Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Michael Donhauser versét Szijj Ferenc fordításában és Seress Zoltán előadásában hallhatják.
» bővebben...
0:10
vallási műsorok
Raniero Cantalamessa: A karácsony misztériuma című könyvből Varga László atya olvas fel. (24/8.)
» bővebben...
0:30
irodalmi és versműsorok
Gárdonyi Géza: Ida regénye Felolvassa: Soleczki Janka Zenei szerkesztő: Dévény Mária Szerkesztő-rendező: Tar Éva (30/5.)
» bővebben...
1:00
egyéb közéleti műsorok
Hahner Péter történész Szerkesztő: Nagy György András Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Szakmailag nyugodtan nevezhetné sikeresnek a 2020-as esztendőt Hahner Péter. Például az idén ősszel alakult Rubicon Intézet főigazgatója lett, s az ugyanilyen nevet viselő folyóiratban publikált írásait egy nemrég megjelent kötet foglalja egybe. A történész persze már számos könyvet maga mögött tudhat: megírta például A nagy francia forradalom kisenciklopédiáját, Az Egyesült Államok elnökeit, Hatalmasok gyermekkorát, vagy Magyarország szerencséjét. Nemcsak a témagazdagság jellemző rá, hanem az imeretterjesztő hevület és nem mellesleg a tévhitek állandó cáfolata. Olykor humorát is engedi megvillani.Témánk tehát: a Világtörténelmi kaleidoszkóp magyar szemmel - és persze még sok minden más. Kép: Egy szerző, egy könyv és a kötet tartalma
1:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
2:00
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
3:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
4:00
egyéb műsorok
Szerkesztő: Pál Amanda Paár Ádám történész -politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa
Ha az amerikai kontinens északi fele egy egységes szövetségi állam, akkor hogyhogy a dél részen nem alakult ki hasonló? Milyen elképzelések voltak az egységesítésre és milyen kihívásokkal nézett volna szembe ez a hatalmas ország? Egyebek mellett erről is beszélgettünk Paár Ádámmal.
4:30
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Radnóti László
» bővebben...
5:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
6:00
6:01
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:15
vallási műsorok
Raniero Cantalamessa: A karácsony misztériuma című könyvből Varga László atya olvas fel. (24/9.)
» bővebben...
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Jámbor Balázs
» bővebben...
6:52
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
» bővebben...
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, sport, műsorajánló
» bővebben...
7:50
publicisztika
Jánosi Dalma olvassa fel írását
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:08
aktuális és hírműsorok
A vatikáni diplomáciában jelenleg mindössze 3 magyar pap teljesít szolgálatot. Közülük az egyik Mons. Lengyel Ervin Irakban szolgáló nunciatúrai titkár. Rádiónk Úton, útfélen című szilveszteri beszélgetésében hallhatnak korábbi pályafutásáról és jelenlegi szolgálatáról, valamint a közelgő iraki pápalátogatásról; Reggeli riportunkban pedig Tóth János András bevezetésképpen arról kérdezi Ervin atyát, hogy hogyan ébredt fel benne a papi hivatás.
8:17
szolgáltató és életviteli műsorok
egyházi programajánló Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
8:23
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:42
egyéb közéleti műsorok
Táruljon fel csodálatos világunk! Érdekességek, színes hírek, újdonságok a Föld minden tájáról.
» bővebben...
8:52
aktuális és hírműsorok
napi interjú A szentírás, a szentbeszéd ad-e lehetőséget a humorra?
Pákozdi István plébánost Szerdahelyi Csongor kérdezi.
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Szerkesztő: Nagy György András Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Topogó kopogók – Flamencóra magyar! Porondon a porond – Micsoda cirkusz! Két kerék egy kiállítás – Ez bizony elgurult!
