Műsorújság

Jávor Béla: A csónak lefelé úszik Húsz évvel ezelőtt, valamikor a kilencvenes évek közepén a Pax Romana mozgalom szokásos Húsvét utáni konferencia-hetére engem is meghívott előadónak. Az esemény abban az évben Pannonhalmán zajlott, sok kedves és okos keresztény jött össze Asztrik főapát úr vendégszeretetét élvezve. Emlékszem ott mondtam el először – amelyet azóta az utóbbi években sokszor hallottam vissza – hogy korunk Európája leginkább a Római Birodalom hanyatló korszakához hasonlít. Miért? Egész Európát és Kisázsiát összefogó államalakulat, egységes és erős jogrendszer, hatalmas, a birodalmat átszövő kereskedelem, a tőke és a munkaerő szabad áramlása. S persze a rabszolgák egyre növekvő tömege, csak most nem így hívják az EU (és egész Észak által kizsákmányolt) Dél milliárdjait, akik napi 1-2 dollárból élnek (élnek?) A kultúra tobzódása mellett annak minden vadhajtása, közel- és távolkeleti vallások szignifikáns megjelenése, különféle istenek tömege, a morál teljes felőrlődése, homoszexualitás és pedofília legalitása, a tartását vesztett birodalom. Csupán egyet nem említettem még, mert akkor fel se tételeztem, hogy minden szimptóma mellett ez is már aktuális, amely 1600 éve is megvolt – s ez a barbárok beözönlése. Mielőtt bárki azt mondaná, hogy beszédem politikailag nem korrekt, hiszen e szerencsétlenek nem barbárok, megjegyzem, hogy az úgynevezett barbárok a Római birodalom romjain építették fel jól üzemelő államaikat, tehát barbárságuk csak római szemmel volt az. A legyőzöttek szemével. 2004 áprilisában a Kempinski szállodában tartott konferencián (egy hónappal EU tagságunkat megelőzően) az Európai Parlament elnöke és én tartottam előadást s felvetettem, hogy most akarunk belépni az Unióba, amikor az már egy beteg, lecsúszott clochard, pedig minden múltunk Európához fűz, a filozófia, a teológia és a gasztronómia, mind-mind Európában vált azzá, amire büszkék vagyunk, de Európa elvesztette szépségét, hanyatló Római birodalommá vált. Mégis arra buzdítottam a nobilis hallgatóságot, lépjünk be az Unióba és próbáljuk meg értelmesebbé, szebbé és vállalhatóvá tenni. Azóta 11 év telt el, Európa továbbra is rabja ideológiájának, egy tévesen értelmezett, liberalizmusnak nevezett gyökértelenségnek. Most, amikor 70 év óta a legnagyobb veszély fenyegeti Európát, felelős (felelőtlen) vezetői még mindig rabjai az ún. politikailag korrekt beszédnek, mintsem népeik érdekeit néznék. Ahogy az oroszlán kinézi, melyik állat gyenge a csordában, úgy a harmadik világ is meglátta, Európa beteg ember, elvesztette tartását, s ideje megtámadni. S valóban a mi kontinensünk képtelen arra, hogy összefogjon, hogy igazságos, és felelős párbeszédet folytasson a világ nagyobbik részével. S persze azt issza Európa, amit évszázadokon át tett a fél világ nyomorba döntésével, javai, kultúrája elvételével, a harmadik világ rabszolga sorba vetésével. (Most látom e régi brosúra ízű szövegek ennyi évtized után megtalálták valóságtartalmukat.) Lássuk be, most a világ gazdagabbik fele csak azt kapja, amit megérdemel, jönnek a barbárok és Európa oly beteg, hogy képtelen megállítani őket. Valamelyik elemző azt mondta, egy éven belül eldördülnek az első lövések. Félek, nem kell ennyi idő. Minden évben, Karácsonykor egy levelet írok barátaimnak, amely ténylegesen egy novella. 2011-ben az volt a címe: A bajai halászlé, amelyben leírtam egy kellemes bajai este történetét, nagy vendégséggel, meleg, boldog nyárral, kiegyensúlyozott barátokkal. Mígnem a szintén vendég külügyminiszter kap egy bizalmas telefont és félrevon. „Most kaptam a hírt, Marseille-t, Toulon-t, Barcelonát a hajókról megtámadták. Athént, Szalonikit, Lisszabont szintén, az ott álló hajókról csónakokkal fegyveresek szálltak partra.. A francia elnököt a nyaralójában túszul ejtették, Lampedusa szigetén robbanások vannak. Senki nem tud semmit, éjfélkor kormányülés, azonnal mennem kell” . A bajai éjféli tűzijáték után egy baráti házaspárral nem akarván befejezni a kellemes estét a vízre engedem motorcsónakomat és kihajózunk a Sugovicából a Dunára, amelyen felfelé tartunk a langyos, júliusi éjjel, mígnem elhagyva a bajai Duna-hidat ki nem fogy a benzin és a csónak elkezd lefelé csurogni a folyón. S ekkor az egyik mellékágból hatalmas, többemeletes hajó fordul ki, majd csónakok tucatjait ereszti vízre, amelyek utasai tömegével partra szállnak, s a sötétben látom, mindenkinek kezében puska s eltűnnek világító rakéták fénye mellett a parton. Lassan úszik lefelé a csónak s barátném csak annyit tud maga elé suttogni: - Uramisten, Uramisten. Ez a csónak azóta is úszik lefelé.

A Magyar Szabadidősport Szövetség ismét megrendezi vasárnap az immár hagyományos Mozgásfesztivált.Ez az esemény sokáig kizárólag a nőknek szólt, a résztvevők kérésére az utóbbi években megváltoztatták Családi Mozgásfesztiválra.

Az ENSZ-közgyűlés három éve magyar kezdeményezésre nyilvánította szeptember 5-ét a jótékonyság világnapjává. Az ötlet nem magas diplomáciai körökben született, hanem egy szekszárdi festőművésznek köszönhető. Balogh Jenőt Nikl János kérdezi.

Mi mindenre jó a muzsikálás? Hogyan fejleszti a személyiséget, és hogyan épül belőle a közösség? Miként csináljunkk kedvet gyermekünknek a zenetanuláshoz? És milyen kihívásokkal találkoznak a zenész pályát választó gyerekek? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk Monostori Gábor zongoraművésszel, zenetanárral. Ellátogattunk egy érdekes koncertre is, ahol rácsodálkozhatunk: milyen az, amikor a családi nappali alakul át hangversenyteremmé.

Hogy ki vezette az első autót Szombathelyen? Sikeres volt-e a helyi pilóta felszállási kísérlete az első városi repülősnapon? Mikor jött létre, kinek a jóvoltából az első telefonos összeköttetés Szombathely és egy távolabbi település között? Vagy éppen: milyen szándék vezette az első megyei napilap alapítóját? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a műsorban.

Dunai Tamás színművésszel beszélgetünk. (Kép forrása: www.madachszinhaz.hu)

Dramaturg: Deres Péter Hangmérnök: Horváth János, Urbán Péter, Biksza Levente Szerkesztő: E. Román Kata Zeneszerző:Laczó Zoltán Vince A zenekar: Bolla Milán, Bögös Henrietta, Cs. Nagy Tamás, Csáki András A rendező munkatársa: Poór Tünde Rendezte: Lázár Csaba

- Újra lesz BIDF! A Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál szeptember végén ismét kitárja kapuit és a tavalyi nagy siker után öt napra az Uránia és a Tesla mozikba várja a dokumentumfilmek szerelmeseit. - Az Eichmann Show. A televíziózás mérföldkövének számító 1961-es per ábrázolása, számtalan filmszakmai, médiaetikai és történelmi kételytől támogatva. - Mátyássy Áron rendező új filmje hamarosan a hazai mozikba kerül. A Víkend forgatásáról és műfaji besorolásáról beszélgetünk a direktorral.

1. A Kassák Múzeum szeptember 17–19. között nemzetközi konferenciát rendez Local Contexts / International Networks – Avant-Garde Magazines in Central Europe (1910–1935) címmel, amely a közép-kelet-európai történeti avantgárd folyóiratait állítja középpontba. Dobó Gábor irodalomtörténésszel, a múzeum munkatársával Pécsi Krisztina beszélget. 2. Vendégünk Smohay András, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója, akivel a múzeum kiállításairól, a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjtemény eseményeiről, az Okosmúzeum fejlesztéséről, a Magyar Királyok és Székesfehérvár című tudományos konferenciasorozat újabb tanácskozásáról, valamint a békebeli Szent István Porter Sör megújulásáról beszélget Sallai Éva.

Mi mindenre jó a muzsikálás? Hogyan fejleszti a személyiséget, és hogyan épül belőle a közösség? Miként csináljunkk kedvet gyermekünknek a zenetanuláshoz? És milyen kihívásokkal találkoznak a zenész pályát választó gyerekek? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk Monostori Gábor zongoraművésszel, zenetanárral. Ellátogattunk egy érdekes koncertre is, ahol rácsodálkozhatunk: milyen az, amikor a családi nappali alakul át hangversenyteremmé.

Paul Claudel: A Lélek és a Víz

Jávor Béla: A csónak lefelé úszik Húsz évvel ezelőtt, valamikor a kilencvenes évek közepén a Pax Romana mozgalom szokásos Húsvét utáni konferencia-hetére engem is meghívott előadónak. Az esemény abban az évben Pannonhalmán zajlott, sok kedves és okos keresztény jött össze Asztrik főapát úr vendégszeretetét élvezve. Emlékszem ott mondtam el először – amelyet azóta az utóbbi években sokszor hallottam vissza – hogy korunk Európája leginkább a Római Birodalom hanyatló korszakához hasonlít. Miért? Egész Európát és Kisázsiát összefogó államalakulat, egységes és erős jogrendszer, hatalmas, a birodalmat átszövő kereskedelem, a tőke és a munkaerő szabad áramlása. S persze a rabszolgák egyre növekvő tömege, csak most nem így hívják az EU (és egész Észak által kizsákmányolt) Dél milliárdjait, akik napi 1-2 dollárból élnek (élnek?) A kultúra tobzódása mellett annak minden vadhajtása, közel- és távolkeleti vallások szignifikáns megjelenése, különféle istenek tömege, a morál teljes felőrlődése, homoszexualitás és pedofília legalitása, a tartását vesztett birodalom. Csupán egyet nem említettem még, mert akkor fel se tételeztem, hogy minden szimptóma mellett ez is már aktuális, amely 1600 éve is megvolt – s ez a barbárok beözönlése. Mielőtt bárki azt mondaná, hogy beszédem politikailag nem korrekt, hiszen e szerencsétlenek nem barbárok, megjegyzem, hogy az úgynevezett barbárok a Római birodalom romjain építették fel jól üzemelő államaikat, tehát barbárságuk csak római szemmel volt az. A legyőzöttek szemével. 2004 áprilisában a Kempinski szállodában tartott konferencián (egy hónappal EU tagságunkat megelőzően) az Európai Parlament elnöke és én tartottam előadást s felvetettem, hogy most akarunk belépni az Unióba, amikor az már egy beteg, lecsúszott clochard, pedig minden múltunk Európához fűz, a filozófia, a teológia és a gasztronómia, mind-mind Európában vált azzá, amire büszkék vagyunk, de Európa elvesztette szépségét, hanyatló Római birodalommá vált. Mégis arra buzdítottam a nobilis hallgatóságot, lépjünk be az Unióba és próbáljuk meg értelmesebbé, szebbé és vállalhatóvá tenni. Azóta 11 év telt el, Európa továbbra is rabja ideológiájának, egy tévesen értelmezett, liberalizmusnak nevezett gyökértelenségnek. Most, amikor 70 év óta a legnagyobb veszély fenyegeti Európát, felelős (felelőtlen) vezetői még mindig rabjai az ún. politikailag korrekt beszédnek, mintsem népeik érdekeit néznék. Ahogy az oroszlán kinézi, melyik állat gyenge a csordában, úgy a harmadik világ is meglátta, Európa beteg ember, elvesztette tartását, s ideje megtámadni. S valóban a mi kontinensünk képtelen arra, hogy összefogjon, hogy igazságos, és felelős párbeszédet folytasson a világ nagyobbik részével. S persze azt issza Európa, amit évszázadokon át tett a fél világ nyomorba döntésével, javai, kultúrája elvételével, a harmadik világ rabszolga sorba vetésével. (Most látom e régi brosúra ízű szövegek ennyi évtized után megtalálták valóságtartalmukat.) Lássuk be, most a világ gazdagabbik fele csak azt kapja, amit megérdemel, jönnek a barbárok és Európa oly beteg, hogy képtelen megállítani őket. Valamelyik elemző azt mondta, egy éven belül eldördülnek az első lövések. Félek, nem kell ennyi idő. Minden évben, Karácsonykor egy levelet írok barátaimnak, amely ténylegesen egy novella. 2011-ben az volt a címe: A bajai halászlé, amelyben leírtam egy kellemes bajai este történetét, nagy vendégséggel, meleg, boldog nyárral, kiegyensúlyozott barátokkal. Mígnem a szintén vendég külügyminiszter kap egy bizalmas telefont és félrevon. „Most kaptam a hírt, Marseille-t, Toulon-t, Barcelonát a hajókról megtámadták. Athént, Szalonikit, Lisszabont szintén, az ott álló hajókról csónakokkal fegyveresek szálltak partra.. A francia elnököt a nyaralójában túszul ejtették, Lampedusa szigetén robbanások vannak. Senki nem tud semmit, éjfélkor kormányülés, azonnal mennem kell” . A bajai éjféli tűzijáték után egy baráti házaspárral nem akarván befejezni a kellemes estét a vízre engedem motorcsónakomat és kihajózunk a Sugovicából a Dunára, amelyen felfelé tartunk a langyos, júliusi éjjel, mígnem elhagyva a bajai Duna-hidat ki nem fogy a benzin és a csónak elkezd lefelé csurogni a folyón. S ekkor az egyik mellékágból hatalmas, többemeletes hajó fordul ki, majd csónakok tucatjait ereszti vízre, amelyek utasai tömegével partra szállnak, s a sötétben látom, mindenkinek kezében puska s eltűnnek világító rakéták fénye mellett a parton. Lassan úszik lefelé a csónak s barátném csak annyit tud maga elé suttogni: - Uramisten, Uramisten. Ez a csónak azóta is úszik lefelé.

Báró Orczy Emma 15 éves koráig nem beszélt azon a nyelven, amelyen később sikeres író lett. Szülei emigráltak, így került fiatal leányként Nagy-Britanniába, ahol zenét és festészetet tanult. Angol férjével meglehetős szegénységben éltek, ezért aztán Emmuska "nyomorenyhítő akcióként" fordítani és írni kezdett. A tündérmesébe illő karrier további állomásairól a beszélgetésből értesülhetnek. A műsor vendégének kiemelt kutatási területe a nőírók/írónők szerepe az irodalomban. A baronesz pályája kultúrhistóriai szempontból is jelentős, hiszen hölgyként érvényesült egy férfiközpontú világban, nem az anyanyelvén lett elismert író, továbbá mindvégig sikeresen egyensúlyozott a bestseller és a magas irodalom közötti kényes határterületen. Ezt az írói képességet Babits Mihály és Szerb Antal is méltányolta.

Dramaturg: Deres Péter Hangmérnök: Horváth János, Urbán Péter, Biksza Levente Szerkesztő: E. Román Kata Zeneszerző:Laczó Zoltán Vince A zenekar: Bolla Milán, Bögös Henrietta, Cs. Nagy Tamás, Csáki András A rendező munkatársa: Poór Tünde Rendezte: Lázár Csaba

1. A Kassák Múzeum szeptember 17–19. között nemzetközi konferenciát rendez Local Contexts / International Networks – Avant-Garde Magazines in Central Europe (1910–1935) címmel, amely a közép-kelet-európai történeti avantgárd folyóiratait állítja középpontba. Dobó Gábor irodalomtörténésszel, a múzeum munkatársával Pécsi Krisztina beszélget. 2. Vendégünk Smohay András, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója, akivel a múzeum kiállításairól, a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjtemény eseményeiről, az Okosmúzeum fejlesztéséről, a Magyar Királyok és Székesfehérvár című tudományos konferenciasorozat újabb tanácskozásáról, valamint a békebeli Szent István Porter Sör megújulásáról beszélget Sallai Éva.

1-4. Köszöntjük a Zenei Kincsestár kedves hallgatóit a régiek zenei örömeit felidéző félóránkban. Jean-Pierre Rampal és művésztársai ma német földre kalauzolnak bennünket, egyúttal azt is bizonyítva, milyen divatja volt a barokk idején a furulya és a fuvola társításának. Első szerzőnk az 1697 és 1773 között élt Johann Joachim Quantz, aki fuvolaművészi és komponista tevékenysége mellett az első terjedelmes fuvolaiskola szerzőjeként ismeretes. Ebbéli minőségében máig megfontolandó tanácsokkal látja el a barokk szerzemények megszólaltatóit, amennyiben az egyes tételfajták hiteles megszólaltatására, kellemdús muzsikálásra törekszenek. Quantz előbb a lengyel udvarban volt muzsikus, majd elvégezvén Zelenka és Fux iskoláját, Gasparini növendékéül szegődött Itáliában. Később Händel oldalán találjuk Londonban, hogy mindeme tanulóévek gyümölcseként Párizsban már saját szerzeményekkel lépjen a nyilvánosság elé 1726-ban. Hol is folytathatná pályáját egy Európa-hírű fuvolás, ha nem a porosz Nagy Frigyes udvarában, ahol gáláns díjazás mellett császári fuvolatanár és háziszerző. 300 fuvolaversenye és 200 kamaraműve pedig a gáláns stílus iskolapéldái. C-dúr szonátáját Jean-Pierre Rampal, Mario Duschenes és Robert Veyron-Lacroix adja elő fuvolán, furulyán és csembalón. 5-8. Imént említett fuvolaiskolájában Quantz rendre példaképül állítja a muzsikusok elé honfitársát, Telemannt, mint aki mestere az ellenpontnak, franciásabb nyitányokat szerez a franciáknál, és művészete tökéletesen szerkesztett kamaraművekben csúcsosodik ki. Most Telemann olasz stílben fogantatott furulya- és fuvolaszólóra szerzett, e-moll kettősversenye hangzik föl Jean-Pierre Rampal, Mario Duschenes és Jean-Marie Leclaire együttesének előadásában, Jean-Francois Paillard vezényletével.