Jegyzet

Jávor Béla: A balekságról

Apám nagy futballrajongó volt, előbb Baján játszott, majd amikor egyetemista lett, akkor a Kolozsvárról Szegedre költözött Ferenc József Tudományegyetem jogi karára járván az egyetemi futball válogatottban. Emlékszem azt mesélte, hogy az edzőjük filozófiája szerint a futball lényege: A megfelelő időben, a megfelelő helyre kell rúgni a labdát. Azóta rájöttem, ez nem csak a futball, de minden emberi cselekvés lényege is. Apám férfiember korában sem szakított a futballal, egy héten háromszor-négyszer kisétált fiaival a Marczibányi téri pályára, ahol képes volt a negyed-ötödosztályú Vasas Turbó és Statisztika meccseket végignézni, amíg mi a bátyámmal a kapu mögött fociztunk. Egyszerűen, mert szerette ezt a sportot és amikor már aktívan nem tudott részt venni benne, akkor szurkolóként nézte, mert számára a lényeg maga a foci volt.Ő még a régi kifejezéseket mondta, a les off side volt, a középhátvéd a centerhalf, a védő a bekk, a partjelző az taccsjelző és a szöglet az korner. Neki még megmaradt az a régi tartása, amely évek során lassan kiveszett a magyar futballból.

Az Aranycsapat budapesti magyar-angol visszavágójára nem lehetett jegyet venni, százezren voltak a Népstadionban. Kollégájával úgy mentek be, hogy a jegy helyett egy százast csaptak a jegyszedő kezébe, ez akkor megfelelt egy háromfogásos vacsorának a margitszigeti nagyszállóban. De az Aranycsapat játéka is ezzel ekvivalens volt, az a játék megfelelt a háromfogásos vacsorának.

Miért emlékezem erre, mert a héten megint a magyar futball volt soron, bejutunk-e az Európa bajnokság huszonnégyes döntőjébe vagy sem. Már az Északírek ellen is vezettünk és képesek voltunk az utolsó percben egy potyagólt kapnunk, majd a görögök ellen amatőr gólokat beszedni és veszteni, rábízva sorsunkat a törökök és az izlandiak illetve a lettek és kazahok eredményére. Nem untatnám a futballhoz kevés affinitást érző hallgatóimat, de nem jutottunk be legjobb harmadikként a döntőbe, mert a törökök a 89-ik percben rúgták a győztes gólt az izlandiaknak és a kazahok (mint európaiak?) megverték a letteket. Magyarul: eljátszottuk a könnyű esélyt, marad a pótselejtező, ahol bizonnyal alulmaradunk bármelyik kisorsolt ellenféllel szemben, mert a magyar válogatott ma feltehetően a hatvanas évek Marczibányi téri Vasas Turbó csapatától is vereséget szenvedne felkészültsége (felkészületlensége) okán.

Szabó Dezső a mára kissé elfeledett, nem féltétlen Nobel-díjas, de jelentős író írta volt: „A magyar a világtörténelem legnagyobb balekja és ez sosem lesz másképp.” Elgondolkozom, ez az ember ráérzett valamire, pedig bizonyára egyszer sem volt futball meccsen, ráadásul az ő idejében a magyar futball válogatott világbajnoki döntőt játszott, tehát bizton nem ez fogalmazta meg benne e mondatot. Zaicz Gábor értelmező szótára szerint a balek oszmán-török jövevényszó, a hamiskátyások áldozatát jelöli, a halat, aki hagyja kifogni magát. Magyarul: jóhiszemű hülye.

S akkor most gondoljuk végig, hányszor voltunk mi jóhiszemű balekok, Amikor átengedhettük volna országunkon a rajtunk keresztül Európát támadó törököket, de mi megvédtük a Nyugatot. Vagy amikor nálunk ért véget a vasfüggöny és felszabadítóként fogadtuk a dicsőséges Krasznaja Armiját. Vagy amikor 1918-ban Lindner Béla hadügyminiszter nem akart több katonát látni és az ország jó részét elfoglalták románok, szerbek, csehek sőt még osztrákok is. Amikor 1994-ben saját akaratunkból, szabad választással visszaszavaztuk kommunista elnyomóinkat vagy amikor a XXI. században, és most nem folytatom...

„A magyar a világtörténelem legnagyobb balekja és ez sosem lesz másképp.”

Novemberben jön fociban az Európa bajnoki selejtező s már most tudom, el fogunk bukni, nem csak azért mert nem tudunk már európai szinten focizni, hanem mert balekok vagyunk. S nem csak a fociban.

Mikor térünk már végre észre?