Zenei kincsestár

1-6. Régizenei sétáink sorában ma este hajóra szállunk, hogy – átkelve a Földközi-tengeren – az Escorial termeiben legyünk fültanúi az egyik legjelesebb olasz csembalista játékának. Komponistánk Domenico Scarlatti, a nagy nápolyi operaszerző, Alessandro fia és tanítványa, aki atyja zenekarából előbb Velencébe került Francesco Gasparini keze alá, majd a lengyel királynő római magánszínházában aratott operai babérokat. Rómából maga is tengerre száll, hogy Lisszabonban foglalja el újabb állomáshelyét, ezúttal Maria Barbara infánsnő zenemestereként. Miután a főhercegi növendék 1729-ben Ferdinánd spanyol király hitvese lesz, Scarlatti is követi őt Madridba, ott is hal meg 1757-ben. A királynő látható módon a trón teendői mellett sem hanyagolta el a szorgos gyakorlást a csembalón. Mestere alig győzte ellátni a legkülönfélébb variációs, fúga-, szvit- és kétszakaszos szonátákkal: a hagyomány szerint éppen 555 művet szerzett a fenséges kezek alá. Pieter-Jan Beldertől ezek közül hallunk ma hat szonátát, a 188-as és 193-as sorszám közöttieket: egyet a-mollban, kettőt B-dúrban, egyet d-mollban, majd újra kettőt Esz-dúrban.