1-4. Különös a Haydn-szimfóniák megnevezésének eredete. Némelyik elnevezés még az imitatív barokk programzene hagyományaihoz kötődik. Ahogyan a „Tengeri vihar”, „Az éj” vagy „A négy évszak” szerzője, Vivaldi, olykor Haydn is ábrázoló felfogást követett komponáláskor. Így születtek Napszak-szimfóniái, vagy a Medve és a Tyúk címet viselő opuszok – nem is szólva a Búcsú-szimfóniáról, amelynek előadói nem csupán zenei eszközök révén, de személyes távozásukkal is hozzájárultak a címbeli tárgy érzékletes ábrázolásához. Ott vannak aztán a hangzásbeli különlegességeikről elnevezett szimfóniák, mint az „Üstdob” vagy az „Óra” szimfónia. A 96. sorszámú, a londoni sorozathoz tartozó szimfónia neve azonban egészen másképpen keletkezett. Ez a pompás darab az elegáns bécsi koncertstílus importjának egyik termékeként mellőz mindennemű tematikus programot. Az elnevezés ezúttal utólagos. Az 1791-es bemutató publikumát ugyanis Haydn muzsikája állítólag valósággal megmentette egy tömegszerencsétlenségtől. Történt, hogy a koncertterem óriáscsillárja váratlanul a nézőtérre zuhant az előadás végén. Hogy emberhalál nem esett, az csakugyan Haydn zenéjének köszönhető: az elragadtatott közönség a zenekar közelébe tolakodott, amikor a baleset történt. Belegondolni is borzalom, mi történt volna, ha Haydn muzsikája hidegen hagyta volna a londoniakat. Szerencsére nem így történt: a 96., D-dúr szimfónia így kétszeresen is rászolgál a csodálatos jelzőre. Ez akkor is így van, ha –mint a kutatások valószínűsítik- egyetlen szó sem igaz a Csoda-szimfónia legendájából… A Londoni Filharmonikusokat Solti György vezényli.
5. A Csoda-szimfónia után az Adagio következik Haydn G-dúr hegedűversenyéből. A komponista londoni vendéglátója és impresszáriója, Johann Peter Salomon hegedűművész bizonyára maga is bemutatta a művet az angoloknak. A Haydn-concertók összetéveszthetetlen gyöngédsége és bensőségessége ezúttal Simon Standage, az Angol Koncert Kamarazenekar és Trevor Pinnock felvételéről kel szárnyra.
LEKONF: A Zenei Kincsestárban Haydn Csoda-szimfóniája és a G-dúr hegedűverseny Adagiója hangzott el. Közreműködött a Londoni Filharmonikus Zenekar Solti György vezényletével, Simon Standage, valamint az Angol Koncert Kamarazenekar Trevor Pinnock vezényletével. A műsort Marton Árpád szerkesztette.
