A vasárnap muzsikusa

1. A Vasárnap muzsikusa ma a huszadik századi francia zene egyik legmaradandóbb értékű alkotója, Maurice Ravel. Noha már a maga korában is Debussy követőjeként és utódaként tartották számon, Ravel mindig elutasította és erőszakoltnak tartotta kettejük zenei módszerének azonosítását. Voltak közös példaképeik: elsősorban Chopin és Liszt zongorairodalma, ám szerzeményeik olyasféle módon mutatják az előző századelő kétarcúságát, mint ahogyan az impresszionisták és a kubisták művei váltanak valóra gyökeresen eltérő művészi szándékokat. Ha Debussy az érzékeny tónusok és lelki rezdülések költője, afféle zenei Monet, Ravel sokkal inkább a formai tökéletesség és a kompozíció, a kontrasztok mestere, muzsikus Cézanne. Műveinek irodalmias címadása mögött a szimbolista költőkkel fennállt barátsága húzódik meg: Ravel hozzájuk hasonlóan képletekben fogalmaz, nem direkt érzelmességgel, ahogyan Debussy tette. Ezt példázza 1899-ben, Polignac hercegnének ajánlott zongoradarabja, a Pavane egy infánsnő halálára. A spanyol tematika egy Vines (vinyes) nevezetű katalán zongorista révén ejtette rabul Ravelt, és a reneszánsz táncforma alkalmat teremtett a számára, hogy az infánsnő halála ürügyén magának a formák és keretek közé szorított életnek tragédiáját is megfogalmazza. A zongoránál Jean-Yves Thibaudet.

2. Ravel klasszikus formák iránti vonzódását olyan darabcímek fémjelzik, mint a Couperin sírjánál című szvit. A barokk mester formái alkalmat teremtenek a szembenézésre a modern kor zenei kihívásaival és lehetőségeivel, és ez a szembenézés részben nosztalgikus, részben ironikus eredményt hoz. A IV. tételt, a Rigaudon-t a RAI Alessandro Scarlatti Szimfonikus Zenekara játssza, Sergiu Celibidache (szerdzsu cselibidákke) vezényletével.

3. 1907-ben, Ravel ibériai vonzalmainak újabb tanúságaképpen keletkezett a Spanyol rapszódia. A korabeli Párizs a világkiállítást követő évtizedekben a szellemi kozmopolitizmus fellegvára lett, és a városba sereglett művészek kapva kaptak az egzotikus kultúrákkal való találkozás lehetőségén. A III. tétel, a Habanera következik; a Caracas Viernes-i Szimfonikus Zenekar élén Sergiu Celibidache.

4. 1904-ben látott napvilágot Ravel F-fúr vonósnégyese. A komponista ezúttal sem marad adós a klasszikus műfaj merőben eredeti, provokatív alkalmazásával: a kvartett II. tétele kínzó körtánc, némiképp Matisse szellemében. A Quartetto Italiano muzsikál.

5. A művészettörténet arról vall, hogy az emberi alapértékeket szóhoz juttató, etikai irányultságú alkotások válnak méltóvá a halhatatlanságra. Ravel művei feltétlenül ezek közé tartoznak. A komponista önkéntesként szolgálta nemzetét az első világháborúban, és elesett barátai emlékének zeneművekkel adózott. Második zongoraversenyét egy jobb kezét elveszített zongoraművésznek alkotta meg. Másik, ugyancsak G-dúrban szerzett zongoraversenye magába emeli Ravel amerikai zenei élményeit, miközben alapszándéka a mozarti concertók játékosságának megidézése. A Presto III. tételt Arturo Benedetti Michelangeli játssza, a Philharmonia Orchestra élén Ettore Gracis.