Régizenei sétaútjaink ma kozmikus pályákra térülnek: a Zenei Kincsestárban az 1600-as évek elejének „fantasztikus” kamaraszonátáiból válogatunk Andrew Manze hegedűművész és a Romanesca együttes felvételeiről. Alighogy Monteverdiék felszabadították az énekhangot a polifónia szertartásos kötelmei alól, a hangszeres muzsika is meglepően szélsőséges irányt vett. A hangszeres muzsika újítóit is különféle filozófiai spekulációk ösztökélték új utak keresésére. Az újplatóni, arisztoteliánus és alkimista akadémiák a világharmónia kifejezését keresték irodalomban, képzőművészetben és muzsikában egyaránt: azt a rendet, amely összefogja a hangok rendszerét éppúgy, mint a kozmikus pályákat. E titkokra fogékony szellemiség a kötetlenebb formájú, csapongó, néha bizarr, úgynevezett fantasztikus szonátákban lelte meg zenei kifejezését. Mai szerzőink Giovanni Antonio Pandolfi; a hegedű szólószonáta műfaját megteremtő Giovanni Paolo Cima; a velencei Szent Márk templom zenekarában Monteverdi mellett tevékenykedő Dario Castello és Alessandro Piccinini, aki az egzotikus lantféle, a theorba misztikus hangzásának önálló fantáziát szentelt.
