A vasárnap muzsikusa

1-3. Mint a korábbiakban is már többször, a Vasárnap Muzsikusának fölkeresésére ma is Velence felé vesszük utunkat: a XVII. század zenéből szőtt káprázatvárosa felé, ahol a hatalmas Vivaldi mellett megannyi óriás muzsikált, csak úgy ontva a vasárnapi módra aranyló, pompás zeneműveket. Kottáin a mester „dilettante venezianónak” nevezi önmagát, ami nem jelent egyebet, mint ezt: műkedvelő velencei. Szerény megnyilatkozása ellenére Albinoni elbűvölő mesterműveket alkot elsősorban a concerto grosso műfajában, és éppen ő az, akinek kezén az együttes muzsikálás –ha tetszik: a közös műkedvelés- a versenymű kiforrottabb és szólisztikusabb szépségei felé fordul. Ma a híres Adagio előzményeit keressük Albinoni zenéjében, hisz a nevével összeforrott megható lassútétel egyike csak a „dilettante veneziano” 55 operájában és megszámlálhatatlan hangszeres alkotásában felhangzó zenei csodáknak. Adrian Chandler és Velence nevét viselő virtuóz együttese, a La Serenissima most egy apró hegedűconcertót mutat be G-dúrban, az opus 2-es sorozatból. Az 1700-ban megjelent Albinoni-szonáták jól mutatják, hogyan lép a közös muzsikálás a versenymű-forma útjára.

4-6. És most egy oboaconcerto: lassútételében újabb bizonyítékával annak, hogy az Adagio Albinoniját helyesebb volna az adagiók Albinonijának neveznünk. Az opus 9. no.2. számú d-moll oboaconcerto előadói: David Reichenberg és az Angol Koncert Kamarazenekar Trevor Pinnock vezetésével.

7. A 3 tételes concertók után, búcsúzóban Tomaso Albinonitól, hangozzék föl végül az a tétel, amelyet mindig ismerni fognak, ameddig zene szól a művelt Nyugaton: a g-moll Adagio, melyet talán csak a többi Albinoni-adagiónál is érzelmesebb, vágyakozóbb melódiája tett megkülönböztetett kedvenccé. Erik Schultz trombitál; az orgonánál Jan Overduin.