Zenei kincsestár

A régizene kimeríthetetlenül gazdag arborétumában járva ma Monteverdi idejébe, a XVII. század első esztendeibe lépünk. Noha szerzőnkről, a palermói származású Vincent D’Indiáról meglehetősen szűkös életrajzi adatokkal rendelkezünk csupán, fennmaradt alkotásai mindenesetre igazolják korabeli hírnevét, amellyel a nagy Monteverdi mellett emlegették. A monódia felfedezésének ideje ez: Monteverdi és kortársai az érzelmek minél érthetőbb kifejezésére törekszenek a polifónia szövevényes, már-már bizarr kompozíciójával szemben. Az 1600-as évek elejének olasz madrigáljai és áriái ennek köszönhetően bőven adózhatnak a szövegírók által sugallt, olykor egyenesen melodramatikus érzelmességnek. Az első nyomtatott kiadásokban magát „a nemes palermóinak” nevező D’Indy maga is nagy jártasságot szerzett a polifón szerkesztésben. 1609-ben megjelent Első Muzsikás Könyve mindazonáltal végleg eljegyzi a szerzőt az egyetlen vezető dallamra építő monódiával. Az 1615-ben kiadott újabb gyűjteményben szerzőnk továbbfejleszti merész újítását: a két szopránhang vezetése immár nem csupán dekoratív célokat szolgál, de dramatikus funkciót is betölt a dialogikus szövegek fölött. Első madrigálkönyvét Savoyai Móric bíborosnak, a másodikat I. Károly Emmánuel savoyai őrgrófnak dedikálta. A XVII. századi házimuzsikát Matelda Viola és Paola Ronchetti szopránja mellett Giovanni Caruso együttese idézi meg.