Pillangó.
Móricz Zsigmond regényéből Szatmári Attila olvas föl.
Készítette: Horváth János hangmérnök, Dévény Mária zenei szerkesztő, E. Román Kata dramaturg-szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna rendező. (15/10.)
Belső László csaldi vállalkozóozását a homoktövis-termesztésre alapozta. A Töviskert gazdaság Zala megyében, Gutorfölde határában terül el.
Burgonyát, almát és lisztet kaphattak a Vas és Zala megyei rászorulók a karitasz jóvoltából.
A magyar kormány megvétózza az EU-s költségvetést és a helyreállítási alapot. Huber Szebasztián politikai elemző véleményét hallják:
Az egyházi szeretetszolgálatokra és az idén 90 éves Katolikus Karitászra 2020-ban nagyobb teher hárul, mint korábban bármikor – többek között ez szerepel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelében, amelyet a hívek felé intézett Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva. Écsy Gáborral, a karitász országos igazgatójával beszélgetünk.
A vörösiszap-katasztrófa hosszútávú, komplex hatásvizsgálatának eredményeiről tartott beszámolót a Vörösiszap-kutatás 2020 Kutatócsoport. Bartal Anna Mária szociológussal Kozák Annamária beszélget.
A Gyermekjogi egyezmény egy olyan nemzetközi megállapodás, amely szerint a gyermekjogok minden 18 év alatti embert megilletnek. A gyermekjogi világnap kapcsán Harcsa Tiborné nyugdíjas óvónővel, az Óvodamúzeum létrehozójával beszélgetünk a kisgyermekek jogairól.
Ünnepi ajándékkönyvcsomag több ezer nagycsaládnak. Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületnek elnöke mondja el a részleteket.
November 16-a a Tolerancia Világnapja. Ennek kapcsán Baracsi Katalin családjogásszal beszélgetünk.
A Tudomány Ünnepéről Csíkos Csabát, az ELTE Tanító és Óvónőképző Kar oktatási dékánhelyettesét kérdeztük.
Végezetül a múltba tekintünk vissza: 1919. november 16-án vonult be Budapestre az általa szervezett Nemzeti Hadsereg élén Horthy Miklós. Azokról az időkről beszélgetünk Salamon Konrád történésszel.
szerkesztő: Gadácsi János
zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Az ősz a kirándulások ideje. A novemberi napsütésben káprázatosak a természet színei. Ha nem esik, sokan járják ilyenkor az Országos Kék Túra útvonalait, hazánk legszebb tájain barangolva. Az előd, az Országos Kék Út volt, melyen 1938-ban, az évforduló tiszteletére rendezték a Szent István vándorlást. A jelvényszerző túramozgalom az 1950-es években indult. Ma, az országon körbe vezető három útvonal, a Kék kör teljes hossza 2500 kilométer. Gyalogosan járva a vidéket egészen más élményekkel gazdagodhatunk, mintha kocsival vagy vonattal mennénk. Ezt aki személyesen még nem tapasztalta, Rockenbauer Pál filmjeiből megtudhatja.
Vendégünk a stúdióban Németh Csaba, az Országos Természetjáró Szövetség szakmai vezetője.
A karácsonyi előkészületek négyhetes időszaka az advent, a csendes várakozás, reménykedés, befelé fordulás napjai. A népi világban a közösségi élet azonban természetesen ilyenkor sem szünetelt, hiszen ebben az időszakban szerveződtek, készültek fel a betlehemesek, a kántálók és egyéb karácsonyi játékok előadói. A Hagyományok Háza idei rajzpályázatának témája a téli házaló népszokások, melyekről Legeza Márta néprajzos munkatárssal beszélgetünk.
A nyolcvanas évek végét, s a kilencvenes évek legelejét jelenítette meg a Magyar Nemzeti Múzeum Közös Időnk ’89-90 című időszaki kiállítása. A rendszerváltoztatás éveit személyes történeteken és tárgyakon keresztül megelevenítő tárlat visszarepíti a látogatót a 30 évvel ezelőtti Magyarországra, sőt az akkori erdélyi, vagy épp lengyel vonatkozások is helyet kaptak a kiállításban. A koronavírus járvány miatti korlátozások idén másodízben sújtják a tárlatot, de időközben a múzeum a Közös Időnket újrarendezve elérhetővé tette a virtuális térben, amihez a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma szolgáltatja a virtuális hátteret. Ebben a változatban igényesen elkészült vizuális és akusztikus barangolásban tekinthetjük meg a kiállításra került gyűjtést, míg a befogadói élményt a korszakot megjelenítő videók és hanganyagok, valamint a tablók narrációja is segíti. Ehhez nyújtunk kedvcsinálót.
Autentikus magyar és balkáni népzenéből, valamint Weöres Sándor verseire komponált dallamokból született meg a Bahorka Társulat első nagylemeze, a Pletykázó Asszonyok, mely a Fonó Budai Zeneház 25. évfordulós lemezanyagának egy gyönyörű darabja. Erről az albumról hallunk műsorunkban részletet, vendégünk pedig Horváth Sára Nina, az együttes egyik alapító tagja.
