Paul Hindemith, a sokoldalú és rendkívül termékeny német komponista albumából ma egy szimfóniát emelünk ki, amely utóbb operává bővült. A kísérletező hajlamú zeneszerző írt többek között marionett-operát, burleszket, víg- és gyermekoperát. Ahogyan a legtöbb művészt, őt is megkísértette a művészlét problematikája. Van-e létjogosultsága a társadalomban az alkotó embernek? Megtalálhatja-e helyét a művész a polgári világban? Hindemith – elvetve egy Gutenberg-opera ötletét – az isenheimi oltár alkotóját, Mathias Grünewaldot választotta a maga szerezte librettó főhőséül. A reformáció és a német parasztháború korában játszódó cselekmény szerint a festő mindhiába ragaszkodik állhatatosan elveihez és a becsülethez, a szemben álló
felek elvakult összecsapásában csak kívülrekedhet. Csalódottan látja a hatalmasok alkuit, élete is veszélybe kerül egyenessége miatt, elveszíti szerelmét. Ám a hányattatások és csalódások átlényegítéseként megszületik az örökbecsű festmény. Hindemith előbb egy háromtételes szimfóniát vagy inkább szimfonikus költeményt komponált, a szárnyasoltár három táblájának megfelelően. A szimfóniát Furtwängler mutatta be 1934-ben. A hét képpé kiegészült operát 1938-ban látta először a zürichi közönség. A szimfonikus eredeti képszerűsége, drámaisága mindenképp színpadi folytatásért kiált. Az Osztrák Rádió Szimfonikus Zenekarát Milan Horvat dirigálja.
