Zenei kincsestár

„Van-e napló, mely lapról lapra így nő fontosságban, lehet-e levelezés ennyire őszinte? És melyik önéletrajzíró mondhatja el magáról, hogy írás közben egész élete kitágult és meghatványozódott?” – teszi föl a kérdést Beethoven-monográfiájában Szabolcsi Bence . „Az ezerhétszázkilencvenes évek Beethovenje egy fiatalember érzelmi végletei között él. Érzékeny és érzelmes korszaka ez, telve nagy ellágyulásokkal, megrendülésekkel és elszánásokkal, imákkal és fogadkozásokkal, bűntudattal és elbizakodottsággal, zokogásokkal és felderülésekkel, az érzelem állandó túláradásával.” A Zenei Kincsestár keddi zongorabérletében ma az opus 7-es, 4., Esz-dúr szonáta hangzik föl Daniel Barenboim ciklusából, „az első remekmű a szonáták közt” –ahogy megintcsak Szabolcsi fogalmaz. A Keglevich Babettának ajánlott négy tételes szerzeményt az utókor a „szerelmes szonáta” megjelöléssel is illette. Legfőbb zenei különlegessége, hogy a harmadik tétel menüett vagy scherzo helyett immár egyszerűen allegro megnevezést visel, és benne a későbbi Beethoven absztrakt, a táncmetrumoktól elszakadó, abszolút zenei indíttatású fogalmazásmódjára ismerni. A tétova, máskor gondterhelt largo csak hosszas tépelődések árán engedi szóhoz a szonáta megnevezésére okot adó szerelmes tónusokat. A szonátát lezáró körtánc-füzért műsoridőnk keretei miatt nem lesz alkalmunk végig lejátszani, behízelgő rondótémája azonban bizonyára így is Hallgatóinkkal marad. Daniel Barenboim játszik.