1-3. Érdekes időutazásra hívjuk ma és holnap délelőtt a Zenei Kincsestár hallgatóit. Két versenyművet mutatunk be, amelyeket összekapcsol a közös szólóhangszer, a csembaló, és elválaszt minden egyéb: kor, stílus, zenei felfogás. Holnap Francis Poulenc (franszisz pulen) szerzeményét hallgatjuk meg 1928-ból, ma viszont a klasszikus csembalóirodalom egyik csúcspontját, Joseph Haydn D-dúr koncertjét az 1784-ben megjelent kiadásból. Haydn kora a csembaló diadalútjának zárófejezete: a kétszázötven éve használatos billentyűs hangszert, amely a barokk versenymű-irodalom egyik legfontosabb főszereplője, ezekben az években szorítja háttérbe a gazdagabb hangzású és szélesebb játéklehetőséget nyújtó fortepiano majd a zongora. Ezért, hogy a csembaló hangjához örökre a barokk koncertek hangulata társul emlékezetünkben. Így van ez a most következő versenyműben is, amely pedig érett klasszikus alkotás olyannyira, hogy a szólóhangszer és a zenekari szólam szereposztása a téma kifejtése során már-már a romantikus zongoraversenyek felfogását vetíti előre. A mű kirobbanó üdeségű Vivacéval indul - érezzük: aranykorban járunk, még éppen az aranykor hanyatlásának tompuló fénytörései előtt. A lírai adagiot „all’ungarese” azaz magyar stílű rondó követi – Haydn a mű megjelenésének idejében az eszterházai udvar zenemestere és operakomponistája. Haydn D-dúr csembalóversenyét az Angol Koncert játssza, a csembalótól vezényel Trevor Pinnock.
-----
4. Elhangzott Joseph Haydn D-dúr csembalóversenye Trevor Pinnock és az Angol Koncert előadásában. Befejezésül hallgassunk bele Haydn egyik késői, London számára 1791-ben írott operájának, az Orfeusz és Euridicének nyitányába. A Régizene Akadémiáját Christopher Hogwood vezényli.