Benedek Elek: Feketeország
Felolvassa: Kristán Attila
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
A vasárnap muzsikusa, napjaink egyik legfoglalkoztatottabb zongoraművésze, a norvég Leif Ove Andsnes Schubert utolsó szonátáit tartalmazó albumáról ma a 959-es jegyzékszámú, A-dúr szonátát halljuk. Noha Schubert utolsó előtti szonátája – fényes alaphangnemének dacára – márványsúlyú zenei gondolatokkal birkózik a kezdőtételben, a zenei folyamat előrehaladtával ez a Beethovenre utaló hang mindinkább átadja helyét a dalszerű, mi több: a könnyeket könnyedségre váltó tónusnak. A lassútétel szelíd panaszára kifejezetten játszi Scherzo hoz vigaszt. A zárótétel magával ragadó témája olyan üde, hogy Mozart-rondónak is beillenék. Mindennek eredményeképpen olyasféle érzés alakul ki a hallgatóban, mint amikor egy hatalmas tölgyfa váratlanul akácvirágokba borul. Íme Schubert, akit a nagyszabású formák világában is hatalmába kerít a sebezhetőség, a törékenység és az őszinte érzelmesség.
Schubert A-dúr szonátája után Leif Ove Andsnes Robert Schumann Lisztnek dedikált, 17-es opusszámú, C-dúr fantáziájának zárótételét játssza.
közvetítés Dunavarsányból a Szent Kereszt Felmagasztalása templomból.
A szentmisét bemutatja Kis R.Sándor plébános.
Orgonán kísér Hella Csaba.
Közreműködik a gitáros énekkar
Szerkesztő: Pál Amanda
Ruzsányi Dániel, Zabrakadabra
Cukrászat cukor nélkül, tej és fehér liszt nélkül ... mégis, a csupa gyümölcs,csokoládés torták mind küllemre, mind ízre felveszik a versenyt hagyományos testvéreikkel. Ruzsányi Dániellel, A Zabrakadabra cukrászműhely egyik vezetőjével beszélgettünk.
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
„Születtem pedig, hajh, 1877. november hó 22. napján Szilágy megye Érmindszent községében, a régi Közép-Szolnok vármegyének Szatmárral határos érmelléki kis falujában” - írja önéletrajzában Ady Endre. Az időpont 1913 szeptembere, se ekkor még igaz a zárósor: „természetes, bár kissé szomorú, hogy igazában otthonom, lakásom nincs is.” Ady-képe viszont mindenkinek van. S nem pusztán az egykor a bankjegyeken is megtalálható portréról van szó, hanem arról, ami az egyénben, közösségben a művek, a pálya, a sors, a fotók és a megmaradt tárgyak ismerete után leszüremkedik. Arról, amiről aztán mítoszok is kerekedhetnek, amit az iskolai és más interpretációk alakíthatnak, és amit egyesek akár ki is sajátíthatnak maguknak.
A műsor mai vendége Hegyi Katalin, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmuzeológusa.
Képek: Tárgyak az Ady-gyűjteményekből (a beszélgetésben is említett kalap, köszöntő-szalag és csónakos fejfa) /Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum/
Vasárnapi novella
Babits Mihály: Űzd ki vasvillával
Felolvassa: Dunai Tamás
Tömörkény István: Bocsánat
Felolvassa: Kubik Anna
A műsort Horváth János hangmérnök,
Dévény Mária zenei szerkesztő és
Sárospataki Zsuzsanna rendező készítette.
Legkedvesebb szerkesztőim kedvenc zenéiből válogatunk. Sorozatunk első két vendége Fazekas Gyöngyvér és Kövér Tamás. A beszélgetőtárs Máry Szabó Eszter.
anyanyelvi műsor
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A digitális oktatásra való átállásról tartott szakmai konferenciát a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége. Az online konferencia egyik előadója, Paveszka Dóra gyógypedagógus, logopédus, aki az Öveges Középiskola részképesség-zavaros diákjaival megtartott órák tapasztalatairól mesél.
H. Tóth Tibor nyelvész mai jegyzetében a miben vagy miből van hiány helyes használatára hívja fel a figyelmünket.
Nyelvi játék.
Az EU és a katolikus egyház közötti együttműködés szervezete, a COMECE idén negyven éves. A testület működéséről Cserháti Ferenc püspökkel beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Bálint Ágnes: Megint Mazsola
Felolvassa: Für Anikó
A felvétel a Kossuth és a Mojzer Kiadó gondozásában jelent meg, 2007-ben.
Rendezte: Magos György
Szerkesztő: Varga Andrea
(6/4.)
Üzenőfüzet
Szerkesztő: Sallai Éva
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Műsorunk tartalmából:
- A Kormány 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről döntések szerint:„A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. Az iskolák a középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működnek.”
Dr. Nánay Mihályt, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökét, az Óbudai Árpád Gimnázium történelem-földrajz szakos tanárát a digitális oktatás középiskolákban történő megvalósításának lehetséges módszereiről kérdeztük.
- Dr. Gloviczki Zoltán, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora a főiskola alap- és mesterképzéseiről, a továbbképzési lehetőségekről tájékoztatja hallgatóinkat.
- Dr. Bardócz Zsuzsanna biokémikus, a táplálkozástudomány professzora, az immunrendszer egészséges táplálkozással történő erősítésére hívja fel hallgatóink figyelmét.
- Simon András grafikusművésszel alkotásairól és ars poeticájáról beszélgettünk.
- Ma is meghallgathatják Korzenszky Richárd jegyzetét.