2020 egészen biztosan nem az állandóság éve lesz, ám a Változatlanság hullámhossza c. táncszínházi előadás az esztendő termése. Szepes Mária eredeti regénye azonban a kiútkeresésként is felfogható. Egyrészt azzal, hogy a 80-as évek társadalmi kényszerében a szerző a tudományos-fantasztikus formát választotta a megjelenés érdekében. Másrészt, hogy örökérvényű problémákat, sorskérdéseket mutat fel - a lélek kavargását; ahogy már magában a darabban a szöveg, a zene és a mozgás vibrál együtt - talán a megoldást is megmutatva. Bucsás Györgyi élete állócsillagának a kimeríthetetlenül változatosnak tartott flamencót választotta. 2020. a szó szerinti értelemben vett cirkusz jegyében is indult. A porond művészei a budapesti nemzetközi fesztiválon még minden további nélkül összemérhették tudásukat, ráadásul a nézők magyar sikernek örülhettek. Tóth János András hangulatidéző helyszíni felvételén először a zsűri egyik tagját, a Cirkusz Világszövetség Ügyvezető igazgatóját, Mata Zsuzsannát hallják még a döntő előtt; majd a díjátadó gálán Fekete Péter kulturális államtitkárt, aki a szakma megújításáért is felel. Természetesen nem maradhat ki a nyilatkozók sorából maga az aranydíjas nyertes, azaz ifjabb Richter József sem, aki feleségével- egyben fellépő partnetével – együtt kapta az elismerést. 2020. - akárhogy táncoljuk is körbe, akármilyen bűvésztrükköt is vetnénk be – végül mégiscsak a nem vagy másként megvalósuló kulturális és sportrendezvények éve is lett. Például a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny magyarországi rajtjához kapcsolódóan egy nagyszabású sportágtörténeti kiállítást terveztek. Gyarmathy Dóra még akkor kereste meg a szervezőket, amikor úgy tűnt, hogy teljes erővel taposhatják a pedált céljuk felé. A féket nem ők húzták be. Az első kérdés azonban természetesen az volt, hogy is kerülne a bringa a Budapesti Történeti Múzeumba. A választ az egyik kurátor, Perényi Roland fogalmazta meg. Kép: "Rubia Flamenca"
9:30
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Szélcsend - búcsúzik az esztendő Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsanna Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Búcsúzik az esztendő, ezúttal olyan nagyon nem sajnáljuk...Sőt, reméljük, magunk mögött hagyjuk a pánrosszat, a pándémiát is. Búcsúzik a költő is, eljárt az idő, emlékeit a szépséges múlt vizében fürdeti. A Nap Kiadó bocsátotta útjára Ágh István Szélcsend c. verskötetét, amelyből, -búcsú ide vagy oda - úgy tör föl az életes költészet, mint forró gyógyvíz a föld alól. Ágh István a költészet erejével, hatalmával száll szembe a koronavírussal is...
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:04
aktuális és hírműsorok
szombathelyi összeállítás Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete kiterjedt feladatköréről, az idei kihívásokról és az intézményi fejlesztésekről Vigné Horváth Ilona igazgatóval beszélgetünk.
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom E. T. A. Hoffmann: Diótörő Felolvassa Gubás Gabi Hangmérnök: Cornides Tamás Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rádióra alkalmazta és rendezte: Varga Andrea (5/4.)
» bővebben...
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
egyéb közéleti műsorok
Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára Beszélgetőtárs: Mons. Lengyel Ervin iraki nunciatúrai titkár, ügyvivő
A vatikáni diplomáciában jelenleg mindössze 3 magyar pap teljesít szolgálatot. Közülük az egyik Mons. Lengyel Ervin Irakban szolgáló nunciatúrai titkár. Rádiónk Reggeli riportjában arról kérdeztük Ervin atyát, hogy hogyan ébredt fel benne a papi hivatás, jelen beszélgetésünkben pedig korábbi és jelenlegi szolgálati helyeiről, élményeiről, valamint a közelgő iraki pápalátogatásról beszélgetünk.
11:30
zenei műsorok
Jutalomjáték. Tóth Gábor füzéri plébánossal beszélget a szerkesztő: Máry Szabó Eszter. "Lelki erőleves". "Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2. Timóteus 1:7) Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
zenei közelkép Műsorvezető: Magyar Kornél
» bővebben...
12:45
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Szerkesztő: Csuth Judit
Az év utolsó napján olyan hazai felvételekből válogatunk, melyek idén jelentek meg. Takáts Eszter, VENI és a Subtones együttes dalai várják a hallgatókat.
13:30
irodalmi és versműsorok
Az ember melegségre vágyik Örkény István írásaiból Lázár Csaba olvas fel. Hangmester: Fülöp Csaba Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Az elhangzó novellák: Ki mit tud? - Életben maradni - A törzsvendég - Az ember melegségre vágyik
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb műsorok
Szerkesztő: Pál Amanda Paár Ádám történész -politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa
Ha az amerikai kontinens északi fele egy egységes szövetségi állam, akkor hogyhogy a dél részen nem alakult ki hasonló? Milyen elképzelések voltak az egységesítésre és milyen kihívásokkal nézett volna szembe ez a hatalmas ország? Egyebek mellett erről is beszélgettünk Paár Ádámmal.
