Zenei kincsestár

Ha a XVIII. századi ember színházba – kivált pedig, ha operába – készült, egészen más elvárásokkal tette, mint tesszük azt napjainkban. Mindenekelőtt – az opera alig lévén régibb, mint százéves találmány – nem alakult még ki az alaprepertoár. A zene szerepe is merőben eltért a Mozart utáni vagy a romantikus operától: ahelyett, hogy egyedi sorsokat, karaktereket és konfliktusokat testesített volna meg, egy készen adott hangulati palettáról válogatta össze a színpadi szituációhoz illő tónusokat és formákat. Ebből ered, hogy a darabok egyes részleteit olykor minden további nélkül átvették teljesen eltérő színpadi cselekmény alátámasztásául. Hisz a közönség nem is várta vissza régtől fogva ismert kedvenceit. Lenyűgöző hatásokra számított egy olyan, minden érzékszervet ámulatba ejtő látványosság részeként, ahol a díszletek, a tűzijátékok, a jelmezek, az ének és a tánc egyaránt a minél pompásabb kivitelt, a hatáskeltést szolgálták. Más szóval a reprezentációt. Kiváltképp a Napkirály udvarában, ahol jószerével el sem lehetett dönteni, hol is húzódik a határ a színpad és az ugyancsak szertartásos és kimódolt udvari élet között. Az 1683 és 1764 között élt Jean Philippe Rameu ebben a szakadatlan álarcosbálban, örökös világszínházban komponálta színpadi játékait, melodrámáit és balettzenéit – és elmondhatjuk: ínyenc hangszerelésével, hatásos hangulatváltásaival méltó riválisává lépett elő az udvari konyha mesterszakácsainak! Hippolyte és Aricie 1733-ban bemutatott tragédiájának kísérőzenéjéből a La Petite Bande játszik Sigiswald Kuijken vezényletével.