Képzeljünk magunk elé egy zsánerképet a tizenkilencedik századból – hölgy ül a zongoránál. Munkácsy is festett ilyet: a helyzet mindannyiunk számára ismerős, már halljuk is egy Chopin-Mazurka szédült futamait. Vagy lépjünk kicsit hátrébb az időben: csipke kézelős, parókás férfiú ül a csembalónál, fehér harisnyás lábai időről időre a pedált működtetik: Bach és Handel korában vagyunk. De jártak-e hallgatóink a zongora történetének – mert e hangszer családfáján keressük a gyökereket éppen- régebbi stációinál? Hallották-e az öt-hatszáz évvel ezelőtti billentyűs hangszer, a klavikord hangját? Mai Zenei Kincsestárunkban megnyitjuk Kedves Hallgatóik előtt a Katolikus Rádió képzeletbeli hangszermúzeumát, és a reneszánszkori asszonyok háta mögé lopakodva meghallgatjuk, mit játszottak ráérő idejükben ezen az asztalra állítható, a mai cimbalomnál alig nagyobb hangszeren. René Clemencic klavikordvirtuóz a saját gyűjteményéből való, az 1660-as és az 1700-as évek fordulóján készült hangszeren játssza 450 évvel korábban élt spanyol kollégája, Antonio de Cabezón szerzeményeit. A komponista –aki egyébként gyermekkorában elveszítette szeme világát- II. Fülöp udvarában tevékenykedett, aki Tizianóéhoz foghatóként méltányolta művészetét. Műveiből meghalljuk, mely énekelt –templomi vagy világi- melódiák zsongtak a korabeli ember fejében, s váltak –ha a klavikordjátékos elég fantáziával fogott a muzsikáláshoz- a hangszeres szólómuzsika korai kis remekeivé. ----- 1. Antonio de Cabezón: Ardenti mei suspiri -----
2. Antonio de Cabezón: Ultimi mei suspiri -----
3. Antonio de Cabezón: Prenes pitie -----
4. Antonio de Cabezón: Quaeramus -----
5. Antonio de Cabezón: Tiento II -----
6. Antonio de Cabezón: Tiento XVII
