A vasárnap muzsikusa

1. Köszöntjük kedves hallgatóinkat a Magyar Katolikus Rádió képzeletbeli
hangszermúzeumában. Minden művészet között a zene az, amely a leginkább alkalmas rá,
hogy felidézze, körénk varázsolja letűnt korok hangulatait, varázsát: érzékeltesse, hogyan
ünnepeltek, miként szórakoztak, miképpen merengtek a tűnő időn és az örök dolgokon régi
eleink. Ha pedig az elporladt ősök lelke a saját, készítőiket és játékosaikat túlélt
hangszereiken szólal meg, az csakugyan időutazás élményében részelteti a mai hallgatót.
Ilyen időutazásra hívjuk Önöket a következő órában. A hangrögzítés kegyéből és a régiek
zenéje iránt elkötelezett muzsikusok jóvoltából alkalmunk nyílik rá, hogy három-négyszáz
éves, páratlan értékű hangszereken hallgassuk meg régi komponisták szerzeményeit,
bebocsáttatást nyerve a nagyközönségtől elzárt főúri hangszergyűjtemények, neves
hangszermúzeumok, és eredeti hangszereken muzsikáló virtuózok zenekabinetjének falai
közé. Bevezetésképpen hallgassunk bele az európai műzene alapjainak letételén szorgoskodó
Claudio Monteverdi operájának, az 1607-ben bemutatott Orfeónak nyitány-toccatájába.
Benne a reneszánsz utcazene jellegzetes hangszerei lépnek az operai karrier útjára:
natúrtrombiták, hólyagdudák, ütők. Az üstdobok hangja a kortársakat sem hagyhatta hidegen:
feljegyzések szerint egyes városok lakosai tiltakozást fogalmaztak meg a túlzott üstdobjáték
betiltását szorgalmazva… A Les Sacqueboutiers játszik.

2. A reneszánsz muzsikája különösen bővelkedett fúvós hangszerekben. A számtalanféle
furulya, síp és hanglyukkal ellátott kürt kényelmesen elfért a korabeli ujjasok bő redőiben, és
alkalomadtán a szívbéli esengés hangjait juttathatta szóhoz városi tereken, fogadók
fészereiben, várárkok partján, kőcsipkés ablakok mögé rejtett női lakosztályokra néző
térségeken. A kóruspolifónia divatja idején ráadásul csinosan szólaltak meg rajtuk a
többszólamú énekek – mint Jean Maillard Regina coelije a Piffaro együttes korhű
görbekürtjein.

3. Noha billentyűs muzsika a Krisztus előtti harmadik század óta csakis az orgona családjának
különféle tagjain szólalt meg, a késő középkorban megjelentek, és egészen a huszadik
századig tökéletesedtek a húros billentyűs hangszerek, amelyek az orgonától kölcsönözték
manuálrendszerüket, de pengő hangjukat a hárfajellegű monochordoktól örökölték. Így terjedt
el a házimuzsikálás évszázadokon keresztül népszerű eszköze, a klavichord, mely lehetővé
tette, hogy a többszólamú énekeket ne csak fúvósegyüttesek, de lakosztályukban ábrándozó
úrihölgyek is megszólaltathassák. Josquin Després Ave Mariáját René Clemencic pengeti ki
klavikordgyűjteményének egy a XVII-XVIII. század fordulójáról való darabján.

4. A középkor fúvós hangszereinek bűvös, delejes hatása ókori örökség: Pán és más
pásztormitológiai alakok játéka erőt vett az emberi szíveken. Adrian Willaert Ricercaréjában
a Piffaro együttes mutatja be, hányféle hangzású furulyán muzsikált a középkor embere.

5. Míg a reneszánsz hangszertudományi művei – Michael Praetorius vagy Sebastian Virdung
értekezései – a fúvós hangszerek egész családfája mellett még csak szerény leltárt állíthattak
föl húros hangszerekből, az arab világból származó rebekek és fidulák a népi nyírettyű
szerepéből a legfontosabb műzenei hangszerekké lépnek elő a barokk idejére. Családfájuk
még a középkori fúvósokénál is ág-bogasabb, hisz ma ismert típusaik a pengető és vonós
játékmódok megannyi variálásának folytán alakultak ki. A viola da braccia család
legmelegebb hangú tagja kétségkívül a cselló: Mattio Gofrilleri velencei mester csellója
például 1699-ből, amelyen Anner Bylsma játssza Giovanni Battista degli Antoni VIII.
ricercataját.

6. A 309 éves csellóhoz most egy 1749-ből, Giovanni Battista Guadagnini mester műhelyéből
való cselló társul Dijck Koster vonója alatt Domenico Gabrielli két csellóra szerzett
kánonjában.

