Zenei kincsestár

1-2. Zenei Kincsestárunkban ma a XVI.századi olasz városok világa éled föl a kor közterein és fejedelmi palotáiban játszott táncmuzsikák hangjaira. A szöveges vagy szöveg nélküli dallamok nem csengenek majd ismeretlenül hallgatóink számára: az európai műzene bölcsője ezek között a színpompás kulisszák között ringott. A fülbemászó melódiájú, ritmusos szerzemények hallatán mindenkinek táncra kerekedett kedve tekintet nélkül a társadalmi viszonyokra: az udvari emelkedettség és a népszerű szórakoztató zene ekkoriban nem válik még ketté, és akadály nélkül vándorolnak a sikerültebb dallamok, hogy a legkülönfélébb alkalmakon és hangszerelésekben találkozzunk velük újra meg újra. Szerzőik maguk is alkalmi előadóművészek közül emelkednek ki, vagy köztük merülnek feledésbe az évszázadok távolában. Egy-egy ismert dal, chanson; lantkönyvekben feljegyzett stílusgyakorlat, de még egyházi motetták és madrigálok is a muzsikus rendelkezésére állnak, hogy a táncos kedvű sokadalom számára talpalávalót szolgáltasson. Ez pedig a variációs tehetség, az improvizáció páratlan lehetősége. A kor táncai –legyenek szövegesek vagy szöveg nélküliek- valamennyien dalszerűek, és magukat kellető bájuk a tánc ősi, tetszeni, megejteni vágyó szerepére emlékeztetik a hallgatót. A mozdulatok hatását erősítő muzsika finomodása így hát szinte észrevétlenül segíti elő az európai többszólamú zene fejlődését. Első szerzőnk a 1550-ben született Orazio Vecchi (oráció vekki). Noha papi személyként volt a modenai dóm zenemestere, érdemeit a világi muzsika formai újításai terén szerezte: canzonettái és madrigáljai –mi több:madrigál-operakísérletei!- mellett komédiás kísérőzenéi maradtak a hálás utókorra. Hallgassuk meg egy saltarellóját; olasz úgróstáncát, majd canzonettáját a The King’s Noyse és Ellen Hargis előadásában, az együttes vezetője David Douglass.
-----
3-5. A következő három tánctéma Adriano Banchieri szerzeményeként maradt fönn. Szerzőnk ugyancsak egy személyben pap és zenemester: orgonaművei mellett –mely műfaj a korban nem szorítkozott a templomi muzsikára, hiszen a táncoló társaságokat szórakoztató kisegyüttesek is gyakran rendelkeztek hordozható orgonával- ugyancsak megpróbálkozott a madrigálok operai jellegű, drámai cilkusba szerkesztésével. Következő három tánca első hallásra is a madrigálok stílusát villantja fel olyannyira, hogy komponistánk a második témában magának Palestrina mesternek egy közkedvelt madrigáltémáját teszi meg kiindulópontnak.
-----
6. Lodovico Agostini chanson-tánca következik: „All’arm, all’arm”, ami nem jelent riadalmat vagy vészjelet, hanem – bizonyára szerelmesen ölelő - karok után kiált.
-----
7-11. Egy 1590 körüli kéziratos lantkönyvben maradtak ránk a következő táncformák. Egyik-másik a barokk stilizált táncszvitjeiben is megőrizte szerepét, mint az első táncban megszólaló ¾-es gagliarda (amelyet vidám, szertelen mozdulatai miatt később megbélyegzett a kényes erkölcsű barokk etikett), míg a harmadik, a villanella a Nápoly-környéki falvak keresetlenebb jókedvét kelti életre. Paul O’Dette játszik lanton.
-----
12. „Nem könyörgök ahhoz, ki nem hallgat rám”- szól Orazio Vecchi szerzeménye a nagyhatalmú firenzei család, a Mediciek 1574-ből való úgynevezett Bottegari Lantkönyvének lapjairól. Az önérzetes szerző nevében is megköszönjük Kedves Hallgatóinknak, hogy velünk tartottak a reneszánsz Itáliában tett utunkon. A Zenei Kincsestárban a The King’s Noyse együttes és Paul O’Dette lantművész játszott.