Jegyzet

Jávor Béla: Magyar kreativitás


Én a Rubik kockát még egyszer sem tudtam kirakni. Nem gondolom, hogy egyedül lennék így, de most a Magyar Kreativitás napján kerestem a kockát, de rá kellett jönnöm, hogy valamelyik gyermekem magával vitte a házasságába és nincs itthon egy sem. Nem baj -gondoltam – így nem lesz friss a kudarc. Nem akarom én Rubik Ernőt lebecsülni, hiszen nagyot alkotott. Emlékszem, a hetvenes évek végén ügyfelem volt az az ember, akihez Rubik elsőleg bevitte a találmányát, mert emberem találmányok menedzselésével foglalkozott s azt mondta neki: - Uram, ez egy marhaság. Szép példája, miként találkozott a szocializmus a kapitalizmussal.

Viszont mindennap alkalmazok (sikerrel) egy másik magyar találmányt, a szódavizet. Jedlik Ányos, bencés szerzetes találmánya folytán remek fröccsöket iszom csobánci szőlőm levéből, (zárójelben: a fröccs szó Vörösmarty Mihály találmánya, amely szintén a magyar kreativitást dícséri, akárcsak a szivar elnevezése, amely szintén az övé).

Nincs ezzel nekem semmi bajom, hiszen kreatív nép vagyunk és örüljünk is ennek, csak azt ne higgyük, hogy más népek kevésbé azok, hisz minden náció felemlegetheti mindazokat a találmányokat, amelyeket ő talált ki kreatív tagjai által, sőt néha tőlünk ellopva, (lásd gyufa és dinamó, nem beszélve Bólyai Jánosról).

Azt mondja el szlogen, hogy az a magyar, aki mögötted megy be a forgóajtón és előtted jön ki. Mint minden ilyen mondásban, van egy csomó igazság és egy csomó túlzás. Szeretünk büszkék lenni magunkra, nota bene az hangsúlyozza leginkább nagyságát, aki érzi kicsinységét. Én például csak szakmai környezetben használom a dr. előnevet a nevem előtt, de a hétköznapi életben nem. Ismerek olyan kollegát (nem egyet), aki doktorként fekszik és kel, mert neki szüksége van erre, mert őt ezt teszi önmagának elfogadottá. Aki kiegyensúlyozott, az nem akar nagynak látszani. Mulatságosak egyes képviselő jelöltjeink, akik doktorként aposztrofálják magukat a választási listán. A nagyság mindig rejtett és nem a címen múlik.

Persze jó visszagondolni a gyufa, a szódavíz, a kaliforniai bor, a helikopter, a golyóstoll és folytathatnám, mennyi minden atyjára, akik mind magyarok voltak. Állítólag (magyar mítosz) a relativitás-elméletet sem Einstein találta fel, hanem a felesége, Milena, aki szabadkai magyar lány volt. Puff neki. És persze büszkék vagyunk (joggal) tucatnyi magyar Nobel-díjasunkra, akik közül csak egy volt (Szentgyörgyi Albert), aki itthoni működéséért kapta a díjat. És Petőfi Sándor, akinek apja szerb volt, anyja tót? Mégis magyar volt, a legmagyarabb. Mi számít? A nyelv, a születés vagy az eredmény?

És ki a kreatív? Kinek köszönhető az eredmény? Nemde a Teremtőnek? Épp ma kreálta szentté Ferenc pápa Karol Woytilát és a bergamói plebejus Roncallit. S ha Bakócz Tamás éppen 500 éve pápává lett volna, az a magyar kreativitás sikere lenne, nemde a Jóistené? És József Attila, aki semmilyen díjat nem kapott (a kis Baumgartneren kívül) miért nincs a mai tévéműsorban? És a tokaji aszú névtelen feltalálója? És aki a lecsót alkotta? És az az őstehetség, aki azt az egyszerű mondatot kitalálta, amit a magyarok legnagyobb százaléka ismer, miszerint a Rákóczi-induló úgy szól, hogy „Vak Pali, vak Pali mindent lát / szemüvegen át, kutya----át”. Nemde ő az igazi kreatív, akinek két sorát minden magyar ismeri, jobban, mint József Attila legszebb versét, vagy az a másik, aki szerint „Petőfi Sándor gatyába táncol”. Folytassam? Nem, mert így is megszólnak. Pedig lássuk be – ez a népköltészet, ez a kreativitás.

Kreatív nép a magyar? De mennyire, de nem hinném, hogy kreatívabb bármely más népnél, mi mégis legyünk büszkék magunkra, mert ez a mi feladatunk.

Örkény István írta volt 1968-ban, hogy száz-száztizenöt év múlva milyen jó lesz magyarnak lenni. „Elég talán annyit mondani, hogy a „magyar” szó – potom száztizenöt év alatt – igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal. ’Magyarni’ franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni. Spanyolul: utcán pénzt találni, érte lehajolni. Katalán nyelvjárásban: ’Könnyedén hajolgatok, amióta kínzó derékzsábámból kigyógyultam”

De jó lesz, s azóta már majdf fél évszázad el is telt. Már csak ötven-hatvan év van hátra.