7. A XVII: századi kamarazene valamennyi vonós típusa megszólal most Marco Uccellini „La
scatola degli aghi” kezdetű hangszeres áriájában: az Il Giardino Armonico muzsikusainak
kezében egy az 1600-as évek végéről való olasz hegedű és egy 1754-ben épített milánói
Testore-cselló szólal meg korhű lant-és csembalóhangok mellett.

8. Joseph Gagliano nápolyi mester munkáját dicséri Andrew Manze 1783-ból való eredeti
barokk hegedűje, melyen a hegedűversenyek atyjaként tisztelt Giuseppe Tartini „Scordatura”
hegedűpastoraléjából muzsikál.

9. Három hangszer következik régi párizsi hangszerész műhelyekből: Christophe Coin Nicolas
Bertrand 1715 körüli basszusgambáját, Vittorio Ghielmi Michel Colichon 1688-ból való
basszusgambáját; Christophe Rousset pedig Nicolas Dumont 1707-es építésű csembalóját
szólaltatja meg Marin Marais Gigue-jében. A gamba, ez az egyenes ági utód nélkül maradt
vonóshangszer a kortársakat is lenyűgözte: a csembalókészítők maguk is arra törekedtek,
hogy hangszereik a gamba hangjához illően meleg, nemes és puha tónust üssenek meg.

10. Antonio Vivaldi egyike volt azon barokk mestereknek, akik különös örömüket lelték az
egyes hangszerek tonális finomságainak összehangolásában. Aligha volna kedve ellen való,
amikor opus 1-es sorozatának első szonáta-preludiuma Jacob Stainer 1661-ből és 63-ból való
két hegedűjén, a perugiai Finocchi mester 1720 körül épült csellóján és a firenzei Vincenzo
Sode 1782-es keletű csembalóján hangzik fel a London Baroque felvételén.

11. Bach gambaszonátáit Jordi Savall más-más történelmi hangszereken vette lemezre Ton
Koopman kíséretében, aki Christian Zell hamburgi mester 1737-ből való csembalóján játszik
a barcelonai hangszermúzeuban. A IV. C-dúr gambaszonáta kezdőallegrója idősebb Andreas
Doerffel klingenthali mester 1757-ből datált viola da gambáján hangzik fel.

12. Az I. G-dúr gambaszonáta Adagio kezdőtételéhez Jordi Savall gambát vált: Pellegrino
Zanetti viola da gambája 1550-ben készült Velencében.

13. Következzék a II. D-dúr gambaszonáta ugyancsak Adagio kezdőtétele, ezúttal Barak Norman
londoni mester héthúros viola da gambáján 1697-ből.

14. A kísérő szerepéből most lépjen előtérbe a barokk billentyűs zene legnépszerűbb és
legsokoldalúbb hangszere, a csembaló. Igaz, Bartolomeo Cristofori találmánya, a fortepiano
1698-as megjelenése után viharos gyorsasággal a múzeumokba űzte szerényebb tonális és
dinamikai képességű, ércesebb hangú ősét, a csembalóépítés legnagyobbjai mégis
meghökkentően gazdag hangzású instrumentumokat hagytak ránk. Ezek közül való a
neuchateli múzeum kincse, a legendás antwerpeni mester, Johannes Ruckers csembalója.
Christophe Rousset Bach Klavierbüchleinjének 31. fúgáját mutatja be rajta.

15. Ha Tartini a hegedűversenyek, Bach éppolyan joggal a billentyűsversenyek atyjának
mondható. Igaz, Bach gondolkodását elsősorban az orgona nyújtotta lehetőségek
szabadították fel, és csembalóversenyei inkább merész kísérleteknek tekinthetők. Így a két
csembalóra alkalmazott, 1060-as jegyzékszámú concerto, amelynek kezdőallegrója most
Christopher Hogwood; Christophe Rousset és a Régizene Akadémiája előadásában szólal
meg. Jean-Henri Hemsch 1761-ben, Andreas Ruckers 1646-ban építette a felvételen hallható
csembalót, melyek a párizsi Conservatoire büszkeségei.

16. Egy hétre búcsút véve a hangszermúzeumok kincseitől, hallgassuk Sába királynőjének
bevonulását Händel Solomon című operájából úgy, amint az a barokk zenekaron
megszólalhatott. Az Angol Barokk Szólisták kezében olyasféle hangszerek szólnak, mint a
cremonai Grancino és Rogeri mesterek hegedűi 1652-ből és 1699-ből; a nürnbergi Leopold
Widhalm és a londoni Richard Duke hegedűje 1770-ből illetve 1787-ből, Antonius Bachmann
és Henry Jay egy-egy 1756-beli brácsája, valamint két-két, az 1700-as évek második felében
épült cselló és bőgő. Sir John Eliot Gardiner együttese muzsikál.


LEKONF: A vasárnap muzsikusa című műsorunkban muzeális hangszerritkaságokon készült
felvételekből válogattunk. Műsorunkat Marton Árpád szerkesztette.