Keresztes Ilona az "Egy élet" új youtube csatornáról
Szerkesztő: Szikora József
Egy Élet az életért
Keresztes Ilonát nagyon sokan ismerik. Olyan médiaszemélyiségként, akinek szívügye a család, szívügye a gyermek. Nemrég új vállalkozásba kezdett, hogy a korábbiaknál is hatékonyabban és többet szólhasson és tehessen az életért. Kivált a magzati korban lévő gyermekek életéért. Az ENSZ szerint csak a születés után illeti meg a gyermeket az élethez való jog. Hogy a méhen belüli időszakban elvehető-e a magzat élete, arról az államok maguk döntenek. Tudjuk, hogy egyes országokban még a születés pillanatában is kiolthatják a gyermek életét.
Keresztes Ilona az Együtt az Életért Egyesület alelnöke. 11 éve alapította az egyesületen belül a Fiatalok az Élet Szolgálatában közösséget, amely a nevének megfelelően abban segíti a fiatalokat, hogy szegődjenek az élet szolgálatába. Vállalják, hogy tanulnak és megszólalnak azok helyett, akik nem tudnak magukért kiállni. A méhen belül fejlődő babák ugyanis a világ legkisebb és legkiszolgáltatottabb tagjai, akiknek az élethez való joga a felnőttektől függ.
Most pedig a FÉSZ és az Együtt az Életért közös munkájával, Keresztes Ilona vezetésével létrejött az Egy Élet youtube csatorna azzal a céllal, hogy az élet titkaiba, védelmébe, a szerelem, szexualitás, gyermek és az élet összefüggéseibe beavassák elsősorban a fiatalokat.
A Kép a tükörben műsorban Keresztes Ilonával beszélgetünk.
kulturális magazin
Balatoni Sörök Fesztiválja Zamárdiban;
5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál Balatonalmádiban;
A másik Nyolcak című időszaki kiállítás a pécsi Modern Magyar Képtárban
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf
Július 6. és 8. között kivételesen nem a balatoni borok, hanem a régió kézműves sörei kerülnek középpontba Zamárdiban, a magyar tenger partján ugyanis megrendezik az első balatoni sörfesztivált. A három napos rendezvényre Balatonföldvárról, Balatonszentgyörgyről, Tapolcáról, Zircről, valamint Sümegről is érkeznek kisüzemi sörfőzdék, melyek minőségi kézműves söreit egyaránt megkóstolhatják az érdeklődők. Az esemény házigazdája, a Food Truck Show pedig street food kocsijaival a minőségi ételkínálatról gondoskodik majd, emellett igyekszik szellemi táplálékkal is ellátni az arra vevő látogatókat. Hogy pontosan miről is van szó, többek között erről is beszél a fesztivál kapcsán Horváth Zoltán, a Food Truck Show tulajdonosa Szentimrei Kristófnak.
Immáron Balatonalmádiban, egyúttal minden eddiginél színesebb programmal jelentkezik az 5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál június 30. és július 2. között. A 2019-ben induló rendezvény célkitűzése, hogy hiánypótló jelleggel mutassa be az utcaszínházi műfajokat a gólyalábasoktól kezdve a pantomimeseken át a tűzszínházi előadásokig. A magyar előadók mellett 10 nemzet összesen 24 nemzetközi produkciója lesz látható a Balatonalmádiban található Öreg-parkban, ahol nem csupán a Bondoró már jól megszokott helyszínei rendezkednek be, de új színpadok felhozatala közül is válogathatnak majd az érdeklődők. Szendrei Virág Zsófiával, a Viprodukció Fesztiváliroda ügyvezetőjével Szentimrei Kristóf beszélget.
Szeptember 17-ig a pécsi Modern Magyar Képtárban látható azaz időszaki kiállítás, mely a 20. században alkotó nyolc modernista festőnőre fókuszál. Szakács Vandával, a tárlat kurátorával Csuth Judit beszélget.
