2012. 05. 29. 23:30 28 perc zenei műsorok

Zenei kincsestár

1-3. Romantikus zenekari muzsika a Zenei Kincsestárban: Heinrich Schiff és a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekara egy ritkán hallható gordonkaversenyt mutat be Sir Neville Marriner vezényletével. A nagyszabású, indulatokban bővelkedő és virtuóz alkotás szerzője a belga Henri Vieuxtemps. Az 1820-ban született komponista már hatévesen hegedűkoncertek föllépője. Nyolcéves korában Bériot veszi szárnyai alá, aki magával viszi Párizsba, ahol a kisfiú elbűvöli Schumannt, Paganinit és Berliozt is. Az utóbbi lelkesen fogadja a 30 esztendős Vieuxtemps első hegedűversenyét is. Életét a zeneszerző és a turnézó szólista teendői között osztotta meg. Végigkoncertezte Európát és Amerikát, hosszabban időzött Oroszországban, majd a Brüsszeli Konzervatórium hegedűtanáraként vonult vissza. Opus 43-as, első, a-moll csellóversenyét egy Jospeh Servais nevű csellistának dedikálta, 1876-ban. A szakma fennhangon éltette a szerzeményt: „A virtuózok hálával gondolnak majd erre a nagy művészre, aki olyan szerzeménnyel ajándékozta meg őket, amely biztos és ragyogó hatást vált ki.”

A műsor további adásai

2012. 06. 03.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Zenei szerkesztő: Szakács Emese

2012. 06. 02.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Zenei szerkesztő: Szakács Emese

2012. 06. 01.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2012. 05. 31.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2012. 05. 30.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

Épp ezt az adást nézed
2012. 05. 28.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Összeállítás Leopold Mozat halálának évfordulója alkalmából

2012. 05. 27.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2012. 05. 26.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2012. 05. 25.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2012. 05. 24.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2012. 05. 23.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2012. 05. 22.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

2012. 05. 21.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Válogatás Maurice André felvételeiből, a trombitaművész születésének évfordulója alkalmából.

2012. 05. 20.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2012. 05. 19.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese