dr.Győrfi Károllyal gyerek- és ifjúkora színhelyein. 3.rész: Nyergesújfalu
Szerkesztő: Mezei Károly
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Mai útitársam ismét dr Győrfi Károly mérnök, diplomata, író, az Óbudai Evangélikus Gyülekezet tiszteletbeli felügyelője.
Munkássága nagyrészt a Magyar Viscosagyárhoz, az EGIS Gyógyszergyárhoz és a Medimpex Külkereskedelmi Rt-hez kötötte, de gazdasági diplomataként éveket töltött Bukarestben és Hágában is.
Nevét az utóbbi években az Európa felszámolásának fő tényezői és a Keresztényüldözés a 21. század elején című könyvei tették széles körben ismertté.
Mai adásunkban az egykori ifjú mérnök első munkahelyére, Nyergesújfaluba, a volt Viscosagyárba indulunk, amely ma már egy világhírű japán cég leányvállalata.
Erzsébet királynéról látható kiállítás Szombathelyen
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A szombathelyi Savaria Múzeumban megnyílt a "Sisi - Királyné feketén-fehéren" című kiállítás, amely arra vállalkozik, hogy Sisi alakját közelebb hozza a látogatókhoz és tovább árnyalja a történelmi tanulmányok és a popkultúra nyomán megismert képet. A kiállítás eredeti műtárgyak és a halála napján viselt ruhaderék hiteles másolata segítségével igyekszik Sisi eseménydús életének és öntörvényű személyiségének változatos jellemzőit bemutatni. A korábban Szegeden már bemutatott tárlat újraalkotásakor a Vas megyei múzeumok gazdag anyagából is válogathattak a kurátorok.
közéleti beszélgetések
Miért sportoljak?
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Miért sportoljak? – Évtizedes változások a hallgatók rendszeres sportolását motiváló és akadályozó tényezőkben . A vendég Dr. Székely Mózes, fizikus-szociálpszichológus, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség korábbi főtitkára, volt MOB-tag, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának tudományos főmunkatársa, tizenháromszoros ironman.
külpolitikai beszélgetések
Szerbia is választott
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Szerbiában is választásokat tartottak vasárnap. Az elnökválasztáson Aleksandar Vucic szerezte meg a voksok körülbelül 60 százalékát, így újabb öt évig maradhat a nyugat-balkáni ország köztársasági elnöke, az előre hozott parlamenti választáson pedig az általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) szerezte meg a voksok többségét és alakíthat ismét kormányt. Mi áll a nagyarányú győzelem hátterében? Mit lehet mondani az ottani ellenzékről? Hogyan szerepeltek a választásokon a vajdasági magyarok? Milyen hatással volt a szerbiai választásokra az ukrajnai háború? Szakértőnk Németh Ferenc, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Nyugat-Balkán kutatója.
(fotó: MTI)
Április 5-én elhunyt Pákozdi István teológia professzor, felsőkrisztinavárosi plébános. A teológus lelkipásztortól egy 2013-as felvételünkkel búcsúzunk.
kulturális paletta
A hazavezető hit – Papként a szovjet lágervilágban
Egy erdélyi Tibetben – Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei
A gyógyító zene – Orvosok koncertje
Szerkesztő: Nagy György András
„A Szovjetunió tíz évig mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok 91 évesen, de hol van a Szovjetunió?” Mondta tragédiák érlelte humorával 2007-ben Olofsson Placid. A bencés szerzetes az egyike volt azoknak, akiket hitük, papi-lelkészi mivoltuk miatt hurcoltak lágerbe. Ők bíztak a megtartó Istenben, s így a kényszemunkatáborok embertelen körülményei közt is megtartották az emberséget. Sorsukat – és a kort, amiben éltek – egy Húsvét után megjelenő könyv mutatja be. A „Tebenned bíztunk eleitől fogva” – Egyházi személyek a GULAG fogságában című kötetről a szerkesztővel, Kovács Emőke történésszel álltunk meg beszélgetni egy utcai emléktáblaavatást követően.
