Zenei kincsestár

1-2. Ma Haydn-szonátáink első, D-dúr darabja az 1784-ben megjelent szonátahármas harmadik láncszeme. A szonáták egy évvel korábban, egy Esterházy-esküvőre keletkeztek a menyasszonynak szóló dedikáció kíséretében. Visszafogott eleganciájuk igazán menyasszonyhoz illő és igazán hercegi. Haydn ekkoriban írja zeneszerzői hitvallás gyanánt: „nemegyszer vagyok azon irigylésre méltó forrás, amelyből néhány, gyengéd érzésekre szomjazó család otthonos csendben örömét, elégedettségét meríti. Mily erőt adó nekem ez a gondolat!” A három szonátát Haydn utóbb vonóstriókét is megjelentette, és ez azt mutatja, hogy a bennük rejlő zenei gondolat jóval mélyebb, semhogy merőben alkalmi daraboknak tekinthetnők őket. Jandó Jenő játszik.

4-5. A most következő, C-dúr szonáta 1789-ben jelent meg a lipcsei Breitkopf kiadónál. Hoboken a 48-as sorszámot adta neki, ma 58-as sorszámon tartjuk nyilván. Dúr-moll kontrasztokat variáló, espressione kezdőtétele és a rondó robusztus zengése az új hangszer, a fortepiano dinamikájára alapoz. Folytassuk egy újabb Haydn-hitvallás szellemében: „Oly kevés a derűs és elégedett ember, bánat s gond űzi őket szüntelen, a te munkád olykor tán forrás, melyből a gondterhes, üggyel-bajjal megrakott ember néhány pillanatra nyugalmat, pihenést merít.