Zenei kincsestár

Liszt Transzcendens etűdjeinek sorozatcíme kétféle magyarázatot is a magáénak mondhat. 1851-ben, amikor Liszt közreadta tizenkét „magasrendű előadási gyakorlatát”, ott lebegett szeme előtt a zongorapedagógus-komponistaelődök, elsősorban Czerny és Chopin példája. Igaz, Chopin két etűdsorozata legalább olyan mértékben a poézis csúcsa, mint amennyire a játéktechnika magasiskolája. E tekintetben azonban eszünkbe idéződik egy korábbi, Liszt és Chopin által egyaránt rajongásig csodált komponista: Johann Sebastian Bach, aki a Wohltemperiertes Klavier két óriási ciklusában bebizonyította már, hogy a magas fokú technikai felkészültség és az átszellemült mondanivaló nem minden esetben mond ellent egymásnak, ellenkezőleg. Liszt Transzcendens etűdjei éppolyan joggal büszkélkednek a magasrendű szellemi tartalom, mint a formai-előadói tökély erényeivel. Liszt felsőfokú „ujjgyakorlatai” egyszersmind az egyik legnagyobb romantikus szellem képzeletébe, költészetébe, filozófiájába nyíló, monumentális ablakok. Ma az első hat költői karakterdarab szólal meg Leslie Howard zongoráján. Közülük címmel is ellátott az első, Preludio; a harmadik – Tájkép; a negyedik – az Hugo költeményét idéző Mazeppa, az ötödik Lidércfény és a hatodik, a Látomás.