"Égő zarándok, vakmerő apostol.” Vagy: „tudós csavargó”. A költői megnevezések mellett Kőrösi Csoma Sándorról írtak már úgy is, mint a hiteles emberi léthez nélkülözhetetlen közös pont megtalálására indult székely-magyar vándorról. Nemzetközi ismertségével csak az vetekszik, amit nem tudunk róla. Nem véletlen hogy az életét, munkásságát feldolgozó új könyv bevallottan rendhagyó legendárium, amely népmesei elemekkel és humorral szövi át. (Címlapja is mintha egy mesekönyv illusztrációja lenne, székely motívumokat felhasználva.) A szintén erdélyi szerzővel, Molnár Vilmossal Fazekas Gyöngyvér beszélgetett.
Orvosok, akik egyben zenészek. Aki megtapasztalták a járványidőszakot, a tragédiákat, de még azt is, miként léphetnek túl saját félelmeiken. Tettekre sarkalta őket a helyzet, amikor egy felnőttnek sem könnyű, de még nehezebb gyermeknek lenni. Ezért, illetve a COVID miatt félárván maradt gyermekek valamint az ukrajnai háború elől menekülő családok megsegítésére lépnek fel egy jótékonysági koncerten, április 9-én, szombaton 18 órától a Párbeszéd Házában. Az egyik szervezőt Dr. Lehoczky Hajnalkát Temesfői Mátyás kérte mikrofon elé.
családi magazin
Megkezdődött a bicskei Szent László Iskola 25 éves jubileumi éve
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
A kultúra, s ezen belül az oktatás nemzeti létünknek, fennmaradásunknak egyik tartó pillére. Ezért össznemzeti érdek a jó iskolák működtetése. Ezek a gondolatok vezérelték a bicskei Szentháromság egyházközség tagjait, amikor a politikai rendszerváltozást követően keresték a megoldást arra, hogy embertszolgáló, értékőrző – és teremtő tevékenységével a katolikus egyház hogyan lehetne ismét aktív részese Bicske város közoktatásának. Ennek eredményeképpen jött létre a Szent László Általános Iskola, abban az épületben, amely 1948-ig a Katolikus Egyház tulajdonát képezte. 1996. szeptember 1-jén indulhatott el újra a katolikus oktatás. Az iskola 25 éves jubileumának megnyitó ünnepségét a Szentháromság templomban tartották, diákok műsorával, visszaemlékezésekkel és püspöki szentmisével. Megnyílt az „Ott van mindenhol, ott van mindenben” - mottójú kiállítás, amelyet a szentlászlós növendékekek munkáiból állítottak össze.
Év vasi embere
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Dr. Balogh Lajos, a Savaria Múzeum természettudományi osztályának vezetője, botanikus főmuzeológus lett az Év vasi embere 2021-ben. A BDTF-en biológia–földrajz, a pécsi JPTE-n biológia szakos tanári végzettséget szerzett. Utóbbi helyen védte meg vegetációtudományi PhD-értekezését is. Kutatási területei a botanika, a történeti herbáriumok, az özönnövények, a népi növényismeret, a magyar növénytani szaknyelv és tudománytörténet tárgyköreit érintik. A Vasi Skanzenben régi gyümölcs- és szőlő-tájfajtákból felnevelte a hazai múzeumfaluk első tündérkertjét. Sokrétű a megye természeti értékeivel, megóvásukkal kapcsolatos tevékenysége is. Címzetes egyetemi tanár. Számos hazai és nemzetközi szakmai szervezet tagja, valamint a Szombathelyi Szépítő Egyesületben és a Kámoni Arborétumért Egyesületben is tevékeny. Az elismeréssel járó 100 ezer forint tiszteletdíjat a koronavírus árváinak támogatására létrehozott Regőczi István Alapítványnak ajánlotta.
Átfogó ökológia
Laudato Si’ - A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia teremtésvédelmi és fenntartható fejlődési programjának 3. etűdje: Fenntartható életmód
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Beszélgetőtársunk: Zlinszky János egyetemi docens, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Intézetének vezetője
Tamási Áron: Rendes feltámadás
Felolvassa: Schnell Ádám
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (2/2.)
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
Luttor Ferenc, a Pápai Magyar Intézet rektora, veszprémi egyházmegyés pap életútjáról, tevékenységéről, szerepéről beszél Tóth Tamás egyháztörténész, a MKPK titkára. II/1.rész.
Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
családi magazin
Megkezdődött a bicskei Szent László Iskola 25 éves jubileumi éve
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
A kultúra, s ezen belül az oktatás nemzeti létünknek, fennmaradásunknak egyik tartó pillére. Ezért össznemzeti érdek a jó iskolák működtetése. Ezek a gondolatok vezérelték a bicskei Szentháromság egyházközség tagjait, amikor a politikai rendszerváltozást követően keresték a megoldást arra, hogy embertszolgáló, értékőrző – és teremtő tevékenységével a katolikus egyház hogyan lehetne ismét aktív részese Bicske város közoktatásának. Ennek eredményeképpen jött létre a Szent László Általános Iskola, abban az épületben, amely 1948-ig a Katolikus Egyház tulajdonát képezte. 1996. szeptember 1-jén indulhatott el újra a katolikus oktatás. Az iskola 25 éves jubileumának megnyitó ünnepségét a Szentháromság templomban tartották, diákok műsorával, visszaemlékezésekkel és püspöki szentmisével. Megnyílt az „Ott van mindenhol, ott van mindenben” - mottójú kiállítás, amelyet a szentlászlós növendékekek munkáiból állítottak össze.
kulturális paletta
A hazavezető hit – Papként a szovjet lágervilágban
Egy erdélyi Tibetben – Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei
A gyógyító zene – Orvosok koncertje
Szerkesztő: Nagy György András
„A Szovjetunió tíz évig mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok 91 évesen, de hol van a Szovjetunió?” Mondta tragédiák érlelte humorával 2007-ben Olofsson Placid. A bencés szerzetes az egyike volt azoknak, akiket hitük, papi-lelkészi mivoltuk miatt hurcoltak lágerbe. Ők bíztak a megtartó Istenben, s így a kényszemunkatáborok embertelen körülményei közt is megtartották az emberséget. Sorsukat – és a kort, amiben éltek – egy Húsvét után megjelenő könyv mutatja be. A „Tebenned bíztunk eleitől fogva” – Egyházi személyek a GULAG fogságában című kötetről a szerkesztővel, Kovács Emőke történésszel álltunk meg beszélgetni egy utcai emléktáblaavatást követően.
"Égő zarándok, vakmerő apostol.” Vagy: „tudós csavargó”. A költői megnevezések mellett Kőrösi Csoma Sándorról írtak már úgy is, mint a hiteles emberi léthez nélkülözhetetlen közös pont megtalálására indult székely-magyar vándorról. Nemzetközi ismertségével csak az vetekszik, amit nem tudunk róla. Nem véletlen hogy az életét, munkásságát feldolgozó új könyv bevallottan rendhagyó legendárium, amely népmesei elemekkel és humorral szövi át. (Címlapja is mintha egy mesekönyv illusztrációja lenne, székely motívumokat felhasználva.) A szintén erdélyi szerzővel, Molnár Vilmossal Fazekas Gyöngyvér beszélgetett.
Orvosok, akik egyben zenészek. Aki megtapasztalták a járványidőszakot, a tragédiákat, de még azt is, miként léphetnek túl saját félelmeiken. Tettekre sarkalta őket a helyzet, amikor egy felnőttnek sem könnyű, de még nehezebb gyermeknek lenni. Ezért, illetve a COVID miatt félárván maradt gyermekek valamint az ukrajnai háború elől menekülő családok megsegítésére lépnek fel egy jótékonysági koncerten, április 9-én, szombaton 18 órától a Párbeszéd Házában. Az egyik szervezőt Dr. Lehoczky Hajnalkát Temesfői Mátyás kérte mikrofon elé.
Sztankó Attila műsora
"Választott népem, mit vétettem ellened..?" kezdetű legősibb liturgikus énekünkről mondja el gondolatait Sztankó Attila.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Tamási Áron: Rendes feltámadás
Felolvassa: Schnell Ádám
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (2/2.)
Franz Benda, a porosz királyi zenekar cseh zenésze
Szerkesztő: Szakács Emese
Zeneszerző, hegedűs, Georg Anton Benda csembalóművész bátyja volt,
aki életének jelentős részét II. Frigyes porosz király udvari zenekarában töltötte.
Kompozíciói a barokk barokk és a klasszicista stílus közötti átmenetet képviselik.
Franz Benda szerzeményeiből a c-moll szonátát, a G-dúr fuvola-hárfa szonátát
és az e-moll fuvolaverseny nyitó tételét idézzük fel Szepes András, Vitezslav Drápel,
Hana Müllerová, Jean-Pierre Rampal és a Párizsi Kamarazenekar játékában.
Vezényel: Jean-Pierre Wallez