15:30
aktuális és hírműsorok
- Tévén közvetítik a Petőfi Szilvesztert, a szerzővel egy napon született gyerekek egyedi kötetet kapnak. - Több milliós beruházások zajlottak Újteleken idén. - Továbbra is Debrecenben a legdrágábbak az ingatlanárak. - Általános iskolát épít Józsában a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye.
» bővebben...
16:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
16:04
portré- és riportműsorok
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből Közi Horváth József: Hittel és felelősséggel, gondolatok egy pap, politikus, író tollából címmel megjelent kötetről Szalai Viktor beszél. II/2.rész Szerkesztő: Soós Viktor Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
16:30
zenei műsorok
Sztárok és történetek Bradányi Ivánnal
» bővebben...
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
portré- és riportműsorok
A csönd éve - avagy a múzsák elhalkulása: 2020 Szerkesztő: Zanati Zsófia
Ez a csönd éve volt. Ebben az esztendőben, amely valamennyiünket próbára tett, ha elhallgatni nem is, de elhalkulni éreztük a múzsákat. Januárban még együtt örülhettünk Daróczi Csabával a világ legjobb természetfotósával , hiszen az 50 esztendős tanár és művész tavaly ilyenkorra letarolta a természetfotós pályázatok mezőnyét, egészen elképesztő sikert aratva. Március 15-én az első döbbenet után egyre többen költöztek be a virtuális térbe: Huzella Péter szobafogság koncertjeit egyaránt várták a szülők és a gyerekek. A színházi bársonyfüggönyöket csak emlékezésekben tudtuk elhúzni Jánoskuti Márta Kossut- díjas jelmeztervezővel. Cakó Ferenc, a világhírű homokanimátor nagyszabású életmű-kiállításra készült -végül szűk körben ünnepelte novemberi kerek születésnapját. 80 esztendejét töltötte be a hazai reklámfotózás nagymestere Tóth József Füles, aki briliáns portrésorozatát a World Press fotó kísérőkiállításaként tárhatta elénk. A Magyar Művészet élő legendáival készült beszélgetésekből szemezgetünk most, a zenét Keceli Zsuzsa választotta. (fotók facebook : Cakó Ferenc, Huzella Péter, Jánoskuti Márta (MMA) , Daróczi Csaba : NaturArt-Egressy Rita)
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Mi várhat ránk 2021-ben? Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Régi beidegződés a gondolkozásunkban, hogy bizonyos számoknak, fordulópontoknak, napoknak különös jelentőséget tulajdonítunk az életünkben. Ilyen az Újév is, amely magában hordozza a régi lezárásának, és valami új kezdetének a lehetőségét. 2020-ban válságok, járványokozta betegségek, kényszerítették rá minket, hogy alkalmazkodjunk egy számunkra új valósághoz. Visszatekintve az elmúlt évre biztosan vannak azonban dolgok, amik jól sikerültek, ami az elmúlt évből kellemes emlékként maradnak ránk. Mint minden évnek 2020-nak is volt tanulsága, jó és rossz egyaránt. A jövő évre vonatkozóan azonban számos kérdés merül fel bennünk. Miről fog szólni 2021-es év? Tornyai Gábor családterapeuta, lelkipásztorral kerestük a választ, milyen tervekkel induljunk el az új esztendőbe, hogy a legtöbbet fejlődjünk és tudjunk előre lépni a következő évben is.
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Jámbor Balázs
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom E. T. A. Hoffmann: Diótörő Felolvassa Gubás Gabi Hangmérnök: Cornides Tamás Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rádióra alkalmazta és rendezte: Varga Andrea (5/4.)
» bővebben...
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Szerkesztő: Szabó András
» bővebben...
20:17
publicisztika
Jánosi Dalma olvassa fel írását
» bővebben...
20:27
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:30
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Szerkesztő: Nagy György András Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Topogó kopogók – Flamencóra magyar! Porondon a porond – Micsoda cirkusz! Két kerék egy kiállítás – Ez bizony elgurult!
