Ezekben a napokban, amikor 1956-os forradalmunk diadalmas föllángolására és véres elfojtására emlékezünk, különös fényt kapnak a most következő felvételek, amelyeken az egykori Szovjetunió élvonalbeli zenekarai játsszák Liszt Ferenc szerzeményeit. Hallgassuk őket abban a hitben, hogy a művészet egyetemes értékei összekapcsolják a lövészárkok ellentétes oldalán helyet foglaló nemzeteket, és hogy a történelmi viszontagságoknál erősebbek az ember örök problémáit szóhoz juttató műalkotások. Liszt, aki nem csupán Európa-szerte ünnepelt művész és világfi volt, de elmélyülten foglalkozott közös szellemi gyökereinkkel, talán a legalkalmasabb közvetítő a különféle kultúrák között. Ezt tanúsítják a most következő, remek Liszt-interpretációk. Elsőként az 1854-ben keletkezett, Tasso című szimfonikus költeményt halljuk az egykori Leningrádi Filharmonikusoktól, Arvid Jansons vezényletével. Liszt az életében érdemein alul megbecsült Tasso alakjában a mindenkori művész vívódását ábrázolja, helyi szín gyanánt belecsalva a műbe a velencei gondolásdal műfaját.
Liszt ugyancsak 1845-ben, Wittgenstein hercegnő előtt tisztelgett az Ünnepi hangok című szerzeménnyel. A Szovjet Kulturális Minisztérium Szimfonikus Zenekarát Emin Hacsaturján vezényli.
Befejezésül a Moszkvai Szimfonikusok játsszák a 12. Magyar rapszódiát. A karmester Gyennadij Cserlaszov.
