1-3. Zenei Kincsestárunkban ma este folytatjuk Vivaldi csellóra szerzett káprázatos concertóinak számbavételét. A 407-es jegyzékszámot viselő d-moll csellókoncert egyike azon bravúros daraboknak, melyek a wiesentheidi grófi udvari könyvtárban maradtak fenn. Első játékosuk feltehetőleg egy remekül felkészült nemesúr lehetett, aki nem csak a kottákat, de – a második tételben – a lagúnák hangulatait is magával hozta Velencéből. Hogy udvari zenekara sem lehetett akármilyen, azt bizonyítja, hogy virtuóz szólója mellett ez a concerto kíséretében is szakít a triószonáták continuo-felfogásával, és valódi párbeszédre szólítja a kísérő hangszereket. Roel Dieltiens és az Ensemble Explorations muzsikál.
4-6. Előadóink a következő két Vivaldi-concertóban Christopher Hogwood Régizene Akadémiájának muzsikusai és Christophe Coin, aki egy 1750 körül, Milánóban épített csellón játszik. A koncertek keletkezésének idején, az 1720-as években Vivaldi nem állt többé az Ospedale della Pietá árvaház szolgálatában, ám az elöljáróság továbbra is szerződést kínált a vörös pap számára havi két versenymű megkomponálására. Az intézmény alkalmazásában álló kiváló csellista, Antonio Vandini személye lehet az egyik ok, amiért Vivaldi ekkoriban újabb csellókoncerteket vetett papírra . A koncertek szerkesztése hasonlatos a hegedűconcertókéhoz: a két gyors szélső tételben szólista és kísérői ritornellszerűen adogatják egymásnak a témát, vidám és virtuóz játékkal fogva közre egy álmodozó, olykor áriaszerű lassútételt. Következzék a 412-es jegyzékszámú d-moll concerto.
7-9. A szó továbbra is Christopher Coiné és a Régizene Akadémiájáé: a G-dúr, 413-as jegyzékszámú Vivaldi-concertót játsszák. Ezúttal már a kezdőtétel is operaszínpadot idéz felindult hőssel a főszerepben – akárha Farnace áriáját hallanánk. A némiképp patetikus és melodramatikus Largót ünnepélyes, nagyszabású záróallegro követi.
LEKONF: A Zenei Kincsestárban Vivaldi csellóconcertóiból Marton Árpád válogatott.