2020 egészen biztosan nem az állandóság éve lesz, ám a Változatlanság hullámhossza c. táncszínházi előadás az esztendő termése. Szepes Mária eredeti regénye azonban a kiútkeresésként is felfogható. Egyrészt azzal, hogy a 80-as évek társadalmi kényszerében a szerző a tudományos-fantasztikus formát választotta a megjelenés érdekében. Másrészt, hogy örökérvényű problémákat, sorskérdéseket mutat fel - a lélek kavargását; ahogy már magában a darabban a szöveg, a zene és a mozgás vibrál együtt - talán a megoldást is megmutatva. Bucsás Györgyi élete állócsillagának a kimeríthetetlenül változatosnak tartott flamencót választotta. 2020. a szó szerinti értelemben vett cirkusz jegyében is indult. A porond művészei a budapesti nemzetközi fesztiválon még minden további nélkül összemérhették tudásukat, ráadásul a nézők magyar sikernek örülhettek. Tóth János András hangulatidéző helyszíni felvételén először a zsűri egyik tagját, a Cirkusz Világszövetség Ügyvezető igazgatóját, Mata Zsuzsannát hallják még a döntő előtt; majd a díjátadó gálán Fekete Péter kulturális államtitkárt, aki a szakma megújításáért is felel. Természetesen nem maradhat ki a nyilatkozók sorából maga az aranydíjas nyertes, azaz ifjabb Richter József sem, aki feleségével- egyben fellépő partnetével – együtt kapta az elismerést. 2020. - akárhogy táncoljuk is körbe, akármilyen bűvésztrükköt is vetnénk be – végül mégiscsak a nem vagy másként megvalósuló kulturális és sportrendezvények éve is lett. Például a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny magyarországi rajtjához kapcsolódóan egy nagyszabású sportágtörténeti kiállítást terveztek. Gyarmathy Dóra még akkor kereste meg a szervezőket, amikor úgy tűnt, hogy teljes erővel taposhatják a pedált céljuk felé. A féket nem ők húzták be. Az első kérdés azonban természetesen az volt, hogy is kerülne a bringa a Budapesti Történeti Múzeumba. A választ az egyik kurátor, Perényi Roland fogalmazta meg. Kép: "Rubia Flamenca"
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
egyéb műsorok
Mennyei derű Dér Katalin előadása Szerkesztő: Kékesi Enikő Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
21:50
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
22:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:04
portré- és riportműsorok
A csönd éve - avagy a múzsák elhalkulása: 2020 Szerkesztő: Zanati Zsófia
Ez a csönd éve volt. Ebben az esztendőben, amely valamennyiünket próbára tett, ha elhallgatni nem is, de elhalkulni éreztük a múzsákat. Januárban még együtt örülhettünk Daróczi Csabával a világ legjobb természetfotósával , hiszen az 50 esztendős tanár és művész tavaly ilyenkorra letarolta a természetfotós pályázatok mezőnyét, egészen elképesztő sikert aratva. Március 15-én az első döbbenet után egyre többen költöztek be a virtuális térbe: Huzella Péter szobafogság koncertjeit egyaránt várták a szülők és a gyerekek. A színházi bársonyfüggönyöket csak emlékezésekben tudtuk elhúzni Jánoskuti Márta Kossut- díjas jelmeztervezővel. Cakó Ferenc, a világhírű homokanimátor nagyszabású életmű-kiállításra készült -végül szűk körben ünnepelte novemberi kerek születésnapját. 80 esztendejét töltötte be a hazai reklámfotózás nagymestere Tóth József Füles, aki briliáns portrésorozatát a World Press fotó kísérőkiállításaként tárhatta elénk. A Magyar Művészet élő legendáival készült beszélgetésekből szemezgetünk most, a zenét Keceli Zsuzsa választotta. (fotók facebook : Cakó Ferenc, Huzella Péter, Jánoskuti Márta (MMA) , Daróczi Csaba : NaturArt-Egressy Rita)
23:00
irodalmi és versműsorok
Az ember melegségre vágyik Örkény István írásaiból Lázár Csaba olvas fel. Hangmester: Fülöp Csaba Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Az elhangzó novellák: Ki mit tud? - Életben maradni - A törzsvendég - Az ember melegségre vágyik
23:30
zenei műsorok
Johann Strauss: A denevér Szerkesztő: Szakács Emese
Az átpezsgőzött éjszakáról szóló operett részleteit Házy Erzsébet, László Margit, Szőnyi Ferenc, Kozma Lajos és Melis György tolmácsolja. Közreműködik a Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara Lehel György vezényletével.