1-3. A korszakos magyar Mozart-pianista, Anda Géza és a salzburgi akadémiai Camerata Mozart-összeséből ma az A-dúrban komponált két koncertet mutatjuk be kedves hallgatóinknak. Ez a fényjárta, örömteli hangnem kiváló alkalom rá, hogy Mozart megmutassa ambivalenciáját: nevető sírását és zokogó kacagását. A korábbi koncert az 1782-i tél három versenyművének egyike. Mozartot bizakodással töltik el első bécsi sikerei a társaságban és a koncertéletben. Az energiától duzzadó koncertet mégis panasz fátyolozza. Maga Mozart írja apjának: „Vannak szakaszok itt-ott, amelyek csak beavatottak számára jelentenek élvezetet, de ezeket oly módon írom meg, hogy a kevésbé ínyenc hallgató sem csalódik várakozásaiban.” A titok a melankolikus Andantéban tárul föl a beavatottak számára, felidézve Johann Christian Bach egyik operanyitányát. A londoni barát pedig a koncert esztendejében, 1782-ben távozott az élők sorából. A Mozart kadenciáival készült felvétel színhelye a salzburgi Kis Színházterem, ideje 1965 májusa.
4-6. Ha az 1782-ből való A-dúr koncert Johann Christian Bachot gyászolta, bízvást állíthatjuk, hogy a 488-as Köchel-számú A-dúr zongoraverseny az apját gyászoló Mozart egyik legőszintébb megnyilvánulása. 1786 tavaszán, a zokogó Adagio írása közben Mozart aligha nem gondolt első mesterére, akit nemrégiben vesztett el. Az újonnan szerzett lassútétel így tesz sorsszerűvé egy korábbi, derűs kezdőallegrót. Különös, de Mozart – mint az előbbi A-dúr verseny esetében is tette – ezúttal is a beavatottaknak ajánlja művét. A fölvétel 1963 májusában készült a salzburgi Nagy Színházteremben.
