Zenei kincsestár

Marton Árpád szerkesztő a szomszédságunkban zajló véres háború okán néhány hete arra az elhatározásra jutott, hogy a szomszédnépek közötti megértés hitében fölkutatja és bemutatja Önöknek az ukrán zene alig ismert klasszikusait. A közelmúltban két kiváló zongorás szerzőt is megismerhettünk, ma pedig három kamaradarab hangzik el az ugyancsak fölfedezés számba menő Nyikolaj Roszlavec tollából. Az 1880 és 1944 között élt szerző egy apró ukrán falu szülötteként a helyi népi hegedűsöktől sajátította el a zene alapjait. 1912-ben európai műveltségű muzsikusként végzett a moszkvai konzervatóriumban: Byron és Verlaine költeményeinek megzenésítésével vonta magára a figyelmet. Zenéjének progresszív iránya miatt Szkrjabinnal és Schoenberggel rokonították, és nem egyhamar vált népszerűvé. És bár lelkesen üdvözölte a kommunista forradalmat, a zenei adminisztrációban is szerepet vállalt, hamarosan utolérte a szovjet értelmiség végzete: kegyvesztetté vált. Ami korábban polgárpukkasztó felforgatásnak hatott harmóniavilágában, az most egyszeriben a proletárkultúra számára káros dekadenciának ítéltetett. Olyannyira, hogy a komponista egy időre jobbnak látta, ha Moszkvától távol, az üzbég zenekultúra felvirágoztatásának szenteli energiáit. Lachezar Kostov, Viktor Valkov, ez a két kiváló fiatal bolgár muzsikus elsőként az 1921-ből való 1. Csellószonátát játssza.

Az 1912-ben keletkezett Fehér lánykák tánca minden tonális oldottsága mellett Roszlavec magával ragadó líráját és miszticizmus iránti hajlamát bizonyítja.

Lachezar Kostov és Viktor Valkov búcsúzóul Roszlavec 1926-ban keletkezett Brácsaszonátájának gordonkás átiratát mutatja be.