1-10. Akad-e még egy nemzet a földkerekségen, amelynek szabadságvágya annyi dalban, táncban és műzenében lelt megfogalmazást, mint a miénk, magyaroké? Reformkori lelkesültségünk, függetlenedési törekvéseink talán csak lengyel testvéreink zenéjében találnak ilyen eleven visszhangra. A német nyelv mellett a német zenei ízlés is béklyónak bizonyult a harmincas évekre. Kész szerencse, hogy előző, Rákóczi-féle szabadságharcunk, no meg a németes ízléstől meg nem érintett népzene és népies műzene gazdag táptalaja volt a szilaj harci szózatoknak éppúgy, mint a büszke tartású új, magyar társastáncoknak, vagy épp a sors keserűségei fölötti panaszdaloknak. Költőink és zenészeink – Petőfi, Kölcsey, Vörösmarty az egyik oldalon, Bihari, Ruzitska másfelől – ily módon csakugyan nemzeti dalnokokká, a szabadságharc hangadóivá válhattak. Mielőtt a Vagantes Triónak átadnánk a szót, bevezetésképp hangozzék is el egy sokatmondó megnevezésű társastánc a Festetics Kvartettel. Rózsavölgyi Márk tánczenéje a Cenzúra címet viseli…
