A vasárnap muzsikusa

16 esztendővel ezelőtt, 2007. január 28-án köszöntöttük Önöket első ízben a szentmisét megelőző komolyzenei válogatásunkkal, A vasárnap muzsikusával. Azóta eltelt szám szerint 834 vasárnap, és mi Önökkel együtt a klasszikus zene legnagyobb alkotóinak és előadóinak társaságában töltöttük az Úr napjának délelőttjeit. Ma, immár 835-ik alkalommal utoljára várjuk Önöket a készülékek mellé a miseközvetítésre lelki ráhangolódást nyújtó, nemes zeneszóval. Ma, búcsúzásképpen, Antonin Dvořák szimfonikus költeményei hangoznak föl, A vasárnap muzsikusa pedig a tragikus hirtelenséggel elhunyt, ígéretes magyar karmester, Kertész István. A nagy magyar karmesteriskola követője és legfiatalabb képviselője 1929-ben született Budapesten. Hegedű- és zeneszerzés tanulmányai mellett Ferencsik János és Somogyi László növendékeként készült a karmesteri pályára. Ez idő alatt mély benyomást tett rá a Magyar Állami Operaházban tevékenykedő Otto Klemperer dirigensi működése. Alighogy maga is az Opera pulpitusára léphetett, az 56-os forradalmat követő megtorlás elől Kölnbe vezetett az útja. Kölnben hamarosan főzeneigazgatóvá lépett elő. 1960-ban már a Liverpooli Filharmonikusokat vezényli. A tengeren túl a következő évben, a Hamburgi Rádiózenekar turnéján mutatkozhatott be, és hamarosan visszatérő vendége lett a Bécsi, a Clevelandi, a Chicagoi, a Philadelphiai, a New York-i, a Los Angeles-i, a Pittsburghi, a Detroiti, a San Francisco-i, Minnesotai, a Berlini és az Izraeli Filharmonikusoknak, valamint a Royal Concertgebouw és a Suisse Romande zenekarnak. Repertoárján mintegy 450 zenekari mű és 60 opera szerepelt. 1973-ban, egy tengerparti baleset során bekövetkezett tragikus halála a háború utáni évtizedek egyik legfényesebb karmesteri pályáját törte derékba. A Londoni Szimfonikusokkal készült remek fölvételei mindmáig etalon számba mennek – köztük Bartók Kékszakállújának és Kodály Háry Jánosának első teljes fölvételével nyugati kiadó számára. Benjamin Britten több szerzeményét Kertész István mutatta be első ízben. Liszt honfitársaként biztos kézzel nyúlt a szimfonikus költemény műfajához is. Ma a Londoni Szimfonikusokkal rögzített fölvételeiből idézünk hármat, amelyek a mai napig a kiadó büszkeségtábláján szerepelnek. Elsőként a Vízimanó című szimfonikus költeményt játsszák. A mű 1896-ból való, és érdekes párhuzamot mutat a komponista Ruszalka című operájával, csak épp itt egy kobold énekel a Holdhoz. Dvořák káprázatos zenekari színekkel festi meg a cseh folklór burjánzó látomásait víz alatti kastélyokról és hasonlókról.

Dvořák szimfonikus költeményeinek sorában következzék a Déli boszorkány című, ugyancsak balladisztikus ihletésű szerzemény. Az ugyancsak 1896-ban keletkezett mű egy cseh mondát dolgoz föl egy nappal kísértő démonról. Története meglehetősen hajmeresztő: egy anya, abbéli félelmében, hogy a déli boszorkány elrabolja tőle, előbb eltemeti a fiát, majd ő is vele hal, hogy karjában vigye át a túlvilágra.

Kertész István és a Londoni Szimfonikusok befejezésképpen a Huszita Nyitányt játsszák. A mű 1883-ban keletkezett a Cseh Nemzeti Színház megnyitásának alkalmából.