Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: Paprika koszorú
A magyar országgyűlési választást megelőző egy héttel megérkezett Magyarországra az EBESZ több száz fős küldöttsége felkészülve, hogy rossz hírét keltik a választás tisztaságának. Múlt vasárnap kiderült, hogy feleslegesen jöttek, hiszen a választások tiszták voltak, 106 egyéni választási körzetből 88-ban a kormánypárti jelöltek győztek, amely a körzetek több mint 80 %-a. Az EBESZ azért jött ilyen nagy létszámmal, hogyha az ellenzék veszít, akkor igazolja, hogy a kormánypártok elcsalták a választást. Csakhogy a körzetek 80 %-ban nem lehet csalni, ott már manipulálni sem lehet a jelentést, ott már csendben kell lenni a fogadatlan perzekutoroknak, mert van eredmény, amelyet nem lehet kétségbe vonni. 88 választási körzetben kormánypárti jelölt győzött, két kivétellel valamennyi vidéki körzet a Fidesz/KDNP jelölteké lett.
De itt van Budapest, ahol a 18 körzetből 16 az ellenzéké lett, mondhatni két kivétellel Budapest épp oly homogén, mint az ország, csak éppen fordított előjellel. Több mint másfél millió budapesti többsége, átlagosan 47 %-a az ellenzékre szavaz. Vajon miért Budapest különállása, mennyiben más a budapestiek véleménye és mi ennek az oka? Érdemes lenne egy-két szociológust ráereszteni a témára és felfejteni az okokat, melyek nyilván összetettek. Minthogy szociológiailag más Buda és más Pest lakossága, s e két városrészen belül más a kor-, a foglalkozás, a jövedelem alakulása is, tehát nem lesz könnyű dolga annak, aki ehhez a munkához nekifog.
Annál inkább érdekes a budapestiek válasza, mert Budapestet 2019 októbere óta, tehát két és fél éve az ellenzék vezeti olyan teljesítménnyel, amely mindennek nevezhető, csak eminensnek nem, a budapestiek szavazata tehát nem az elvégzett, minőségi munkát honorálja, akkor mit? Nyilvánvalóan az ellenzéket választók nem jelöltjeik mellett, hanem a kormánypártok, jelesül a miniszterelnök ellen szavaztak. Véleményük a mindegy kicsoda, csak ez ne – filozófiája. Ha ezt appercipiáljuk, akkor is fel kell tennünk magunknak a következő kérdést, mi az oka, hogy ezek a tagadók miért Budapesten jöttek össze meghatározó számmal? Miért, hogy Budapesten élnek azok, akik nem a nemzetben gondolkodnak, akiknek nem konzervatív a filozófiája, akiknek nem a család a legkisebb meghatározó közösség. Lehetne 1921-re hivatkozni, amikor a kommün alatti viselkedéséért Vörös Budapestnek minősítették a fővárost, lehetne 1957 május 1-re apellálni, amikor a levert forradalom után félmillióan ünnepelték Kádárral együtt május elsejét, de ezekkel a reminiszcenciákkal nem tudnánk választ lelni a mára és a ma problémájára. Még ha újra elénekelnénk az 50-es évek slágerét: „Budapest, Budapest, te csodás / te vagy nékünk a szívdobogás” ez sem adna választ.
Jómagam egész életemben, 72 éve lakom -rövid kitérővel – Budán, előbb a Vizivárosban, majd a Rózsadomb alján, végül 35 éve a Naphegyen, tehát jól ismerem Budát és nem mellékesen Pestet is. Ismerem az egyes városrészek lelkét, mert más a lelke a Vizivárosnak, más a Várnak, más a Hegyvidéknek, más a Sashegynek, más Lágymányosnak és más a Naphegynek. Mi adja egy városrész lelkét? Első sorban a táj, a beépítés, másodsorban a történelme, s ez nemcsak a budai várra érvényes, de érvényes a Krisztinavárosra, az ott megbúvó Krisztina térre, az ott álló templomra, ahol Széchenyi Istvánnak volt az esküvője és a templomnak szemben állt az egykori Auguszt cukrászda, ahova bejárt a fél Nyugat szerkesztősége. Lakhat e téren bárki, lakhat a legelegánsabb lakásban, ha mindezekkel nincs tisztában, nem fogja érezni a hely hangulatát, vagy ahogy latinul mondjuk, a genius loci-t, vagyis a hely szellemét s rossz keretbe fogja húzni az x-et a szavazólapon. Mert,
„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj
S nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály.”
– írta Radnóti Miklós mindazon millióknak, akik sokan laknak itt Budapesten, de e táj nem otthonuk, mert nekik nincs otthonuk, csak lakásuk. Lehet hogy itt születtek, de nem tudják hogy hol. Buda legdrágább helyein élő újgazdagok, akik mellettem parkolnak több tízmilliós autóikkal, mikor unokáimért megyek a sashegyi iskolába, nincsenek megelégedve a kormánnyal, mert csak 20-30 milliót keresnek havonta, pedig többet szeretnének, hát ellene szavaznak.
Nem vagyok szociológus, de azt hiszem Budapestnek elveszett a lelke, mert a benne lakók többségének is elveszett, ezért tenni kellene valamit, ki tudja mit?
Mit mond segítségül Örkény István: Az élet értelme című egypercesében?
„Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami. Hát akkor mi? Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányba haladjanak, nagy dolgoknak jöhet a nyomára”.
Hallgassunk Örkényre, éppen a héten lett volna 110 éves, talán tud valamit.
