Zenei kincsestár

1..Johann Pachelbel neve sokkal ismertebb lenne – ha nem követi egy szűk nemzedékkel a német barokk géniusza, Johann Sebastian Bach. A nürnbergi mestermuzsikus –aki ténykedett Bécsben, de végigutazta az egész osztrák és az egész német birodalmat- szülővárosának orgonistájaként és zenemestereként komponálta tömérdek, briliáns orgonaművét és kamarazenéjét, az érett XVII. század fényben pompázó remekműveit. Orgonaművei elő-előkerülnek egy-egy barokk hangversenyen, de kamarazenéjéből szinte egyedül a híres Kánont ismerjük. Ezért is különleges az a felvétel, amelyet a London Barokk Együttes adott közre a közelmúltban, Johann Pachelbel szórakoztató kamaramuzsikájából. Hogy a Bach apjával is jó barátságban lévő mester zenei értéke hogyan mérhető az óriás Bachéhoz? Nos, ha Bach művét annak korszakot lezáró, összefoglaló, szisztematizáló jellege néha megterheli valami gigászi súlyossággal, akkor az előd Pachelbelről elmondhatjuk, hogy darabjait hihetetlen találékonyság, invenció és ragyogó kedélyesség hatja át. Ő is ismeri a korabeli kompozíciós technikák és stílusdivatok minden csínyját-bínyját. Francia és olasz hatások éppúgy észrevehetők muzsikájában, mint Bachéban, de egy szemernyivel talán több benne az újító, kedélyes eredetiség. Ma felhangzó Partie-jeiben, partitáiban például úgy fűz fel barokk tánctételeket, hogy a művek elé egy-egy kis sonatinát illeszt afféle mininyitányként. A Nürnbergi nyomdában 1695-ben megjelent triószonáta-gyűjtemény F-dúr darabja következik két hegedűre és basso continuóra, előadják a London Barokk virtuóz szólistái.
-----
2. Hallgassuk meg most az 1695-ből való triószonáta-kiadás c-moll darabját. Pachelbel különös szerzői találékonysággal ötvözi az ellenpontozásos technikát és a szólisták csillogását lehetővé tévő variációs módszert. Ami pedig zenei ötleteinek értékálló voltát illeti: bizonyára hallgatóink is felfigyelnek majd a Bach második zenekari szvitjének rondójában visszaköszönő virgonc tánctémára…
-----
3. Változik a hangszerösszetétel – így hát jó barokk szokás szerint változnak a komponistával szemben támasztott elvárások is. A G-dúr partie francia módra kvartettre: két hegedűre, két brácsára és bőgővel kiegészült basso continuo-kíséretre íródik, így tánctémái is a francia szórakoztató muzsika formáit imitálják. Johann Pachelbel nürnbergi mestermuzsikus szerzeményét a London Baroque játssza.