Zenei kincsestár

1. Az álarcosbál. Giuseppe Verdi a nagy triász – a Rigoletto, A trubadúr és a Traviata hármasa - után válogathat a fölkérések és az operai témák között. A középkori kulisszák közt játszódó Simon Boccanegra és A végzet hatalma között egy meghökkentően modern társadalmi témát választ ki új librettistájával, Antonio Sommával. Mint ismeretes, Az álarcosbált tilalom alá vonta a nápolyi cenzúra. Az 1858-as karneváli szezonra szánt opera eredeti színhelye és szereplői túlontúl közeliek voltak, a királygyilkosság kérdésköre pedig rebellis fölvetésnek tűnt az osztrák fennhatóság alatt álló, lázongó Itáliában. Verdiék végül ügyes húzással kicserélték a szereplőket, a színhelyet pedig az óceán túlpartjára tették át. Így lett a svéd királyból bostoni kormányzó, miniszteréből titkár. A cselekmény is áttevődött egy évszázaddal korábbi időkre, a XVIII. század végére. Mindez azonban mit sem változtatott az opera lélektani igazságán. Az álarcosbál ugyanis nem a királygyilkosságról, hanem az emberi viszonyok kusza kétarcúságáról szól. Mint oly sok esetben a történelem során, az akadékoskodó fensőbbség – ezúttal az osztrák cenzor – tökéletesen félreértette a művet, amelyről ítéletet mondott. Verdi alakjai – akárcsak az antik tragédiákban vagy Shakespeare nagy drámáiban – föloldhatatlan morális ellentmondások foglyai. Riccardo hatalmi pozíciója, szerelme, baráti hűsége és becsülete között őrlődik. Renatót, legfőbb bizalmasát ádáz ellenségévé teszi az intrika, míg végül, fölöttese és egykori barátja megölésekor ráébred: ártatlant büntetett meg. A tragikus hármas nőtagja, Renato felesége, aki szerelemre lobban a kormányzóval, hűsége ellenére egyszerre válik megvetett asszonnyá és szerelmi vesztessé. Verdi – rutinosan kiaknázva a cselekményben szereplő álarcosbált – e tragikus képlet kiemelésével az emberi szerepek, álcák és tettetések szimbólumát alkotta meg Scribe színművéből. Ez a magyarázat a zene szembeszökő kettősségére is: a felszínt elborító csillogás és léhaság mögött sodró, kimondhatatlan szenvedélyek izzanak. A veszteség perceiben pedig megrendítő humánum, emberi nagyság. Így múlhatta felül Verdié a darab korábbi megzenésítéseit. És most lássuk a cselekményt. A kormányzó, Riccardo fényes estélyre készül. Izgatottan keresi a meghívottak sorában titkára, Riccardo hitvesét, Ameliát. Titkon szerelmes az asszonyba. Az kormányzó környezetében eközben puccs készül. Az összeesküvők a jelmezbált akarják felhasználni, hogy a forgatagban végezzenek a kormányzóval. A milánói Scala 1957. december 7-én rögzített előadásán Riccardót Giuseppe di Stefano, Renatót Ettore Bastianini, Oscart Eugenia Ratti személyesíti meg. A Scala Ének-és Zenekarát Gianandrea Gavazzeni vezényli.

2. A hivatali teendőket különös eset teszi változatosabbá: folyamodvány érkezik, hogy a városban tevékenykedő orákulumot, Ulrikát a kormányzó vonja kérdőre zavart keltő jóslatai miatt. Riccardo azonban nem megtorlóként, inkább érdeklődőként látogat el a jövendőmondóhoz. Ulrica szerepében Giulietta Simionato.