Vajk Gyula plébánosra emlékeztek Bodajkon a Mindszenty-évben
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
A bodajki kegyhely kiemelt évet hirdetett Mindszenty József bíboros, hercegprímás tiszteletére, aki szeptemberben lesz 75 éve, hogy a kegyhely főbúcsúját imádkozta mintegy 30 ezer ember előtt. A búcsút felidézve emlékezett meg a kor kiemelt plébánosáról, Vajk Gyula prépostról, Mózessy Gergely gyűjteményigazgató, Eperjes Károly színművész, Mórocz Tamás plébános és Spányi Antal megyés püspök. Az eseményről Berta Kata készített összeállítást.
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban
Ötven éve segíti rászorultak nyaralását a Tihany-Gödrösben mőködő Szent Erzsébet Alapítvány üdülője. Mirk istvánnnal beszélget a szerkesztő.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
mesés irodalom
Petre Ispirescu: A vitéz meg az aranyalmák
Felolvassa: Schnell Ádám
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező és szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
Beárnyékolja a háború a Párizsi Olimpiát?
Szerkesztő: Gadácsi János
A másfél éve tartó ukrajnai háború a térségben élők szenvedései mellett jelentősen megváltoztatta a világ sportéletét is. A 2022-es Pekingi Téli Olimpia volt az utolsó "békebeli" esemény, azóta sorra zajlanak a világversenyek, amelyeken nem vehetnek részt az orosz és a fehérorosz sportolók. Lezajlott például két jégkorong-világbajnokság is nélkülük, jóval könnyebb dolga volt így Finnországnak és Kanadának. A nyugati világ vezetői a két ország teljes elszigetelése mellett állnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban szeretne -eredeti alapelvének megfelelően- a politiától függelten versenyeket rendezni 2024-ben, Párizsban. Sikerülhet-e ez, hiszen már zajlanak a csonka kvalifikációs versenyek. Vendégünk a stúdióban Szabó László sportdipéomata,a Magyar Paralimpiai Bizotság elnöke.
György Sándor történész
Beszélgetés egy 1801-ből származó szakácskönyvről
Szerkesztő: Pál Amanda
„Ebből tsinálhatsz osztán, a’mit akarsz" vagy "ezt abba teheted, a’mibe akarod” - ehhez hasonló, elég megengedő utasításokkal látja el egy 1801-ből származó szakácskönyv az olvasóját. Hogyan tudtak így annak idején ezekből a receptekből sütni, főzni? Hogyan és minek hatására változott a magyar gasztronómia az elmúlt 200 évben?
Az új földesúr
Jókai Mór regényéből Konrád Antal olvas fel.
Készítette: Horváth János hangmérnök,
Biksza Levente hangtechnikus,
Dévény Mária zenei szerkesztő és
Sárospataki Zsuzsanna rendező (25/7.)
irodalom, zene, színház
"Mindennapi katarzisunk" Arany János verseit hallják Tóbisz Tinelli Tamás megzenésítésében és előadásában.
Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Az Arany János-emlékév 2017 jegyében fogant DALIÁS IDŐK című dupla CD két önálló, de össze is kapcsolódó verses zenei anyagot hordoz. Az egyik elsősorban gyerekeknek, a másik pedig családoknak készült. A válogatás, a megzenésítés és a két lemez együttes megjelenése is sugalmazza a vágyott célt, hogy a "történethallgatás", az énekelt vers közösségi, családi élménnyé váljon, és hogy színesíthesse az iskoai tananyagot is.
Juhász Előd műsora
vendég: Dr.. Marton Zoltán
Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Folytatjuk múlt vasárnap megkezdett beszélgetésünket dr. Marton Zoltánnal, a 80. születésnapját ma ünneplő világsztár Marton Éváról.
(Az amatőr felvétel korábbi közös ünneplésünk alatt készült.)
mesés irodalom
Petre Ispirescu: A vitéz meg az aranyalmák
Felolvassa: Schnell Ádám
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező és szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
Az új földesúr
Jókai Mór regényéből Konrád Antal olvas fel.
Készítette: Horváth János hangmérnök,
Biksza Levente hangtechnikus,
Dévény Mária zenei szerkesztő és
Sárospataki Zsuzsanna rendező (25/7.)