Jegyzet

Jó negyedszázada - anyagot gyűjtve egyik könyvemhez - el-elidőztem a Sziget-közben, a Duna partján. Különösen a Mosoni-Duna mentén. Megfordultam Mosonszentmiklóson is, Kormos István szülőfalujában, majd odahaza elővettem a Kormos-verseket. Akkor találkoztam a Fehér virággal. Azt hittem, hogy ott, a szülőföldjén, a Mosoni-Duna közelében született ez a vers.
Most Pestre megyek, a Hold utcai piacra. Még sosem jártam itt. De Ács Jenő ba-rátom - és még előbb Nagy Gáspár - ide irányított.
A piaci virágárusok között bóklászva verssorokat mormolok:
Fehér virág a zápor zuhogva ejti szirmát
holló a szél az ékkő tócsában mossa tollát…
Így kezdődik a magyar - és a világirodalom - egyik legszebb huszadik századi verse.
Kormos István írta.
Nagy Gáspárnak és Ács Jenőnek elmondta, hogy a Hold utcai piac virágsorán lep-ték meg váratlanul a verssorok. Tavaszvégi, nyárelői virágok fergetege diktálta annak idején a verset, és hozta elő az emlékképeket, nyilván otthonról, Szigetköz-ből. Valamely szigetközi nyárból:
szép zöld haját lebontja a kukorica elszáll
e sziromzuhogásból a tündöklő ökörnyál
De a liliom még most nyílik, június elején, és a Hold utcai piac virágsora fehérbe öltözött. Ilyen virágos zuhatagban járt Kormos István. Valamikor. Mikor is? Nyilván akkor, amikor ifjú emberként pesti lakos lett.
Mert a Fehér virág ifjúkori verse Kormos Istvánnak. Úgy hitte mindenki, hogy a szerelmét siratta el. Míg ő maga meg nem cáfolta ezt. Nem sokkal halála előtt, a televíziónak interjút adott:
„Kevesen ismerik a Szigetközt. Ha barátaimnak beszélek, körül kell határolnom, hogy hol van egyáltalán. Ez a Csallóköz alsó része… Nem ismerek költőt, aki kö-zel született volna a falumhoz. Van egy földim ugyan, Radnóti Miklós, aki úgy lett a földim, hogy ahol én születtem, őt ott ölték meg. Amikor Győrből megyek a falumba, akár vonaton, akár autón, akkor gyalog vagy akárhogyan, mindig elme-gyek az abdai sír mellett, ahol Radnóti Miklós nyugszik… Nagyon fiatal voltam, amikor egy versemet az ő emlékének szántam, egy kis verset. Sokan azt hitték, hogy ez szerelmes vers, hogy egy halott lányról szól, mert nincs ajánlása, nincs alcíme a versnek, de a Fehér virág című versem ennek a tiszta, nagy költő emlé-kének szántam.”
Ismerünk nagy találkozásokat, nagy barátságokat a magyar költészetben.
Síron túlit alighanem ezt az egyet. Kormos Istvánét és Radnóti Miklósét.
Sokáig csak a lidérces képet láttuk: valahol a Mosoni-Duna közelében lerángatnak a szekér saroglyájából egy csontsovány férfit, és a tarkójához pisztolyt nyomnak.
Sokáig csak azt tudtuk, hogy a háború után Abda közelében megtalálták Radnóti Miklós sírját. Szétporló kabátja zsebében kicsiny bőrnotesz, benne az utolsó ver-sek. A Nyolcadik ecloga, az Erőltetett menet, a Razglednicák.
Most már azt is tudjuk, hogy Abda nevéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik Mosonszentmiklósé.
A Hold utcai piacon, a virágárus soron liliomerdő. Mintha kettőjük emlékére nőtt volna ide ez a fehér rengeteg.
Verset mormolok magam elé, a magyar-, a világirodalom legszebb Radnóti-emlékversét:
Fehér virág kezedben szétporló liliomszál
szétporló tenyeredből szökkent e liliomszál
szétporló zuhatagból ahogy a szirom elszáll
eltűntél aki köztünk angyali zene voltál

Nyugalom és béke van. Nyárelő. Nyár. Mi sem érződik abból, ami odakinn forr, zubog az országban. Mert emberi nem lett ez a mai világ sem. Virágcsokrokat visznek boldog arcú emberek. A virág - egy időre - megbékíti a legharagosabb szíveket is.
Előttem két arc sejlik fel ebből a virágerdőből: a mosoni parasztfiúé és a pesti Új-Lipót-város szülöttéé. A földieké, a síron túli barátoké.
Mintha egyszerre csak zápor szakadna rám, és a szétporló zuhatagból kirajzana és elszállna ezer meg ezer fehér szirom.