Jegyzet

Szikora József:

Alternatív

Jöjjön, Uram, meghívom egy igazi alternatív kocsmába, ez a legjobb ilyen hely a mi kis városunkban. Meglepő ugye, hogy az utcák már szinte kihaltak, itt meg telt ház van, csoda hogy találtunk egy szabad asztalt. Látja, akik oly lelkesen köszöntöttek ott a másik teremben – bár inkább csak szobák vannak ebben a kocsmában – szóval ők a diákjaim. Tudja, Uram, középiskolai tanár is vagyok az egyéb elfoglaltságaim mellett. Így van ez, bizony, nálunk is, tizenhét-tizennyolc éves gyerekek a kocsmában mulatnak, ahogy ők mondják, buliznak. Hétköznap talán nem, de ilyen hétvégi estéken, éjjeleken gyakorta. Miért volna ez baj, Uram? Miért ne élhetnének ők ugyanúgy, mint a tőlük néhány száz kilométerrel nyugatra élő honfitársaik? Mint a pesti gyerekek. Azok talán nem buliznak, nem kocsmáznak, Uram? Hogy jobb volna, ha azok sem tennék. Hát persze, Uram, jobb volna, de hát Ön is tudja, hogy teszik. Szóval, mit szól ehhez a kocsmához? Szerintem a legjobb hely a városban! Ne aggódjon, nem tesznek itt semmi rosszat a fiatalok. Beszélgetnek, megisznak néhány sört, közben jó zene szól. Kicsit alteros angol számok, érzi, Uram, milyen jól kijön a basszusgitár szólama? Amikor meg a Csík zenekar cédéjét teszik föl, együtt énekelnek vele a gyerekek. Büdös van, azt mondja. Meg lehet azt szokni, meg hát egy kocsmától ne várjon parfümillatot. A falakról leverték a vakolatot, a csupasz téglák gyönyörűen mutatják, hogyan építkeztek a régiek. Ja, gyönyörű épületeink vannak itt a városban, a legszebbeket még a huszadik század elején építtette az akkori polgármesterünk. Akkor a magyar nemzeti érzés erősítését is szolgálták ezek az épületek, ma román felirat van mindegyiknek a homlokzatán. Igaz, ott van alatta magyarul is. Az ortodox templom belsejében – talán látta, Uram, azt a hatalmas épületet a főterünk végén, a harmincas években építették – szóval az ortodox templom falán színes freskó van, díszmagyaros urat ábrázol, amint román parasztot ver. A tér másik végén is ortodox templom hatalmaskodik, azt a görög katolikus egyháztól vették el. A mai törvények szerint rég vissza kellett volna adni, de még egyáltalán nem adták. Tudja, Uram, nem olyan egyszerűek itt a dolgaink, mint ahogy némelyek, onnan kintről látják. Az biztos, hogy magyar iskolába kell járjanak a gyerekek, sőt, a felsőbb iskolában tanulók is, de legalább ennyire fontos, hogy közelebb kerüljenek a román kortársaikhoz. Ha van módjuk együtt játszani, mondjuk az iskolai szünetben, akkor könnyebben elfogadják egymást, s egymás nyelvét is tanulják. Úgy bizony, akkor a román gyerek is tanulja a magyart. Az egyetemen is az a jó, ha anyanyelven tanulja az ember a szakmát, hiszen ez teszi teljessé az azonosságunkat. Nagyon örvendek azért, hogy a mi egyetemünkön néhány éve mérnökképzés indult magyarul. Műszaki tárgyakat korábban nem tanulhattunk az anyanyelvünkön. Ugyanakkor nekem is problémát okozott, amikor Bukarestben kellett elmondanom egy szakértői anyagot románul. Szóval nem egészen olyanok itt a mi problémáink, amilyennek onnan látszanak. Tudja, Uram, mit kérdezett a múltkor a kilencéves kisfiam? Hogy miért nem piros-fehér-zöld zászló van a házakon, mikor itt mindenki magyar? Meg azt is kérdezte, hogy kik azok a gyerekek, akiknek nem érti a beszédét a játszótéren. Nem, nem könnyű kérdések ezek. Igen, jó volna az egység, de hát a különbözőséghez is meg kell legyen a jogunk! Nem igaz? Csak nehogy pusztán egyéni érdek legyen a nagy különbözés mögött! Látja, Uram, milyen csinosak itt a lányok? Jól megy az alakjukhoz a csöves farmer, de a hasukat egyáltalán teszik ki a hidegnek, mint a pestiek. Ez a leányzó, aki oly komoly arccal és gyors léptekkel hordja az italt a kocsma népének, nappal tanul, este meg felszolgál. Éppen itt jön, Uram, rendelhetek Önnek még egy csíki sört? Hallotta, hogy eladták megint azt a gyárat is, valami nagy német cégnek. Adnak, vesznek itt is mindent, Uram. Ki tudja, tán minket is. De a csíki recept azért még biztosan a régi. Na, egészségére, Uram!