Mivel a magyar ellenzéki pártok politikai és szakmai szempontból is pehelysúlyúak, a kormánypárti magyarok kénytelenek azt látni, hogy a választások a külföldi erők és a magyar kormánypárti szavazók között dőlnek majd el. És ez jó, erre is van egy magyar közmondás, még az Ónodi országgyűlésről: Eb ura fakó! Az ebnek fakó, vagyis akkori kifejezéssel kutya az ura, de nem nekünk – címezték eleink mindezt az akkori osztrák császárnak, Lipótnak. Eb ura fakó! Ez a mondat a fölhorgadásé. Ti akartok minket uralni, labancok? Hát majd megmutatjuk nektek! Ez is a magyar néplelket példázza, ha idegenek akarnak uralni minket, akkor majd megmutatjuk, hogy nem. Ez a mostani külföldi beavatkozás még azt a magyart is felbuzdítja, aki egyébként passzív lenne, így aztán nagy szívességet tesznek ellenzéki felebarátaink, amikor nem saját erejükre támaszkodnak, hanem idegeneket hívnak segítségül.
1848 májusában Petőfi Sándor írt egy lelkesítő verset: Mit nem beszél az a német címmel. Csak azért nem olvasom fel, mert benne van Petőfi összes művének egyetlen káromkodása s mégis, hogy venné ki magát ez a Katolikus rádióban?
Ez a vers ugyanazt mondja, amit a most idézett közmondás, s nem árt. ha április 3-ig mindennap felidézzük.
Eb ura fakó!
