1-3. Legendás Mozart-előadóink nyomában ma egy bécsi művész diszkográfiáját ütjük fel, méghozzá az 1784-es esztendőnél, Mozart sikereinek delelőjén. A bécsi örökség kötelez, kivált, ha mai Mozart-muzsikusunk zongorista. Alfred Brendel így mindjárt két műfajban idézi föl az aranykor fényeit. Elsőként a bécsiesen kedélyes, ám egyszersmind mozartian elmélyült, 452-es Esz-dúr zongoraötös szólal meg. „Én magam a legjobbnak tartom, amit valaha is írtam életemben. Egy oboára, egy klarinétra, egy kürtre, egy fagottra és a zongorára készült – bárcsak Ön is hallhatta volna!” – lelkendezik a szerző atyjához írt levelében. Alfred Brendel fúvós partnerei: Heinz Holliger; Eduard Brunner; Hermann Baumann és Klaus Thunemann.
4-6. Az Esz-dúr kvintett 1784. áprilisában hangzott fel első ízben, a Burghteaterben. Júniusban, mire növendéke, Barbara Ployer családjának körében ismét felhangzott, már a házikisasszonynak dedikált G-dúr koncert társult mellé a Köchel-jegyzékben következő, 453-as számon. „Rejtett nevetés és rejtett szomorúság” – jellemzi a koncertet Alfred Einstein, és noha leginkább arról nevezetes, hogy utolsó hangjait Mozart seregélye önfeledten csicseregte, nem hagyhatjuk észrevétlen a koncert szélsőségeiben feltáruló drámát, a fájdalom fölemeltetését, mely rokon a megváltás keresztény tanával. Alfred Brendel a St-Martin in the Fields Kamarazenekarral és Sir Neville Marrinerrel idézi meg a Ployer-ház koncertjét, amelyen Paisiello volt a díszvendég.
