Jegyzet

Valami fáj. Fáj, nyolcvankilenc esztendeje. .
”Jaj, merre menjek?
Jaj, merre nézzek?”
- sikoltja 1920-ban Kosztolányi Dezső. És sírnak és kiáltanak és arcukat a tenye-rükbe rejtik a magyar írók, költők. Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Babits Mi-hály, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Reményik Sándor.
1920. június negyedike, a trianoni békediktátum napja óta külön fejezete nyílik a magyar irodalomnak: átlőtt szívekből kiszakadnak a trianoni versek, a trianoni el-beszélések, esszék. Sírt és gyászolt a magyar literatúra.
Jaj, régi kertünk?
Jaj, versek álma?
Jaj, drága fajtám?
Jaj, bús vidékem?
Nyílt aztán egy másik fejezete a történelmünknek - 1945 után. A magyar írók két világháború között született fájdalmas vallomásai négy és fél évtizedre elsüllyed-nek a mélyben.
A hallgatás és csend évtizedei ezek: Trianonról egy szót sem! Még a fülünkben visszhangozhat a hatalmi parancs: ne emlegesd a trianoni szerződést, ne emlegesd a darabokra szaggatott, vérző Magyarországot, mert ez nacionalizmus! Vagy még annál is rosszabb. Ne emlegesd azért sem, mert sérted vele a szomszédos népek érzéseit. Mármint azokét, akik a történelmi Magyarországból kiszakított területe-ket és azok magyar népességét kézhez vették.
Mély volt a hallgatás - és aki hallgat: feled.
Voltak, akiket kitessékeltek az irodalomból - például Reményik Sándort vagy Zilahy Lajost -, akikkel pedig ezt mégsem merték megtenni, azoknak az életművét megcsonkították.
Igen, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Juhász Gyula, Karin-thy Frigyes kötetei úgy jelentek meg, hogy kihagyták belőlük a trianoni sírásokat és kiáltásokat. Egyszerűen kicenzúrázták a veszedelmesnek ítélt írásaikat.
Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy nem ismerhették Kosztolányi jajdulását, A ma-gyar romokon című verset:
Jaj, hol az arcom?
Jaj, hol a múltam?
Jaj, hol az ágyam?
Jaj, hol a sírom?
Nem ismerhették Kosztolányi másik megrázó versét sem, amely ezt a címet viseli: Magyar költők sikolya Európa költőihez, 1919-ben.
Eltűnt Juhász Gyula összes verseinek kötetéből az Arad és A békekötésre című vers is:
Magyar Tiborc, világ árvája, pórja,
Nézz sírva és kacagva a nagyokra,
Kik becstelen kötéssel hámba fognak,
Hogy tested, lelked add el a pokolnak!
Nemzedékek nem ismerhették a nagy Babits Mihály-verseket, Az Erdélyt, a Csonka-Magyarországot sem:
…nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér…
nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér…
nem hallgat a szél,
míg él…
Nekem van rá jogom!
Én elkiálthatom:
Igazság!
Elsüllyesztették hosszú időre Karinthy Frigyes gyönyörű levelét is, amelyet a fiá-nak ajánlott:
„Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írok és szabadon és őszintén - hozzád beszélve és mégis magamhoz - valamiről, amiről soha nem be-széltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam… nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimonda-ni, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról - arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár és ezt: Er-dély és ezt: Kárpátok - meg fogod tudni, mire gondoltam.”
Igen. Valami fáj - ami nincs.
Az Árpádok, Hunyadi Mátyás, Bocskai István, Zrínyi Miklós, Rákóczi Ferenc, az aradi vértanúk Magyarországa.